Kategóriák: DorogHírekKék hírek

Vascsővel bántalmazta volt élettársa barátját

Letartóztatta a bíróság azt a dorogi férfit, aki 2021. április 16-án féltékenységből egy vascsővel támadt volt élettársa jelenlegi barátjára. A sértetten életmentő műtétet kellett végrehajtani.

A férfi 2021. április 16-án találkozott korábbi élettársával Dorogon egy parkolóban, ahová a nő jelenlegi barátjával érkezett, mivel tartott a gyanúsítottól.

A férfi a gépkocsijával érkezett a parkolóba, abból nem is szállt ki, majd nagy gázzal kitolatott és majdnem elütötte a másik férfit. A gyanúsított ezután gépkocsijával elhajtott a parkolóból, de pár percen belül visszatért, és a járműből kiszállva abból egy vascsövet vett magához, amivel rátámadt volt élettársa jelenlegi barátjára, egy alkalommal a fején és egy alkalommal a bal oldalán, bordatájékon megütötte, ezt követően dulakodni kezdtek.

A sértett a bántalmazás következtében a hajas fejbőr repesztett sebzését, bordatörést, és léprepedést szenvedett. A sértetten életmentő műtétet kellett végrehajtani, lépét eltávolították.

A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályának nyomozói életveszélyt okozó testi sértés bűntettének elkövetése miatt hallgatták ki gyanúsítottként az elkövetőt.

A főügyészség indítványával egyezően a Tatabányai Járásbíróság nyomozási bírája a gyanúsított letartóztatását 2021. április 19-én egy hónap időtartamra elrendelte, tekintettel arra, hogy vele szemben fennáll annak a veszélye, hogy szabadlábon hagyása esetén a tanúkat megfenyegetné, jogellenesen befolyásolná, továbbá volt élettársa és a sértett sérelmére újabb szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekményt követne el.

Forrás: Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség / Tatabányai Törvényszék