Dorog

45 éve történt: A Dorogi Rockfesztivál (3. rész)

Négy és fél évtizeddel ezelőtt, 1981. június 27-én került megrendezésre az a maga nemében azóta is kuriózumnak számító esemény, ahol néhány külföldi fellépő mellett a hazai rockzene akkori képviselőinek színe-java lépett színpadra több tízezer rajongó előtt. Azon a bizonyos júniusi hétvégén a település lakosságának többszöröse gyűlt össze Dorogon. Az évfordulóra készült megemlékezésre szánt emlékcikk második fejezete után most a harmadik résszel folytatódik, míg a 4., befejezőrész június 27-én lesz olvasható  (Az 5 évvel ezelőtti cikkem frissített változata).

A színpad az Alugrafika üzemének Eperjesi út felőli épületszárnya és a mai Dr. Magyar Károly Városi Bölcsőde közötti vonalban állt. Tekintélyt parancsoló méretei messziről uralták a terepet, s masszív óriásként magasodott a park fölé. Menet közben azonban jócskán akadtak vele problémák, de a folyamatos javítgatásoknak köszönhetően szerencsésen kibírta a nap megpróbáltatásait.

A hangosítás részeként a színpad két oldalán hatalmas hangfaltornyok magasodtak, amelyek szinte az Esztergomi út felé lökték ki magukból az iszonyatos hangerőt. Ettől függetlenül a színpad mögötti városrész is bőségesen kapott a hanghatásból. Már reggel nyárias meleg és zavartalan napsütés fogadta az embereket, a hőérzetet pedig fokozta az előző esti zivatar utáni párolgás. A nyomasztó, fülledt levegő csak késő délutánra enyhült valamelyest.

A fesztivál plakátja (A Prognózis együttes archívumából)

Noha a plakátokon és több korabeli írott forrásban a helyi főszervezők közül csak Szádóczki Zoltán neve szerepelt, feltétlenül említést érdemel Lampert Ödön is, aki mind a fesztivál szervezésében, mind más dorogi zenei rendezvények lebonyolításában oroszlánrészt vállalt.

A Lampert család közvetlenül a Schmidt-villa szomszédságában, a Kenyérmezői-patak túlpartján húzódó Diófa utcában lakott. Ödi édesapja a Dorogi AC egykori kiváló labdarúgója, Lampert Mátyás volt, aki már a negyvenes évek elején a csapat egyik legerősebb játékosának számított, és jelentős szerepet vállalt az 1945-ben NB I-be jutott együttes sikereiben. Egyben az ő nevéhez fűződik a Dorog első NB I-es gólja is, amelyet a Szombathelyi Haladás ellen szerzett.

Játékostársai között olyan legendás nevek szerepeltek, mint Grosics Gyula, Buzánszky Jenő, Pfluger Dezső, Turai József, Csermák János vagy Klausz József. Az egykori nagyszerű csapat kapitánya, Pfluger Dezső éppen a fesztivál előtti hetekben hunyt el.

A fesztivál közvetlen környéke madártávlatból

Ha akkoriban drónfelvétel készülhetett volna a színpad felől, akkor a fenti kép tárult volna a szemlélődő elé. Balra tekintve a gyógyszergyár teniszpályái, mellettük az óvoda, tőlük távolabb pedig a Bocskai-sor és az Eperjesi út házai tárultak volna elénk. Jól látszott volna a felvétel középső részét táján a patakpart, mögötte pedig a Diófa és Akácfa utca kereszteződése, valamint a Tölgyfa utca Borbála-telep felőli szakasza és a Fáy András lakótelep első háztömbjei.

Az egyes fellépők előtt ismert műsorvezetők és szervezők – köztük B. Tóth László, Hajnal Gábor és Zoltán János – konferálták fel a zenekarokat, rövid ismertetőkkel és humoros megjegyzésekkel fűszerezve a programot.

A fesztivált az Elektron zenekar nyitotta. Egy korabeli tudósító, Cs. Nagy Lajos így emlékezett vissza az első pillanatokra:

„Mellettem az éjszakai esőből itt maradt pocsolyában félmeztelen, arany fülbevalós fiú torkaszakadtából üvöltötte: »Tamás, te vagy a király!« — majd trikóját a színpadra dobta aláírásért. Ezzel kezdetét vette a Közép-Európa legnagyobb rockfesztiváljaként emlegetett dorogi rendezvény.”

Délelőtt főként kisebb ismertségű zenekarok léptek színpadra, köztük azonban több olyan csapat is, amely később országos hírnévre tett szert. Elsősorban a Stress együttes emelkedett ki, amely már egyértelműen a heavy metal stílusjegyeit képviselte.

