A nándorfehérvári diadal a magyar történelem egyik legfényesebb lapja. Jelentőségét aligha lehet túlbecsülni, hiszen 1456. július 22-én nem csupán egy…
A kontinens egyik legrangosabb nemzetközi labdarúgótornájának számító Kvarnerska Rivijera 1966-os kiírásában a Dorogi Bányász együttese az előkelő harmadik helyet szerezte…
Egyre távolodik az idő az abszolút élvonalbeli szerepléstől, ugyanakkor annak jelentősége mit sem halványul, sőt bizonyos szempontból inkább felértékelődik. A…
Öt és fél évtizeddel ezelőtt a Dorog 1923, 1939 és 1944 után immár negyedszer nyerte meg a harmadosztályú bajnokságot. Az…
Négy és fél évtizeddel ezelőtt, 1981. június 27-én került megrendezésre a maga nemében azóta is kuriózumnak számító esemény, ahol néhány…
Négy és fél évtizeddel ezelőtt, 1981. június 27-én került megrendezésre az a maga nemében azóta is kuriózumnak számító esemény, ahol…
Négy és fél évtizeddel ezelőtt, 1981. június 27-én került megrendezésre az a maga nemében azóta is kuriózumnak számító esemény, ahol…
Négy és fél évtizeddel ezelőtt, 1981. június 27-én rendezték meg azt a máig kuriózumnak számító eseményt, amelynek során néhány külföldi…
A dorogi labdarúgásban 2011 nyarán elindult általános felemelkedés hamarosan komolyabb célok kitűzésére, majd azok megvalósítására ösztönözte a Dorogi FC vezetőségét…
A néhány nappal ezelőtt megjelent cikkemben a Dorogi Bányász 1991 májusában aratott németországi nemzetközi kupagyőzelmének évfordulójáról emlékeztünk meg. Ezzel azonban…