Kategóriák: Dorog

Felújították a dorogi teniszpályákat

Karbantartási munkálatokat végeztek a napokban a Dorogi Teniszcentrumban – tudtuk meg Knyaskó Mátétól, a Dorog Város Egyesített Sportintézményének sportszervezőjétől.

A karbantartási munkálatok során mind a három versenypályán kicserélték a különböző agyag és salakrétegeket, melyek az időjárás hatására az évek alatt elhasználódtak. Mindemellett újdonság, hogy a korábbi festett pályacsíkokat beépíthető műanyagra modulokra cserélték, így nem kell mindig újból felfesteni az elkopott vonalakat. Már tavaly is voltak újítások a teniszcentrumban, akkor a pályákhoz új háttérhálókat rendeltek, valamint megújult a klubhelyiség is. Sőt most már kisebb büfé is üzemel az épületben, a sportolók felfrissülése érdekében.

Flórián Márk, a tenisz szakosztály vezetője megkeresésünkre elmondta, hogy a jelenlegi járványügyi jogszabályoknak megfelelően egyéni edzésre/oktatásra lehet jelentkezni. A pályabérlés lehetőségét pedig május 8-ától indítják újra.

Csoportos oktatásra egyelőre még nincs lehetőség, viszont amikor újra indulnak a tanfolyamok a tenisz szakosztály honlapján és Facebook oldalán teszik közzé azokat.

A pálya bérléssel és az egyéni oktatással kapcsolatban Flórián Márk a +36 30 479 06 33-as telefonszámon tud információt nyújtani.