Egyre távolodik az idő az abszolút élvonalbeli szerepléstől, ugyanakkor annak jelentősége mit sem halványul, sőt bizonyos szempontból inkább felértékelődik. A Dorog labdarúgócsapata 1945, 1949 és 1973 után 1976-ban negyedszer, egyben máig utolsó alkalommal vívta ki a szereplés jogát az NB I-ben. Az esemény 30. évfordulója alkalmából annak idején nosztalgiatalálkozót rendeztek, amely immár húsz éve történt. Az idei jubileum így kettős visszatekintésre ad alkalmat: az utolsó élvonalba jutás 50., valamint a nosztalgia-találkozó 20. évfordulójára emlékezünk (Az öt évvel ezelőtti cikkem frissített, bővitett változata).
A dorogi labdarúgás dicső múltjának egyik legkiemelkedőbb mérföldköve az 1945-ben kivívott NB I-be jutás volt. Az akkori csapat három egymást követő idényen át szerepelhetett a legmagasabb osztályban, majd két másodosztályban töltött év után még nagyobb pompával tért vissza 1949-ben, mint az 1945-ös premier alkalmával. Ez a jelző nem az utókor túláradó lelkesedését vagy a szerző nagyotmondását tükrözi, hanem a valóságot: a Dorog visszajutása valóban óriási visszhangot váltott ki. Nemcsak saját NB II-es csoportját nyerte meg, ezzel automatikusan kiharcolva a feljutást, hanem a négy másodosztályú csoport bajnokainak körmérkőzéses döntőjében valamennyi ellenfelét fölényesen legyőzte.
Ami azonban ennél is figyelemreméltóbb, hogy ezt követően közel két évtizeden át megszakítás nélkül tagja maradt az NB I mezőnyének. A Dorog zsinórban 19 élvonalbeli idényt teljesített, és ez idő alatt az ország egyik legmeghatározóbb labdarúgó-egyesületévé nőtte ki magát. Egy korábbi sporttörténeti írásunkban már felidéztük, miként búcsúzott az élvonaltól, majd hogyan zuhant vissza két osztállyal lejjebb. Hét évvel később azonban újra kivívta az NB I-es tagságot, ahol sajnos csak egyetlen idényt tölthetett. Ez volt történetének 23. élvonalbeli szezonja. Két másodosztályú év után ismét sikerült a feljutás, ám akkor még kevesen sejthették, hogy a klub 24. NB I-es évada egyben máig az utolsó is lesz.
Ezzel a főcímmel kezdődött annak idején számos mérkőzés beharangozója (forrás: Dolgozók Lapja, 1976)
Az 1974-es kiesést követően a piros-feketék első másodosztályú idényükben a húszcsapatos, egycsoportos NB II középmezőnyében végeztek, és a kilencedik helyet szerezték meg. Az új bajnoki évadra készülő Dorognál több meghatározó játékost is nélkülözni kellett. Az 1975-ös nyáron ugyanis befejezte pályafutását Horváth Péter, Takács Tibor és Berecz József, míg Kácsor Attila, Lódi László és Gubán László távozott a klubtól. Emellett szerződést bontottak Háry László vezetőedzővel is, akinek a helyét Ivanics Tibor vette át.
Az új szakvezető az előző években Kubában dolgozott edzőként, így a Dorog jelentette számára az első magyarországi felnőttcsapatot. Munkáját a dorogiak egykori kiváló labdarúgója, Csóri László segítette. A klub vezetése tudatos fiatalításba kezdett: a megüresedett helyeket elsősorban saját nevelésű, helyi kötődésű játékosokkal kívánták betölteni.