Ugyancsak a nap első felében játszott a szombathelyi Lord zenekar is, amely akkoriban még főként saját régiójában számított ismertnek, ám Dorogon hatalmas sikert aratott.

 A Lord fellépése közben (forrás: Lord együttes archívuma)

Ebben az évben került Pohl Mihály énekes a Lord soraiba, a dorogi fesztiválon azonban még az eredeti felállás lépett színpadra: Sipőcz Ernő, Vida Ferenc, Erős Attila, Török József és Nádas Károly.

Erős Attila később úgy emlékezett vissza, hogy Dorogon láttak először Lord-feliratú molinókat a közönség soraiban. A zenekar itt szerzett először országos visszhangot, és a délelőtti fellépők közül egyértelműen a legnagyobb sikert aratta.

Sebők János a Rock Évkönyv 1981 című kiadványban így írta le a helyszín hangulatát:

„Egymás után jönnek a szuperhapsik, a nagycsoda manusok; lódenben, bőrben, bakancsban, félmeztelenül. Vonszolják a kiscsajokat, a kiscsajok vonszolják őket, s ebben az egészben az a frankó, hogy együtt vonszolják egymást itt Dorogon, a bányászvárosban, amely még nem élt át ilyen napot.”

A teljesség kedvéért ugyanakkor érdemes megjegyezni, hogy Dorog 1981-ben hivatalosan még nagyközség volt, noha a köznyelv és a sajtó már évtizedek óta városként emlegette. A tényleges várossá nyilvánítás végül 1984. január 1-jén történt meg.

Zeffer András a közönség gyűrűjében (forrás: P. Mobil archívum)

A programok közepette a vízhez jutás szinte létkérdéssé vált. A helyszínen található két csap messze nem bizonyult elegendőnek, ami a nyári melegben különösen nehézzé tette a helyzetet.

Az italos standok szintén képtelenek voltak megfelelően kiszolgálni a tömeget. Szeszes italt a rendezvény területén nem árusítottak, az üdítők pedig felárasnak számítottak. Utólag talán mindenki jobban örült volna még néhány vízvételi pontnak a vásári bazárosok helyett.

A műsorvezetők is próbáltak vizet szerezni. B. Tóth László egyszer a mikrofonba mondta:

„Most éppen nem sikerült vizet szereznem, amit szétoszthatnék, de sebaj, kibírjuk!”

Majd már konferálta is a következő fellépőt: „És máris következik a Fórum-rum-rum-rum-rum!”

Schuster Lóránt különszáma (forrás: P. Mobil archívum)

A vízhez jutás egész nap központi kérdés maradt. A környék lakói igyekeztek segíteni: ritkán fordult elő, hogy a szomjas fiatalokat elutasították volna. Többen ennivalót is adtak, a villa közvetlen közelében élők pedig slagokon keresztül szinte folyamatosan látták el vízzel a fesztiválozókat.

Sokan a Diófa utca felől próbáltak bejutni a villaparkba, azonban a patakpart tetején húzódó magas drótkerítés ezt lehetetlenné tette. Előfordult, hogy a fiatalok megkérték a lakókat: engedjék át őket a kerteken keresztül. A helyiek többnyire türelmesen elmagyarázták, hogy onnan sem lehet továbbjutni, s akadt olyan is, aki beengedett egy-egy embert, hogy saját szemével győződhessen meg róla. Miután látták, hogy valóban nincs átjárás, békében továbbálltak.

Tunyogi Péter hölgykoszorúban (forrás: P. Mobil archívum)

Mire a boltok készletei kiürültek, az étkezést valahogy mégis megoldották a fiatalok. Kenyeret sokan közvetlenül a helyi kenyérgyárból szereztek, majd irány a hentes, ahol tömbzsírból mértek ki adagokat. Egy szelet kenyér, némi zsír – és máris megvolt a napi kalória.

Közben a zene folyamatosan szólt, a hangulat pedig egyre emelkedett. Ahogy egy korabeli visszaemlékezés fogalmazott:

„A buli a sok hibája ellenére is sütött.”

Pedig néhány nagy név hiányzott a fellépők közül. Nem volt ott például a Piramis, amely éppen az NDK-ban turnézott, ráadásul Révész Sándor ekkor jelentette be kiválását a zenekarból. Hiányzott a rendszer által különösen üldözött Beatrice is, amely 1981-re gyakorlatilag koncerttiltás alatt állt.

