sport

Az év első bajnoki mérkőzése

Csapatunk vasárnap lép pályára ebben az évben először bajnoki mérkőzés jegyében, amely rögtön kiesési rangadó is egyben, ahol a sereghajtó…

5 év ezelőtt

Egy gólerős csatár és egy hátvéd igazolt a Doroghoz

Két új labdarúgó megszerzését jelentette be Facebook-oldalán a Dorogi FC, ennek értelmében Belényesi Csaba és Szabó Lukás itt folytatják a…

5 év ezelőtt

Esztergomi és dorogi horgászok a világbajnoki csapatban

A Magyar Országos Horgász Szövetség kihirdette az idei világbajnokságra utazó keretet, melyben megyénk három – két esztergomi és egy dorogi – élvonalbeli…

5 év ezelőtt

Egyre többen horgásznak a megyénkben

Megyénkben tíz százalékkal több állami horgászjegyet adtak el 2020-ban az előző évhez képest – olvasható a Komárom-Esztergom Megyei Horgászegyesületek Szövetsége…

5 év ezelőtt

Kinyitott a visegrádi sípálya

A síelés szerelmesei péntektől, minden nap 9-től 19 óráig látogathatják a visegrádi Nagyvillám Sípályát - írja a sípálya üzemeltetője a…

5 év ezelőtt

Paksról érkezik kölcsönjátékos Dorogra

Borsos Vilmos a labdarúgó NB II-ben szereplő Dorogi FC együttesében futballozik tavasszal kölcsönben – számolt be róla a dorogi klub…

5 év ezelőtt

Hat éve hunyt el Buzánszky Jenő

Ezen a napon hunyt el 2015-ben Buzánszky Jenő, a labdarúgó Aranycsapat hátvédje - írja a hirado.hu Az egykori kitűnő jobbhátvéd…

5 év ezelőtt

Jobbhátvéd érkezik Szegedről Dorogra

Kárász Krisztián a labdarúgó NB II-ben szereplő Dorogi FC-ben folytatja pályafutását – számolt be róla a klub Facebook-oldala. A Szeged-Csanád…

5 év ezelőtt

Visszatér Szedlár Dorogra

A Vasas NB II-es labdarúgócsapatának szélsője, Szedlár Zoltán a több játéklehetőség reményében Dorogon futballozik tavasszal kölcsönben – számolt be róla…

5 év ezelőtt

Kezdődik a Dorogi FC felkészülési időszaka

A 2021-es esztendő második napján ismét munkába állt a Dorogi FC a Buzánszky Jenő Stadionban – írja a klub a…

5 év ezelőtt

65 éve történt: Öt éven belül negyedszer is a Vidék Legjobbja, a Dorogi Bányász!

A dorogi labdarúgás egyik csúcsidőszakává vált az ötvenes évek első fele, amikor a Dorog 1950 és 1955 között szinte egyeduralkodónak…

5 év ezelőtt

70 éve történt: Dorog az ország legjobb vidéki labdarúgó csapata!

Mai szemmel nézve szinte hihetetlennek tűnhet, azonban tény, hogy kerek hét évtizede a honi labdarúgó klubok közül a Dorog a…

5 év ezelőtt

Újabb helyi siker a birkózó világkupán

Korábban írtuk, hogy Korpási Bálint arany-, Lévai Zoltán pedig ezüstérmet nyert vasárnap este. Hétfőn pedig Torba Erik is a dobogóra…

5 év ezelőtt

Ők lettek az év sportolói Dorogon

Idén is kihirdették az Év Sportolója díjazottjait Dorogon, viszont a pandémia miatt az elismeréseket csak 2021-ben adják át. Az alábbiakban…

5 év ezelőtt

Helyi sikerek a birkózó világkupán

Korpási Bálint arany-, Lévai Zoltán pedig ezüstérmet nyert vasárnap este a belgrádi birkózó egyéni világkupa-viadalon, amelyen Torba Erik és Szőke…

5 év ezelőtt

Az év utolsó mérkőzésén sem tudott nyerni a Dorog

December 13-án, a Labdarúgó NB II 21. fordulójában veszélyesebben kezdett a kiesés rémétől fenyegetett Dorog, ám miután Lovrencsics tizenegyesével megszerezte…

5 év ezelőtt

Az év utolsó mérkőzése

Ennyire gyengére sikeredett szezont végigkínlódva érthetően cinikusnak tűnhet a megállapítás, miszerint az egészben az a legjobb, hogy végre befejeződik. A…

5 év ezelőtt

Visszatekintés a Dorogi FC történelmébe a sportfogadás online segítségével

A dorogi fuballcsapatnak komoly történelme van, ezúttal pedig izgalmas statisztikákat szedtünk össze a csapat múltjából. Legértékesebb játékosok A csapat jelenlegi…

5 év ezelőtt

Négygólos vereséget szenvedtek a dorogiak a pécsiek ellen

A Pécsi MFC a bennmaradásért harcoló Dorogi FC otthonában aratott négygólos győzelmet a Labdarúgó NB II 20. fordulójában, december 6-án,…

5 év ezelőtt

Újabb kupát nyert az Új-Hullám Sport Egyesület

Dorog városában számos sportág kipróbálására adatik lehetőség, így kiválaszthatjuk a számunkra avagy gyermekünk számára leginkább tetszetős sportot. Az úszás és…

5 év ezelőtt