A keretben ekkor is jórészt dorogi, illetve a környékről származó labdarúgók szerepeltek, így a csapat valóban igazi helybéli együttesnek számított. Ritka kivételként a tehetséges Kiss Károly érkezett a fővárosból, míg a már korábban Dorogon futballozó óvári játékosok, Schnitzer Imre és Major Ferenc szintén a keret tagjai voltak. Schnitzer addigra már teljesen beilleszkedett a dorogi közösségbe: negyedik idényére készült a csapatban, Dorogon telepedett le, és mindenki sajátjaként tekintett rá. Földije, Major Ferenc ekkor még mindössze 19 éves volt, és a helyi legényszállón lakott.
A legnagyobb erősítést azonban az jelentette, hogy a klub korábbi kiváló csatára, Peszeki Jenő visszatért a Honvédból. Az 1975-ös idényre így egy fiatal, sokra hivatott együttes állt össze, amelyben a régi nagy korszak hírmondójaként már csupán Bartalos József és Tóth Gyula maradt. Rajtuk kívül a szintén dorogi Gabala Ferenc és Kiss Rudolf számított rutinosabb játékosnak, akik már NB I-es tapasztalattal is rendelkeztek.
Az új vezetőedző, Ivanics Tibor (forrás: Képes Sport)
A másodosztály mezőnye az új idényben is húszcsapatos, az ország teljes területét felölelő, egycsoportos bajnoki rendszerben szerepelt. A feljutás legnagyobb esélyeseinek elsősorban azokat az együtteseket tartották, amelyek korábban már többször is megfordultak az NB I-ben. A favoritok élén a frissen kiesett Pécsi MSC állt, de a Dunaújvárosi Kohász is a legfőbb esélyesek közé tartozott. Rajtuk kívül a Szolnoki MTE, a Komlói Bányász, a Debreceni VSC és a Budafok is joggal reménykedhetett az élvonalba jutásban. Mellettük több olyan, kiváló játékerőt képviselő csapat is szerepelt a mezőnyben, amely meglepetést okozhatott a bajnoki versenyfutás során.
A dorogiak számára külön presztízst jelentett, hogy két megyei riválissal is összecsaphattak. Az 1975–76-os NB II-es mezőnyt a következő csapatok alkották: Bábolna, Budafok, Bp. Spartacus, Bp. Vasas Izzó, Bp. Volán SC, BVSC, Debreceni VSC, Dorogi AC, Dunaújvárosi Kohász, FŐSPED Szállítók SE, MÁV DAC, Nagybátonyi Bányász, Nagykanizsai Olajbányász, Komlói Bányász, Kossuth KFSE, Oroszlányi Bányász, Pécsi MSC, Szekszárdi Dózsa, Szolnoki MTE és Várpalotai Bányász.
Dorogon sem a klubvezetés, sem a szurkolók részéről nem fogalmazódtak meg rendkívüli elvárások. Mindenki tudta, hogy a fiatal csapatnak időre és türelemre van szüksége. A legfontosabb cél az volt, hogy az újoncok mielőbb beilleszkedjenek, és minden játékos szívvel-lélekkel küzdjön a pályán. Az előző idényben elért kilencedik helyezéssel ezúttal is elégedettek lettek volna.
A bajnokság 1975. augusztus 3-án rajtolt. A Dorog a BVSC vendégeként kezdte meg szereplését, és a nyitány aligha sikerülhetett volna jobban: Szilasi góljával 1–0-s győzelmet aratott. Mielőtt azonban túlzott lelkesedés lett volna úrrá a szurkolókon, két egymást követő vereség következett. Előbb hazai pályán a nagy mumusnak számító Szekszárdtól kaptak ki 1–0-ra, majd Komlón szenvedtek 2–0-s vereséget.
A két kudarc ellenére a következő hazai, Bábolna elleni megyei rangadóra így is háromezren látogattak ki. A mérkőzés rosszabbul aligha kezdődhetett volna, hiszen a védelem tengelyében játszó csapatkapitányt, Tóth Gyulát már a találkozó elején kiállították, így a Dorog szinte a teljes mérkőzést emberhátrányban játszotta végig. A vendégek két gólt szereztek, ám a mieink hármat válaszoltak rá, és tíz emberrel is teljesen megérdemelten nyerték meg a találkozót.
