Felfüggesztett fogházbüntetésre ítélhetik azt a férfit, aki mintegy százzal közelítette meg a kanyarban lévő vasúti átjárót Süttőn, ezért lesodródott az…
Nem jogerősen pénzbüntetésre ítélték azt a férfit, aki volt párja bankszámláját használta, sőt, még a fiók jelszavát is megváltoztatta. A…
Börtönbüntetést szabhatnak ki azzal a férfivel szemben, aki az esztergomi vasútállomáson három férfit bántalmazott. A vádirat szerint 2023. január 10-én…
Meghosszabbították az előzetes letartóztatásukat azoknak a férfiaknak, akik Tokodaltárón marihuánát termesztettek, majd terítettek. Az egyik férfi mikor megtudta, hogy büntetőeljárás…
Nem jogerősen pénzbüntetésre és járművezetéstől eltiltásra ítélték azt a férfit, aki az esztergom-kertvárosi körforgalomba az elsőbbségadást elmulasztva hajtott be, emiatt…
A bíróság elítélte azt a két férit, akik egy esztergom-kertvárosi söröző előtt elhaladó gyalogost sörösüvegekkel dobálták meg, majd súlyosan bántalmaztak.…
Elzárásra ítélhetik azt a többszörös visszaeső férfit, aki ittas állapotban vezetett járművel az árokban kötött ki Nagysápon. A vádirat szerint…
Börtönbüntetést szabhatnak ki azzal a héregi férfivel szemben, aki büfékbe, vendéglőkbe, üzletekbe, sőt, még egy művelődési házba is betört, ahonnan…
Pénzbüntetést szabhatnak ki azzal a férfivel szemben, aki amiatti dühében, hogy az esztergomi vasútállomáson található jegykiadó automata elnyelte a pénzét,…
Felfüggesztett börtönbüntetést szabtak ki azzal a férfivel szemben, aki ütötte, rúgta és fojtogatta élettársát esztergomi otthonukban. Mindezt a nő 14…
Felfüggesztett fogházbüntetést szabtak ki azzal a férfivel szemben, aki lábatlani lakóhelyén fahusánggal ütlegelte a kecskebakját. A megállapított tényállás szerint a…
Pénzbüntetést szabhatnak ki azzal a dorogi nővel szemben, aki a betegségében neki segítő nőtől több mint kétmillió forintot lopott. A…
Pénzbüntetést szabtak ki azzal a férfivel szemben, aki miután szakított az élettársával, eltulajdonította a bőröndjét és abba pakolta a ruháit.…
Fegyházbüntetésre ítélhetik azt a férfit, aki egy dorogi bolt előtt több ezer forintot adott egy 10 éves gyermeknek azért, hogy…
Három hónappal meghosszabbíthatják az előzetes letartóztatását annak a férfinak, aki arcon ütötte, majd kirabolta ismerősét Dömösön. A megalapozott gyanú szerint…
Felfüggesztett börtönbüntetést szabhatnak ki azzal az éjjeliőrrel szemben, aki az alvó vendégtől vette el a telefonját és készpénzét egy esztergomi…
Újabb három hónappal meghosszabbították az előzetes letartóztatását annak a férfinak, aki az interneten nőnek adta ki magát, így kért pénzt…
Pénzbüntetést szabhatnak ki azzal a férfival szemben, aki dorogi otthonukban kétszer nyakon ragadta élettársát, majd a viszony megszűnését követően háborgatta.…
Nem jogerősen 60 nap elzárásra ítélték azt a férfit, akit másfél év alatt nyolc alkalommal kaptak el ittas vezetés miatt.…
Felfüggesztett szabadságvesztést szabtak ki azzal a férfivel szemben, aki az esztergomi vasútállomásról egy kerékpárt lopott. A vádirat szerint a sértett…