bűncselekmény

Két év fegyházbüntetésre ítélték a tokodi késelőt

A Tatabányai Törvényszék, mint másodfokú bíróság a fellebbezési tanácsülésen helybenhagyta az Esztergomi Járásbíróság azon ítéletét, melyben két év fegyházbüntetésre ítélte…

5 év ezelőtt

Kábítószer hatása alatt állt, mikor elfogták

A helyi járőrök 2021. március 15-én, hétfőn délelőtt Tokodon, a Bajnai úton ellenőrizték azt a helyi lakost, aki ellen a…

5 év ezelőtt

Vádiratot nyújtottak be a dohánybolti dühöngő ellen – videón a verekedés

A garázdaság vétsége, kapcsolati erőszak bűntette, és a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett súlyos testi…

5 év ezelőtt

Bennrekedt az üzletben a tolvaj: felvételen a tettenérés

Az Esztergomi Járási Ügyészség vádiratot nyújtott be azzal a többszörös visszaeső férfival szemben, aki dorogi és esztergomi üzletekből lopott. A…

5 év ezelőtt

Mintegy húsz százalékkal nőtt a bűncselekmények száma

Komárom-Esztergom megyében 2020-ban az előző évhez képest mintegy húsz százalékkal nőtt a regisztrált bűncselekmények száma, a fiatalkorúak ellen elrendelt nyomozások…

5 év ezelőtt

Hat alkalommal összesen ötvennyolc terméket lopott egy dorogi boltból

Az Esztergomi Járásbíróság a 2021. március 2-án megtartott előkészítő ülésen üzletszerűen elkövetett lopás vétsége miatt elsőfokon a maximálisan kiszabható 90…

5 év ezelőtt

Testvére adataival élt vissza

Az Esztergomi Járásbíróság jogerősen ötszázhatvanezer forint pénzbüntetést szabott ki azzal a férfivel szemben, aki a testvére adatait diktálta be rendőri…

5 év ezelőtt

Esztergomi szórakozóhely előtt verekedtek össze

Az Esztergomi Járásbíróság jogerős ítéletet hozott annak az öt férfinak az ügyében, akik egy esztergomi szórakozóhely előtt összeverekedtek. Az Esztergomi…

5 év ezelőtt

Négy év fegyházbüntetést kapott a „pálinkatolvaj”

Az Esztergomi Járásbíróság a 2021. február 24. napján tartott előkészítő ülésen a kisebb értékre, üzletszerűen, dolog elleni erőszakkal, folytatólagosan elkövetett…

5 év ezelőtt

Gázolajjal locsolta le, megöléssel fenyegette

Az Esztergomi Járási Ügyészség vádiratot nyújtott be azzal a férfival szemben, aki telefonja visszaszerzése érdekében bántalmazott két másik férfit. Az…

5 év ezelőtt

Letartóztatásban marad az idős embert kiraboló férfi

Az Esztergomi Járásbíróság újabb három hónappal meghosszabbította annak a férfinek az előzetes letartóztatását, aki tavaly tavasszal egy nyolcvanöt éves férfit…

5 év ezelőtt

Milliós kárt okoztak a betörők Lábatlanon

Az egykori lábatlani általános iskolába vandálok törtek be. Az okozott kár megközelíti az egymillió forintot. A polgármester nyomravezetői díjat ajánlott…

5 év ezelőtt

Letartóztatásban maradhat az idős sértettet megtámadó rabló

Rablás bűntette miatt indult ügyben az Esztergomi Járási Ügyészség a 2020. május 29-től letartóztatásban lévő elkövető fogvatartásának újabb három hónappal…

5 év ezelőtt

Halálra vert egy idős asszonyt Leányváron

Emberölés bűntette miatt emeltek vádat azzal a férfival szemben, aki egy leányvári házban megölt egy idős nőt. Az elkövetőt tíz…

5 év ezelőtt

Gyerekkori barátjukat lopták meg

Az Esztergomi Járásbíróság nem jogerősen, összesen mintegy öt és fél év börtönbüntetésre ítélte azokat a férfiakat, akik gyerekkori barátjuktól loptak…

5 év ezelőtt

Megölt egy kismacskát: felfüggesztettel megúszta

Az Esztergomi Járásbíróság büntetővégzésében állatkínzás vétsége miatt, tárgyalás mellőzésével jogerősen 5 hónap – 1 évre felfüggesztett – fogházbüntetést szabott ki…

5 év ezelőtt

Négy sérültje lett a szabálytalan előzésnek

Vádiratot nyújtottak be azzal a férfival szemben, aki Esztergom irányából Tát felé egy járműsort úgy előzött, hogy annak feltételei nem…

5 év ezelőtt

Neszmélyi présházból lopott szerszámokat

A nyomozók befejezték az ügy vizsgálatát azzal a 31 éves dunaalmási férfival szemben, aki egy neszmélyi présházból lopott szerszámokat. A…

5 év ezelőtt

Meghosszabbíthatják a fuvarozási csalók letartóztatását

A különösen nagy kárt okozó csalás bűntette miatt indult ügyben az Esztergomi Járási Ügyészség indítványozta, hogy két hónappal hosszabbítsák meg a…

5 év ezelőtt

Halálos drogot is árultak, a rendőrök elfogták őket – VIDEÓ

Az esztergomi rendőrök egy nőt és két férfit vettek őrizetbe, akik évek óta rendszeresen adtak el a tiltott szerből. Az…

5 év ezelőtt