Schnitzer húzza le a labdát az Oroszlány–Dorog megyei rangadón (forrás: Dolgozók Lapja, 1975)
A folytatásban újabb megyei összecsapás következett, ezúttal Oroszlányban. A hazaiakat tartották esélyesebbnek, nem is alaptalanul, hiszen remekül kezdték a bajnokságot, és a harmadik helyről várták a mérkőzést. A dorogiak ráadásul nélkülözni kényszerültek Tóth Gyulát, aki az előző heti kiállítása miatt két mérkőzésre szóló eltiltást kapott.
Mintegy háromezer néző, gyakorlatilag telt ház fogadta a csapatokat. Az első félidő az előzetes várakozásoknak megfelelően alakult, hiszen a hazaiak 3–1-es vezetéssel vonulhattak pihenőre. A második játékrészben azonban egy teljesen átalakult, ellenállhatatlan Dorog lépett pályára. A mieink szinte végig fölényben futballoztak, ledolgozták kétgólos hátrányukat, sőt a hajrában akár a győzelmet is megszerezhették volna. Végül látványos, 3–3-as döntetlennel zárult a rangadó.
A csapat játékát egyre inkább a stabilitás jellemezte. Ezt jól mutatta a sorozatban veretlenül megvívott tíz bajnoki mérkőzés, amely során a győzelmek voltak túlsúlyban. A Dorog fokozatosan felzárkózott az élmezőnyhöz, miközben több feljutásra pályázó rivális skalpját is begyűjtötte. Legyőzte a Szolnokot, a Pécset, a Várpalotát és a Vasas Izzót, Budafokon pedig értékes pontot szerzett a 2–2-es döntetlennel. Hazai pályán gól nélküli döntetlent játszott a Dunaújvárossal, Debrecenből pedig szintén ponttal tért haza.
Nemcsak az eredmények, hanem a mutatott játék is egyre nagyobb érdeklődést váltott ki. Dorogon szinte kivétel nélkül háromezres nézőszám előtt rendezték a hazai mérkőzéseket, Debrecenben pedig mintegy ötezren voltak kíváncsiak a Nagyerdei Stadionban a vendégszereplésükre.
A remek veretlenségi sorozatot a Volán SC elleni 2–1-es idegenbeli vereség szakította meg. A bajnokság hátralévő részében azonban már csak egyetlen alkalommal, Nagykanizsán szenvedett vereséget a Dorog, ahol 1–0-ra maradt alul. A kudarcot gyorsan feledtette a FŐSPED otthonában aratott imponáló, 4–1-es győzelem.
Az idény végén a dorogiak a dobogón zártak, ami messze felülmúlta a bajnokság előtt megfogalmazott várakozásokat. A váratlanul sikeres szereplés ellenére a klubnál továbbra is megmaradt a szerénység és a visszafogott hangvétel, a szurkolók azonban joggal ünnepelhették kedvenceiket.
Az MLSZ döntése értelmében egy tavaszi fordulót előrehoztak, így a csapat 1975. december 14-én lépett pályára utoljára a naptári évben. A BVSC elleni hazai mérkőzés 1–1-es döntetlennel ért véget, amelyet a télies időjárás ellenére is mintegy kétezer néző tekintett meg a Buzánszky Stadion lelátóiról.
Így indult a tavaszi szezon (forrás: Dolgozók Lapja, 1976)
A tavaszi folytatás előtt továbbra is óvatosan nyilatkoztak a célokat illetően. Többen úgy vélték, hogy az első bajnoki mérkőzés sokat elárul majd arról, milyen esélyei lehetnek a csapatnak a folytatásban. Február utolsó napján a kiváló erőkből álló Komló látogatott Dorogra. A vendégek még titkon reménykedtek a feljutásban, ezért a hazaiak is úgy gondolták, hogy a találkozó eredménye reális képet adhat a bajnoki kilátásokról.