Sokan hiányolták a Korált is, amely ebben az időben már nagy népszerűségnek örvendett, illetve a Dinamitot, amelynek távolmaradása mögött akár a P. Mobillal fennálló feszültség is állhatott – bár ez inkább csak feltételezés.

A kissé megreccsent színpad, amely végül állta a sarat (forrás: P. Mobil archívum)

Noha a Beatrice nem léphetett fel, Nagy Feró mégis ott volt Dorogon. Később maga mondta, hogy nem akart lemaradni ekkora eseményről.

A tömeg azonban hamar felismerte. Pillanatok alatt felhangzott az ordítás:

– Itt van Nagy Feró!

A rajongók körbevették, Feró pedig inkább egy közeli mikrobuszba menekült. A búvóhely azonban gyorsan kiderült, és a tömeg ostromolni kezdte a járművet:

– Feró, gyere ki!

Amikor nem reagált, ritmusosan rángatni kezdték a mikrobuszt:

– Rice-rice Beatrice, hórukk!

A jármű már majdnem felborult, mire Feró végül kirohant és menekülőre fogta. Valahogy sikerült bejutnia a villa épületébe, ahol kivárta, míg lecsillapodnak a kedélyek.

Zeffer András a rajongókkal, mögöttük a ledőlt kerítés egy része (forrás: P. Mobil archívum)

A Schmidt-villa falai végül szó szerint is „leomlottak”. Pontosabban az Eperjesi út felőli panelkerítés egy része nem bírta a tömeg nyomását és ledőlt. Valószínűleg nem szándékos rongálás történt, egyszerűen ekkora embertömegnek nem tudott ellenállni a szerkezet. Ráadásul sokan éppen a kerítés tetejéről próbálták figyelni a koncerteket.

Otthon édesapám már jó előre a lelkemre kötötte, hogy még csak a Schmidt-villa környékére se menjek. Nem a rockzenétől féltett – ő maga is szerette –, hanem a hatalmas tömegtől. Teljes joggal aggódott, hiszen ekkora embertömeg egy gyerek számára valóban veszélyes lehetett.

A fesztivál hetét nagyszüleimnél töltöttem, és bár tiltás ide vagy oda, nehéz volt otthon maradni. A ház melletti telepre kimenni nem volt tilos, én pedig idővel egyre közelebb merészkedtem a villa felé.

Az idősebb haverok már mind ott voltak. A fesztivál hangjai pedig egyre erősebben szűrődtek át a városon, szinte húzták magukkal az embert. Egy óvatlan pillanatban kereket oldottam.

A kitartó közönség soraiból (forrás: P. Mobil archívum)

A „Smidi” felé vezető összes utat jól ismertem. A leggyorsabb útvonalat választottam: végig a Pataksoron, át a Trenka-hídon, majd rá a Bocskai-sorra, onnan pedig az Eperjesi út irányába.

Ahogy közeledtem, egyre több rajongóval találkoztam. Az Eperjesi úton már szinte hömpölygött a tömeg. A látvány egyszerre volt félelmetes és felemelő.

A stadionok hangulatát ismertem ugyan – Dorogon rendszeresen több ezren jártak meccsre, sőt az NB I-es években 15 ezres tömeget is láttam –, de ez egészen más volt. A Schmidt-villa körül hullámzó emberáradat valósággal mellbe vágott. Mégis furcsa módon senki sem tűnt idegennek. Szinte mindenki köszönt, mosolygott vagy jókedvűen szólt oda valamit.

A KÖGYÓ óvodához közeledve már mozdulni is alig lehetett. Eszem ágában sem volt bemenni a koncert területére – összesen 15 forint lapult nálam. Inkább csak nézelődtem egy ideig, aztán visszaindultam.

Otthon rögtön asztalhoz invitáltak. A nyári időszakban szinte mindig az udvaron ebédeltünk. Másfél kilométerre voltunk a fesztiváltól, de a zene és a közönség moraja így is tökéletesen áthallatszott.

Nagyszüleim a hőség miatt délutánig inkább pihentek a kertben, és a távolból hallgatták a fesztivál hangjait.

– Nem hallgatod velünk? – kérdezték.

– De… csak kint a telepen a többiekkel – feleltem.

Aztán magamhoz vettem néhány apró harapnivalót, meg a 15 forintomat, és újra útnak indultam.

A Prognózis fellépése (forrás: Prognózis archívum)

A nap derekán kiváló zenékkel jutalmazták a kitartó közönséget. Ekkor játszott a Prognózis, az East és a csehszlovák Fermáta is, amely már addigra is komoly népszerűségre tett szert Magyarországon.

