Túl a bajnokság őszi idényének felén, a dorogi alakulat továbbra is a tabella végén állva várja a holtpontról való elmozdulást.…
A Megyei Értéktár legutóbbi ülésén egyhangú döntéssel újabb 4 értéket vettek fel szűkebb hazánk kincsestárába. Ezzel a megyei értékek száma…
A népszámlálási kérdőív online kitölthető a dorogi Gáthy Zoltán Városi Könyvtárban is - írja az önkormányzat a hivatalos honlapján. A…
A hétvégi bajnoki mérkőzés után Fenyvesi László felajánlotta a lemondását, amit a Dorogi FC vezetése elfogadott, így a vezetőedző közös…
Meghosszabbították az előzetes letartóztatását annak a két férfinak, akik egy dorogi üzletből alkoholt loptak, egy embert kiraboltak, valamint az utcán…
A hétvégi mérkőzést követően hétközi fordulóval folytatódik az NB II-es bajnokság őszi szezonja, amely éppen a feléhez érkezett. A kiábrándítóan…
Az idősek világnapján Szekeres Adrien lépett fel Dorogon – írja az önkormányzat a hivatalos honlapján. Dorog Város Képviselő-testülete minden évben…
Október 3-án, hétfőn reggel Nyergesújfaluban és Dorogon anyagi káros, míg Tokodon személyi sérüléssel járó baleset történt – tudtuk meg Marosán…
A labdarúgó NB II 9. fordulójában a forduló előtt 18. helyen álló Dorog a forduló előtt sereghajtó Kozármislenyt fogadta. A…
Térségünkben ismét több helyen adhatunk életmentő vért 2022 októberében. Összegyűjtöttük, hol és mikor tehetjük ezt meg! Október 6. csütörtök, 15.00-18.00…
A folyamatosan szigorodó hőtechnikai előírások és a sokszor nem megfelelő kivitelezés miatt a 15-20 évvel ezelőtt készített hőszigetelő rendszerek egy…
Minden hónap első hétfőjén szirénapróbával tesztelik a szakemberek a Monitoring és Lakossági Riasztó rendszert, ami érinti Dorogot, Esztergom-Kertvárost és Nyergesújfalut.…
A válogatott Nemzetek Ligájában játszott mérkőzéseit követően, háromhetes szünet után ismért folytatódik a bajnokság. Csapatunk a 9. fordulóban az újonc,…
A Horizont Kutató-Mentő, Polgári Védelmi és Polgárőr Egyesület számos közérdekű tevékenységgel foglalkozik. Többek között eltűnt személyek felkutatásával, mentéssel, speciális mentéssel.…
Meghosszabbíthatják az előzetes letartóztatását annak a két férfinak, akik egy dorogi üzletből alkoholt loptak, egy embert kiraboltak, valamint az utcán…
A dorogi Crazy Dance TSE csapata is részt vett az Akrobatikus Táncok Európa Bajnokságán és az International Dance Open nemzetközi…
Véget ért a nyár és ezzel együtt a “Velünk könnyebb” egészségmegőrző programsorozat is lezárul. A Dorogi Futókör Sportegyesület szakemberek bevonásával…
Térségünkben Esztergomban, Dorogon, Nyergesújfaluban, Tokodon és Sárisápon számíthatunk tervezett áramszünetekre 2022 októberében. Az E.ON Hungária folyamatos korszerűsítést hajt végre hálózatán.…
Szeptember 23-án, pénteken Dorog adott otthont a Magyarországi Bányászati Múzeumok és Kiállítóhelyek III. Konferenciájának. A két részből álló programsorozat első…
1967 óta díszíti a dorogi stadiont, egyben azóta elválaszthatatlan része a sporttelepnek Hajdu Sándor szobrászművész alkotása. Még világviszonylatban sincs túl…