A mérkőzés már a kezdés előtt rekordot döntött: egyes források ötezer, mások hétezer nézőről számoltak be. A látottak még a legvérmesebb dorogi szurkolók várakozásait is felülmúlták. A hazai csapat végig ellenállhatatlanul futballozott, és valósággal kiütötte nagynevű ellenfelét. Az első perctől az utolsóig a Dorog irányította a játékot, fikarcnyi esélyt sem hagyva a vendégeknek. Hét gólt szerzett a komoly NB I-es rutinnal rendelkező Buús György kapujába, és az eredmény még így is hízelgőnek mondható volt a komlóiak számára. A vendégek kapusa ugyanis a 7–0-s állás után is két bravúrral akadályozta meg az újabb biztos gólokat. A hazai csapat valamennyi játékosa kiváló teljesítményt nyújtott, Peszeki Jenő pedig a mezőny legjobbjának bizonyult négy szerzett góljával.
A lendület a következő fordulóban sem tört meg. A változatosság kedvéért ezúttal Szabó József szerzett négy gólt a Bábolna elleni megyei rangadón. Teljesítményének egyetlen szépséghibája volt, hogy az egyik találatot történetesen a saját kapuba juttatta. Ez azonban a biztos győzelmet semmiben sem veszélyeztette, hiszen a Dorog 4–2-re nyerte meg a mérkőzést.
Major Ferenc gyúrásra várva Molnár Ernő kezelőjében (forrsá: Major Ferenc albumából)
Négy tavaszi forduló után százszázalékos mérleggel álltak a dorogiak. Közben kapott gól nélkül győzték le az Oroszlányt és a Szolnokot is, így egyre gyakrabban került szóba a feljutás lehetősége. Úgy tűnt azonban, hogy a korai bizakodás némileg megbosszulta magát.
A Budafok elleni hazai rangadót már sokan az NB I-ért vívott előrehozott döntőként emlegették, ám ezúttal fájdalmas vereséget szenvedett a csapat. Az előző heti, szolnoki győzelemnek nagy ára volt, hiszen a hazaiak olykor kifejezetten durva játékának következtében több dorogi labdarúgó is megsérült. Ráadásul Engelbrechtet a játékvezető kiállította, ami automatikusan két mérkőzésre szóló eltiltást vont maga után.
A rangadó előtt így több kulcsjátékos szereplése is kérdésessé vált. Peszeki Jenő lábfejsérüléssel bajlódott, ennek ellenére vállalta a játékot. A mérkőzésre ezúttal is mintegy hétezer néző látogatott ki. A csapatok szoros küzdelmet vívtak, de végül a Budafok vitte el mindkét bajnoki pontot Dorogról a 3–2-es győzelmével.
Korabeli újságcikk a Budafok elleni hazai rangadóról (forrás: Dolgozók Lapja, 1976)
A Budafok elleni vereség mégsem törte meg a csapat lendületét. A következő három bajnoki mérkőzésen ismét remek teljesítményt nyújtottak, köztük a Debrecen elleni rangadón is. Az összecsapás önmagában is igazi csemegének ígérkezett, ráadásul a Loki fantasztikus formában futballozott: Budafokon is győzni tudott, így reális esélye volt az élvonalba jutásra. Közel hatezer néző buzdítása mellett nagyszerű mérkőzést vívott egymással a két csapat, amelyet a Dorog teljesen megérdemelten nyert meg 1–0-ra.
Ezt követően azonban elérkezett a szezon mélypontja. A menet közben a középmezőnybe visszacsúszó Várpalota vendégeként súlyos, 4–0-s vereséget szenvedtek a dorogiak. A hazaiak számára ekkor már a kiesés veszélye is valós fenyegetést jelentett, ezért a zsúfolásig megtelt sporttelepen óriási elszántsággal vetették magukat a küzdelembe. Mintegy négyezer néző előtt rendezték a találkozót, akik között ezúttal is nagy számban voltak dorogi szurkolók.
