Csőhídbontási munkálatok miatt Dorogon lezárják az Esztergomi út egy szakaszát szerdán. Szeptember 22-én, szerdán 7 és 16 óra között a…
Ha szeptember, akkor a dorogi sportéletben a futásé a főszerep! Immáron ötödik éve Sarpi-Dorog Futófesztivál névre keresztelt rendezvény idén, megújult versenyszámokkal,…
Szeptember 18-án, szombaton rendezték meg a VII. A Motorosok is lehetnek Angyalok című jótékonysági motoros felvonulást. Az adománygyűjtés még két…
A hétvégén teljes fordulót rendeznek a Magyar Kupában, mégpedig a hetediket, ahol a főtábla harmadik körében a legjobb 32-közé kerülés…
Az Esztergomi Járásbíróság a 2021. szeptember 16. napján tartott tárgyaláson, kábítószer-kereskedelem bűntette miatt hozott ítéletet egy 11 fős bűnszövetség vádlottjaival…
Azt már korábbi cikkünkben körbejártuk, hogy miért fontos a honlap egy vállalkozás életében. Viszont arról még keveset esett szó, hogyan…
Sakkórákat tartanak gyerekeknek Dorogon a Zrínyi és az Eötvös iskolában. A foglalkozásokra a tanulni vágyókat hétfőnként 13.30-kor a Zrínyi Ilona…
25. jubileumát ünnepli a dorogi Ámulat Stúdió. Kecskeméti Edittel a munkásságáról, illetve a szolgáltatásairól beszélgettünk. – 25 éves az általad…
Szeptember 15-én, szerdán a labdarúgó NB II 8. fordulójában a Szentlőrinc vendége a Dorogi FC volt. A mérkőzésen nem született…
Szeptember 13-án, hétfőn este egy 17 éves fiút gázolt el a vonat a dorogi vasútállomásnál. A fiatalember túlélte az incidenst.…
A megyei közgyűlés által alapított kitüntetéseket adtak át szeptember 10-én, pénteken délelőtt a megyeházán. Tizenheten vehettek át elismerést többek között…
Másodjára rendeznek hétközi fordulót a labdarúgó NB II idei őszi szezonjában, amely az évad 8. fordulója. A dorogiak Szentlőrincen lépnek…
A múltkori nagy sikert követően szeptember 17-én, pénteken ismét szurkolói találkozót rendeznek a dorogi Kacsa Kocsmában, ahol dorogi futball legendákkal…
Mind a két fordulót megnyerték a dorogi teniszezők a hétvégén, így már csak két győzelem válassza el őket a feljutástól.…
A labdarúgó NB II 7. fordulójában két dobogós csapat csapott össze Tatabányán, a második Dorog a harmadik Szombathelyi Haladást látta…
Minden hétköznap reggel öt órától friss pékáruval és 10-12 féle szendviccsel várják a vendégeket a dorogi Fincsi Süti üzletben. A…
6 981 800 forint gyűlt össze a Richter Egészségváros dorogi állomásán, melyet az önkormányzat hárommillió forinttal egészít ki, így csaknem…
Esztergomban ruhát égettek, Esztergom-Kertvárosban egy autó gyulladt ki, Dorogon pedig száraz fű égett. Szeptember 10-én, pénteken délután Esztergomban, a Kiss…
A magyar válogatott világbajnoki selejtező mérkőzései miatt kéthetes pihenőt követően, a 7. fordulóval folytatódik az NB II-es labdarúgó bajnokság, ahol…
Zsigmondy Vilmos, a dorogi gimnázium névadója 200 évvel ezelőtt született. A jubileum alkalmából „Zsigmondy-lépcsőt” alakítottak ki az intézményben, amely a…