bűncselekmény

Féltékenységből vascsővel verte meg ismerősét a dorogi férfi

Életveszélyes sérüléseket okozott ismerősének egy férfi Dorogon. Életveszélyt okozó testi sértés bűntett elkövetésének gyanúja miatt folytat eljárást a Komárom-Esztergom Megyei…

5 év ezelőtt

Lakásfelújítás alkalmával porcelán tárgyakat és szerszámokat lopott

Az esztergomi nyomozók befejezték az ügy vizsgálatát azzal a 24 éves férfival szemben, aki egy mellékhelyiségből porcelán tárgyakat és szerszámokat,…

5 év ezelőtt

Felfüggesztettel megúszta a zúzott kővel autókat dobáló férfi

Az Esztergomi Járásbíróság jogerős büntetővégzésében a közlekedés biztonsága elleni bűntett és rongálás vétsége miatt indult ügyben 2 év – 4…

5 év ezelőtt

Letartóztatásban maradhatnak a fuvarozási csalók

A különösen nagy kárt okozó csalás bűntette miatt indult ügyben az Esztergomi Járási Ügyészség indítványozta a letartóztatása újabb három hónappal…

5 év ezelőtt

Félmillió forint nyomravezetői díjat tűztek ki a megyei rendőrök

A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője 500 ezer forint nyomravezetői díjat tűzött ki a Komáromban történt rablás kapcsán. A Komárom-Esztergom Megyei…

5 év ezelőtt

Helyi dílereket tartóztattak le

Az Esztergomi Járási Ügyészség eredményesen indítványozta egy dorogi és egy esztergom-kertvárosi férfi letartóztatását, akik rendszeresen értékesítettek kábítószert. Az indítvány szerint…

5 év ezelőtt

Rendszeresen lopott az orvosi rendelőből

Az esztergomi rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát a 28 éves helyi lakos ellen. A gyanú szerint a tettes 2020. december…

5 év ezelőtt

Késsel hadonászott és a bolt felgyújtásával fenyegetőzött

Az Esztergomi Járási Ügyészség vádiratot nyújtott be azzal a férfival szemben, aki azért fenyegetőzött, mert ittas állapota miatt nem szolgálták…

5 év ezelőtt

Videófelvétel rögzítette, amint a nadrágba rejti a csokit

A kisebb értékre elkövetett lopás vétsége és más bűncselekmények miatt indult ügyben az Esztergomi Járási Ügyészség vádiratot nyújtott be azzal…

5 év ezelőtt

Hamis brit vezetői engedélyt magyar jogosítványra cserélt

Az Esztergomi Járási Ügyészség kettő rendbeli közokirat-hamisítás bűntette miatt nyújtott be vádiratot azzal a férfival szemben, aki hamis vezetői engedély…

5 év ezelőtt

Habpatronokkal bukott meg a sorozattolvaj (VIDEÓ)

Az Esztergomi Járási Ügyészség vádiratot nyújtott be azzal a férfival szemben, aki az áruházlánc dorogi és esztergomi üzleteiből négyszer lopott.…

5 év ezelőtt

Szerszámokat lopott egy csolnoki épületből, 45 perc alatt elfogták

A dorogi nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki azt a férfit, aki szerszámokat lopott egy csolnoki melléképületből. A rendőrség Tevékenység-irányítási Központjába 2021.…

5 év ezelőtt

Lopott árammal termesztette a vadkendert a dorogi férfi Hunyán

Vádat emeltek az a 37 éves büntetlen előéletű dorogi férfi ellen, akinek a Békés megyei hunyai otthonában mintegy száz tő…

5 év ezelőtt

Elfogták az unokázós csalókat (VIDEÓ)

Korábban írtuk, hogy a rendőrség keresi azokat a tetteseket, akik február 23-án az úgynevezett "unokázás" módszerrel csaltak ki több millió…

5 év ezelőtt

Kilencszer lőtt rá a sógorára

Felfüggesztett börtönbüntetésre ítélhetik azt a férfit, aki egy gáz- és riasztó fegyverrel kilencszer lőtte meg a sógorát Sárisápon. A vádirat…

5 év ezelőtt

Késsel hadonászott Esztergom belvárosában

Az Esztergomi Járási Ügyészség felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette miatt nyújtott be vádiratot azzal a férfival szemben, aki késsel hadonászott Esztergom…

5 év ezelőtt

Egy nap alatt két autót lopott és adott le a MÉH telepen

Mint korábban írtuk, autólopás kapcsán a nyomozók egy 31 éves esztergomi lakost hallgattak ki gyanúsítottként március 18-án. A férfiről most…

5 év ezelőtt

Esztergomi kávéautomatából lopta el a pénzt

Az 56 éves tettes egy esztergomi intézményben lévő kávégépet kinyitott és a benne lévő pénzt ellopta. A nyomozók gyanúsítottként kihallgatták…

5 év ezelőtt

Lopások miatt felelhet a dorogi férfi

A dorogi nyomozók befejezték az ügy vizsgálatát azzal a helyi lakossal szemben, aki rendszeresen lopott áruházakból. A gyanú szerint a…

5 év ezelőtt

Pénzbüntetést szabtak ki a tetten ért tolvajnak

Az Esztergomi Járásbíróság jogerősen négyszázezer forint pénzbüntetést szabott ki azzal a férfival szemben, aki hátizsákjába rejtett termékeket fizetés nélkül akart…

5 év ezelőtt