Pedig a mérkőzés nem utalt ilyen súlyos vereségre, még ha a vendégek nem is a legkedvezőbb előjelekkel érkeztek. A Debrecen elleni rangadón több játékos megsérült a kemény belépők következtében, közülük azonban többen fájdalmaik ellenére is vállalták a játékot.
Az első félidőben ugyan a Várpalota támadott többet, az igazán veszélyes helyzetek inkább a dorogi kontrákból alakultak ki. Már úgy tűnt, hogy gól nélküli döntetlennel fordulnak a csapatok, amikor egy védelmi megingást kihasználva megszerezte a vezetést a hazai együttes. A második félidő első felében a Dorog játszott fölényben, ám támadásai ezúttal kissé körülményesek voltak, és a sérüléssel bajlódó játékosokon is érződött, hogy nem tudják korábbi teljesítményüket nyújtani. A helyzetek is kimaradtak: a legnagyobb lehetőség Szabó remek fejeséből adódott, amely bravúros kapusvédés után maradt ki.
Szinte ennek az akciónak az ellentámadásából növelte előnyét a Várpalota, majd röviddel később Major kiállítása végképp megpecsételte a Dorog sorsát. A létszámfölényt és a védelem hibáit könyörtelenül kihasználó hazaiak további két gólt szereztek, így a dorogiak végül fájó, 4–0-s vereséggel hagyták el a pályát.
A Dorogi AC csapata a Felszabadulási Kupa negyeddöntőjét megelőzően. Állnak balról: Ivanics Tibor edző, Horváth I., Tóth, Engelbrecht, Peszeki Jenő, Kovács*, Szabó, Gabala, Schnitzer. Elöl: Szilasi, Bartalos, Rozgonyi, Izsó, Fürstenczeller és Major. Kovács Ferenc a tartalékcsapat játékosaként került nevezésre a kupamérkőzésre. (Forrás: Major Ferenc albumából.)
A súlyos vereséget sokan kijózanító pofonnak tekintették, amelyből a csapat is igyekezett tanulni. Sikerült rendezni a sorokat, és ismét kiegyensúlyozott, jó teljesítményt nyújtottak, pedig közben Majort két mérkőzésre eltiltották.
A csapat kiváló kapusa, Schnitzer Imre (forrás: Képes Sport)
A Dorog ezúttal 4–0-s győzelmet aratott az élmezőnyhöz tartozó Volán ellen, majd újabb rangadót nyert az NB I-re pályázó Pécsi MSC-vel szemben. Helyenként ragyogó játékkal, valamint Szabó József mesterhármasával magabiztosan győzött 3–1-re a mecsekiek ellen. Ezt követően sikerült visszavágni az őszi vereségért a Nagykanizsának is, majd értékes pontot szereztek a listavezető Dunaújvárosi Kohász otthonában. A Dorog ismét a nagy lehetőség kapujába érkezett, immár a bajnokság hajrájában.
Az öröm azonban nem lehetett felhőtlen. A sorsolás szeszélye folytán az utolsó négy fordulóból hármat idegenben kellett lejátszani. Ráadásul ami korábban örömteli fejleménynek számított, az most egyre nagyobb terhet jelentett. A dorogiak a Felszabadulási Kupában is remekül szerepeltek, egészen a nyolcaddöntőig jutottak, ahol a Ferencváros várt rájuk. Hogy teljes legyen a fejfájás, Bartalos súlyos sérülése miatt már nem állhatott a csapat rendelkezésére.
Nem véletlenül aggódtak a szurkolók. Sokan attól tartottak, hogy ezt a kettős terhelést a fiatal együttes már nem tudja elviselni, és a feljutás közelsége, valamint a bizonyítási vágy túl nagy nyomást helyez majd a játékosokra.
Bravúr a javából – a bajnoki menetelés közepette újabb nagy kupasiker is született (forrás: Népsport, 1976)
A gárda azonban nem illetődött meg. Gyors egymásutánban két háromgólos győzelmet aratott: előbb a Bp. Spartacust győzte le 3–1-re, majd a FŐSPED-et 3–0-ra.
