Meghosszabbíthatják az előzetes letartóztatását annak a férfinak, aki tavaly februárban úgy megverte 70 éves szomszédját, hogy az a sérüléseibe belehalt.…
Január 25-én, csütörtökön délelőtt összeütközött két gépjármű a 10-es számú főút leányvári szakaszán a 34-es kilométernél. Racsné Galambos Gréta, a…
Több mint 6 év fegyházbüntetésre ítélte az Esztergomi Járásbíróság azt a férfit, aki úgy érte el hogy párja orálisan kielégítse,…
Jogerősen 3 év börtönbüntetésre ítélték azt az Esztergomi Járásban élő férfit, aki mobiltelefonján gyermekpornográf felvételeket tárolt, azok egy részét pedig…
Január 18-án, csütörtökön délután baleset történt a 1119-es számú út 5. kilométerszelvényénél Nagysápnál. Racsné Galambos Gréta, a Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság…
Január 16-án, kedden körözési akciót hajtottak végre az Esztergomi Rendőrkapitányság munkatársai, melynek eredményeképpen 5 óra alatt 9 körözött személyt fogtak…
A rendőrök egy elszökött kutyust vittek vissza dömösi gazdájához. Január 12-én, pénteken érkezett a bejelentés a rendőrségre, miszerint a 11-és…
Pénzbüntetést szabhatnak ki azzal a férfivel szemben, aki a szobatársát lopta meg az esztergomi munkásszállón. A vádirat szerint az elkövető…
Az esztergomi rendőrök két ügyben négy elkövetőt hallgattak ki gyanúsítottként. Az esztergomi vasútállomáson 2023. december 29-én délután egy ittas, 32…
Vádiratot nyújtottak be azzal a férfivel és nővel szemben, akik a megvert sértettől cigarettát és kulcscsomót vettek el Esztergomban. A…
Január 14-én, vasárnap délután vaddal ütközött egy autós a 10-es számú főút tokodaltárói szakaszán. A Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője a…
Egy esztergomi lakos elaludt a volán mögött, így döntötte ki a vasúti átjáró biztosítására szolgáló jelzőberendezéseket Nyergesújfaluban. Még január 13-án,…
Két mocsai férfi járművekből akart lopni Táton. Akciójukra azonban az egyik tulajdonos felfigyelt, az esztergomi rendőrök elfogták őket. Két férfi…
Felfüggesztett börtönbüntetést szabtak ki azzal a tokodi férfivel szemben, aki az egyik kutyájának okozott súlyos szenvedést azzal, hogy róla nem…
Január 10-én, szerdán két baleset is történt Esztergomban – tudtuk meg Racsné Galambos Grétától, a Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjétől. Egy…
Közérdekű munka büntetést szabhatnak ki azzal a dági apával szemben, aki több mint egymillió forint tartásdíjat nem fizetett meg gyermeke esztergomi…
Január 9-én, kedden kora délután összeütközött egy autóbusz és egy személygépkocsi Csolnokon, a Kossuth Lajos utcában. A Katasztrófavédelem tájékoztatása szerint…
Tavasszal az öt esztendős Dézi, majd decemberben a három éves Jaffa került állományba vármegyénkben - közölte a Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság…
Pénzbüntetést szabhatnak ki azzal a büntetlen előéletű nővel szemben, aki pénztárcát lopott el egy gyógyászati segédeszköz boltból. A vádirat szerint…
Január 6-án, szombaton reggel felhalmozott hulladék égett Esztergom-Kertvárosban, a Sátorkői utcában, családi házas övezetben. Dr. Laczkó Melinda tűzoltó alezredes, a…