Később pedig sorra érkeztek a legjobban várt zenekarok.

A Skorpió ekkor már elhagyta nevéből az „Új” előtagot. Az együttesből korábban kivált Szűcs Antal Gábor, Papp Gyula és Németh Gábor ugyanis addigra már a Dinamitban zenélt. Frenreisz Károly azonban így is kiváló csapatot vezetett tovább, soraiban az ország egyik legnagyobb gitárosával, Tátrai Tiborral. Ahogy egymás után megszólaltak a Skorpió dalai, úgy lendült bele egyre inkább a zenekar és a közönség is.

Frenreisz Károly a Skorpió fellépése közben (forrás: Dolgozók Lapja)

A Karthágó szintén emlékezetes produkciót nyújtott. Takáts Tamás két dal között örömmel jelentette be, hogy néhány nappal korábban megszületett Gidófalvy Attila kislánya, Boglárka.

Közben a színpad előtti rész valóságos dagonyává változott. Egy eltört vízcsapból megállás nélkül ömlött a víz, amely elárasztotta a környéket. Később a kiérkező tűzoltók is locsolni kezdték a tömeget, amit mindenki megváltásként fogadott. Sokan élvezettel vetették bele magukat a tócsákba, amelyek idővel összefüggő sártengerré változtak.

 Nyomul a P. Mobil (forrás: P. Mobil archívum)

Az Edda fellépése valóságos tömegkatarzist idézett elő. A miskolci zenekar ekkor népszerűsége csúcsán állt, és mindent beleadott a koncertbe. Bartha Alfonz billentyűs sorkatonai szolgálata miatt hiányzott, zenésztársai azonban szolidaritásból maguk is rövidre vágatták hajukat. Az Edda elementáris erővel szólt.

Ugyanilyen hatalmas ováció fogadta a P. Mobilt és a Hobo Blues Bandet is. A P. Mobil fellépése szinte már lemezbemutatónak is beillett, hiszen az abban az évben készülő Mobilizmo dalai adták a műsor gerincét. A közönség azonban természetesen együtt énekelte a korábbi nagy kedvenceket is: a Forma I.-et, a Rocktóbert, a Vonatot vagy a Miskolcot. A zenekar végül a legendás Utolsó cigarettával búcsúzott.

Rocktóber júniusban (forrás: P. Mobil archívum)

A Hobo Blues Band főként az előző évben megjelent első lemezének dalaira építette műsorát, amelyet már néhány, a következő albumra szánt szerzemény is kiegészített. A zenekar ekkoriban forgatta Szomjas György kultikus filmjét, a Kopasz kutyát, amelyben nemcsak a dalaik kaptak fontos szerepet, de maguk a zenészek is feltűntek. A filmben Schuster Lóránt is kiemelt szerepet játszott, a záródal pedig a P. Mobil legendás Utolsó cigaretta című száma lett.

Tunyogi Péter és Sárvári Vilmos a színpadon (forrás: P. Mobil archívum)

Az éjszakába nyúló fesztivál este tíz órakor ért véget, és alighanem minden résztvevő elégedetten távozott.

Hiányérzete legfeljebb azoknak lehetett, akik valamilyen okból nem lehettek jelen ezen a – túlzás nélkül állítható – korszakalkotó eseményen.

A fesztivál napja szakrális és történelmi szempontból is különös jelentőséggel bírt. Június 27-e Szent László napja, amelyhez számos történelmi esemény is kapcsolódik. Ezen a napon született 1040-ben Szent László király, s 1192-ben ugyancsak június 27-én avatták szentté.

1941-ben ezen a napon lépett be Magyarország a második világháborúba a Szovjetunió elleni hadüzenettel, míg 1989-ben ugyancsak június 27-én vágták át jelképesen a vasfüggönyt.

Hogy mindez csupán különös egybeesés-e, vagy valóban van valami sajátos kisugárzása ennek a napnak, ki tudja. Mindenesetre Dorogon 1981. június 27-e örökre emlékezetes maradt.

Zárórész következik…

Borítókép: A Schmidt-villa színpadán a P. Mobil (forrás: P. Mobil archívum)

Külön köszönet: Schuster Lóránt és a P. Mobil együttes, Szabó Attila, Erős Attila és a Lord együttes, Vörös István és a Prognózis együttes, Vass Norbert, Korbely György, Lampert Viktor, Tőrösné Kolozsy Erika, Csuha András és Menyhárt Csaba részére a fotók és kiegészítő információk rendelkezésre bocsátásáért.

Az előző két rész az alábbi linkeket megnyitva olvasható:

Szabó Gyula

Megosztás