Közben következett a Ferencváros elleni kupamérkőzés. A zöld-fehérek ekkorra már megnyerték az NB I-es bajnokságot, így a hátralévő mérkőzéseik számukra jóval kisebb téttel bírtak. A dorogiak számára viszont komoly nehézséget jelentett, hogy az MLSZ rendhagyó módon nem szerdára, hanem péntekre írta ki az összecsapást, így a két tétmérkőzés között mindössze egyetlen pihenőnap állt rendelkezésükre.
A találkozó azonban minden várakozást felülmúlt. A Dorog nem tartalékolta erejét, bátran felvette a versenyt a nagynevű ellenféllel, sőt a mérkőzés jelentős részében nemcsak irányította a játékot, hanem mezőnyfölényben is futballozott.
Az első félidő hajrájában Rozgonyi nagyszerű fejesével megszerezte a vezetést a hazai csapat. A fordulás után nem sokkal Szabó József növelte az előnyt, majd második találatával gyakorlatilag el is döntötte a továbbjutás sorsát. A hátralévő időben is inkább a dorogiak előtt adódtak újabb lehetőségek, de ezek már kimaradtak. A 3–0-s győzelem és a biztos továbbjutás azonban egyetlen pillanatig sem forgott veszélyben.
A FŐSPED elleni bajnoki mérkőzés beharangozójának főcíme (forrás: Dolgozók Lapja, 1976)
A Ferencváros elleni bravúrt követően a Dorog a bajnokságban is folytatta remek szereplését. Magabiztos játékkal ismét legyőzte a FŐSPED együttesét, méghozzá ugyanazzal az eredménnyel, mint néhány nappal korábban a Ferencvárost: 3–0-ra.
A következő hét sem hozott kevesebb izgalmat. A kupasorozat negyeddöntőjében ismét pénteken kellett pályára lépniük, az élvonal egyik újabb meghatározó csapata, a Rába ETO ellen. A dorogiak ezúttal is kiválóan helytálltak, és csak nüanszokon múlott az újabb bravúr. A győriek végül 1–0-s győzelmükkel jutottak tovább az elődöntőbe.
A mindent eldöntő forduló beharangozója (forrás: Dolgozók Lapja, 1976)
Két nappal később már ismét bajnoki mérkőzés következett Nagybátonyban, amely sorsdöntő jelentőségűnek ígérkezett. A Dorog hárompontos előnnyel vezetett a harmadik helyezett Budafok előtt, így győzelme esetén már biztos feljutónak mondhatta magát.
A csapat ismét bizonyította erejét. Különösen a második félidőben nyújtott magabiztos teljesítményének köszönhetően 2–0-ra győzött, ezzel pedig már a záró forduló eredményétől függetlenül is kiharcolta az NB I-be jutást. Ötven évvel ezelőtt ezen a napon ünnepelhette utoljára a dorogi labdarúgás az élvonalba való feljutást.
A legszebb újságfőcím, amely a dorogi labdarúgás utolsó NB I-be jutását követően látott napvilágot (forrás: Dolgozók Lapja, 1976)
Június 27-én rendezték a bajnokság utolsó mérkőzését Szekszárdon. A találkozó már afféle jutalomjátéknak számított, hiszen a feljutás sorsa addigra eldőlt, a bajnoki helyezéseket pedig érdemben már nem befolyásolhatta. A szekszárdiak ezúttal is remekül futballoztak, ráadásul a Dorog ellen korábban is rendre eredményesek voltak. Úgy tűnt, ezúttal is ismétli önmagát a történelem, hiszen a hazaiak kétszer is vezetést szereztek. A Dorog azonban mindkét alkalommal egyenlített, majd a második félidő második felében már egyértelmű fölényben játszott. Ennek eredményeként a vezetést is átvette, és úgy tűnt, győzelemmel koronázza meg a ragyogó idényt.
