Dorog

Dorog-Kozármisleny 1-3

A labdarúgó NB II 9. fordulójában a forduló előtt 18. helyen álló Dorog a forduló előtt sereghajtó Kozármislenyt fogadta. A vendégek már a negyedik percben megszerezték a vezetést, előnyüket pedig az első félidő végére megduplázták. A második félidőben a Misleny a harmadik gólját is megszerezte, végül a 88. percben szerzett Magyari találattal alakult ki az 1–3-as végeredmény – írja a Nemzeti Sport.

Mindössze harmadik tétmérkőzését játszotta egymással a Dorog és a Kozármisleny október 2-án, vasárnap délután Dorogon, ahol a Fenyvesi László által vezetett hazai piros-feketék joggal reménykedhettek egy jó eredményben, hiszen újonc ellenfelük a fordulót megelőzően az utolsó helyet foglalta el a tabellán. A találkozót mégis a vendégek kezdték jobban, hiszen a negyedik percben Füredi találatával megszerezték a vezetést. (0–1) A folytatásban is a Kozármislenynél volt többet a labda, a Dorog kontrákkal próbált operálni, de az első 45 percben egyáltalán nem voltak veszélyesek Lékai kapujára. Ellenben a vendégek remekül használták ki újabb adódó lehetőségüket és a 39. percben egy tetszetős támadás végén Károly találatával növelték előnyüket. (0–2)

A második félidőre a Dorog érezhetően más felfogásban jött ki, Paudits gyorsan ki is hagyott két helyzetet két perc alatt. A kezdeti lendület azonban gyorsan alább hagyott és bár igyekeztek többet támadni a hazaiak, a mislenyi kontrákban is rendre benne volt a gólveszély. A 75. percben kettőt cseréltek a vendégek, az ekkor beálló Tóth első labdaérintéséből megszerezte a Misleny harmadik gólját, végképp eldöntve ezzel a három pont sorsát. (0–3) A 88. percben azért a becsületgólt megszerezték a hazaiak Magyari révén, de ez sem mentette meg őket attól, hogy az utolsó helyre kerüljenek a tabellán. 1–3

LABDARÚGÓ NB II – 9. FORDULÓ
DOROGI FC–KOZÁRMISLENY 1–3 (0–2)
Dorog, Buzánszky Jenő Stadion, 400 néző. Vezette: Gaál Ákos (Király Zsolt, Ország Péter)
DOROG: Molnár Zs. – Tóth B. (Barna G., 60.), Gyurácz, Keresztes K., Papp M. – Lénárt – Oldal T. (Rácz F., 60.), Szerencsi, Lustyik (Albert Á., 40.), Szedlár (Sztojka, 60.) – Paudits (Magyari, 60.). Vezetőedző: Fenyvesi László
KOZÁRMISLENY: Lékai – Beke, Gajág, Füredi, Turi – Vajda R. (Nagy E., 75.), Kosznovszky, Tölgyesi – Vogyicska (Kotroczó, 85.), Károly B. (Kulcsár K., 63.), Bartha L. (Tóth Z., 75.) Vezetőedző: Szekeres Zoltán
Gólszerző: Magyari (88.), ill. Füredi (7.), Károly B. (39.), Tóth Z. (76.)
MESTERMÉRLEG
Fenyvesi László
: – Megérdemelten nyerte meg a mérkőzést a Kozármisleny. Sajnos, a vendégek jobban futballoztak mint mi, az elején gyorsan vezetést szereztek és erre mi nem tudtunk reagálni.
Szekeres Zoltán: – Két-három hete kezdtük azt a fajta munkát, aminek ma látható jelei voltak. Tíz-tizenöt percet leszámítva végig kézben tartottuk a mérkőzést. Elégedett vagyok a csapattal, illetve azzal a teljesítménnyel, amit nyújtottunk.

A mérkőzés részletei>>

Forrás: nemzetisport.hu