Ivanics Tibor ekkor már a keret valamennyi játékosának igyekezett lehetőséget adni. Schnitzer helyére beküldte a tartalékkapust, Horváth Istvánt, s a korábban sérülése miatt biztos hiányzónak vélt Bartalos József is pályára léphetett csereként Eckert helyett az utolsó percekre. A cserék mintha kissé megtörték volna a csapat addigi ritmusát, ráadásul a dorogiak talán túl korán hitték el, hogy eldőlt a mérkőzés. A végig lelkesen küzdő szekszárdiak a hajrában egyenlítettek, így a találkozó végül 3–3-as döntetlennel zárult.
Mindez azonban cseppet sem szegte kedvét a dorogiaknak. Két év után ismét kivívták az NB I-be jutást, ami önmagában is hatalmas sikernek számított. A bajnoki címet a Dunaújvárosi Kohász szerezte meg négy ponttal a Dorog előtt, míg a piros-feketék három ponttal előzték meg a harmadik helyezett Budafokot. A negyedik Debrecen további két ponttal maradt el a dorogiaktól, mögöttük pedig a BVSC és a Volán zárt az élmezőnyben. A sokáig feljutásra esélyesnek tartott Pécsi MSC végül a hetedik helyen fejezte be a bajnokságot.
A Dorog különösen értékes teljesítményt nyújtott a közvetlen riválisok ellen. A későbbi bajnok Dunaújvárost egyszer sem tudta legyőzni, de vereséget sem szenvedett tőle: mindkét mérkőzés döntetlennel zárult, ami jól mutatta a két együttes hasonló játékerejét. Nagy fegyverténynek számított a Pécs és a Szolnok oda-vissza legyőzése, valamint a Debrecen ellen megszerzett három pont is, ráadásul kapott gól nélkül. Az egyetlen igazán fájó kisiklást a várpalotai 4–0-s vereség jelentette.
Az idény azonban összességében minden várakozást felülmúlt. A szezon előtt még az élmezőnybeli szereplés sem szerepelt a tervek között, nemhogy a feljutás. Éppen ezért a siker óriási örömet jelentett a klubnak, a játékosoknak és az egész dorogi szurkolótábornak.
A feljutás mellett egy másik kiemelkedő dorogi siker is fűződött ehhez az idényhez (Dolgozók Lapja, 1976)
A bajnokság gólkirálya Peszeki Jenő lett 26 találattal, míg Szabó József 22 góljával szintén a mezőny legeredményesebb játékosai közé tartozott.
A kapuban Schnitzer Imre szinte a teljes idényt végigvédte. Horváth István mindössze egy alkalommal, a Bábolna elleni hazai mérkőzésen állt végig a kapuban, emellett kétszer csereként kapott lehetőséget: a Komló elleni fölényes győzelem alkalmával, valamint a szekszárdi zárómérkőzésen.
Érdekesség, hogy a csapatban egy testvérpár is szerepelt, Peszeki Géza és Peszeki Jenő személyében, míg a két Kiss vezetéknevű játékos csupán névrokona volt egymásnak.
Ivanics Tibor pedig külön fejezetet írt a dorogi és a honi labdarúgás történetébe. Első magyarországi felnőttcsapata élén, első bajnoki idényében rögtön kivívta az NB I-be jutást – olyan teljesítményt nyújtva, amely fél évszázaddal később is méltán foglal el előkelő helyet a klub legszebb sikerei között.
Szabó József mindössze 19 éves volt a bajnoki idény kezdetén, de már akkor is ontotta a gólokat (Dolgozók Lapja, 1976)
Az NB II 1975–1976-os idényének ezüstérmes, egyben NB I-be jutott dorogi csapata
Bartalos József, Ecker Róbert, Engelbrecht József, Fürstenczeller János, Gabala Ferenc, Gerschner Ferenc, Hernádi Gyula, Horváth István, Izsó Sándor, Kiss Károly, Kiss Rudolf, Major Ferenc, Merényi Lipót, Peszeki Géza, Peszeki Jenő, Rozgonyi Miklós, Schnitzer Imre, Szabó József, Szentgyörgyi Ferenc, Szilasi József, Tóth Gyula.
A szakmai stáb tagjai:
Vezetőedző: Ivanics Tibor
Pályaedző: Csóri László
Kapusedző: Ilku István
Technikai vezető: Buzánszky Jenő
Intéző: Fischer Ákos
Csapatorvos: dr. Császár Gábor
Gyúró: Molnár Ernő
Szakosztályvezető: Göb Sándor
Klubelnök: Kovács Antal
A bajnoki mérleg:
38 mérkőzés, 22 győzelem, 10 döntetlen, 6 vereség, 75–40-es gólkülönbség. Külön figyelemre méltó, hogy a hat vereségből mindössze kettőt szenvedett el tavasszal a csapat.
Az NB I-be felkerült Dorogi AC csapata az 1975–1976-os bajnoki évadban. Felső sor balról: dr. Császár Gábor csapatorvos, Szabó József, Engelbrecht József, Horváth István, Schnitzer Imre, Szilasi József, Gabala Ferenc, Buzánszky Jenő technikai vezető. Középső sor: Molnár Ernő gyúró, Peszeki Jenő, Peszeki Géza, Csóri László pályaedző, Ivanics Tibor vezetőedző, Ilku István kapusedző, Kiss Rudolf, Hernádi Gyula, Fischer Ákos intéző. Guggolnak: Tóth Gyula, Rozgonyi Miklós, Kiss Károly, Gerschner Ferenc, Izsó Sándor, Fürstenczeller János, Ecker Róbert, Bartalos József, Major Ferenc (forrás: Képes Sport).
Húsz éve nosztalgiatalálkozón idézték fel a sikert
Az NB I-be jutás 30. évfordulója alkalmából a Dorogi FC nosztalgiatalálkozót szervezett, amelyhez Dorog Város Önkormányzata is csatlakozott. Az 1975–1976-os idény valamennyi elérhető játékosa meghívást kapott, és az egykori csapat színe-java képviseltette magát a rendezvényen, amelyet 2006. június 30-án rendeztek meg a dorogi Lógató Étteremben.
Eredetileg szerették volna a jubileumi összejövetelt napra pontosan június 27-én megtartani, azonban mivel az hétköznapra esett, végül a legközelebbi péntek délutánjára tűzték ki az eseményt.
A résztvevők egy része a stadion főbejáratánál találkozott, majd együtt érkeztek a rendezvény helyszínére, míg mások egyenesen a Lógatóhoz mentek. Az egykori játékosok, vezetők és vendégek egy hosszú közös asztalnál foglaltak helyet.
A megjelenteket elsőként dr. Tittmann János polgármester köszöntötte, majd a dorogi labdarúgás aranykorát képviselő generáció nevében Lakat Jenő mondott megható, bensőséges beszédet. Gondolatai nemcsak nagy sikert arattak, hanem több résztvevőt is könnyekig meghatottak.
Lakat Jenő a beszéde közben
A klub nevében Kiss László akkori elnök is köszöntötte a megjelenteket, ezt követően pedig jómagam – az egyesület krónikásaként, valamint sporttörténetének és hagyományainak kutatójaként – idéztem fel az 1975–1976-os bajnoki idény eseményeit mérkőzésről mérkőzésre, számos háttértörténettel és érdekességgel kiegészítve.
Ezután Ivanics Tibor vezetőedző kapott szót. Ugyanolyan szeretettel és közvetlenséggel fordult egykori játékosaihoz, mint annak idején az öltözőben. Minden labdarúgóról volt néhány személyes gondolata, miközben edzői szemmel is felidézte a feljutást hozó bajnoki év legemlékezetesebb pillanatait.
A hivatalos programot követően kötetlen beszélgetések, visszaemlékezések, anekdoták és sok vidám pillanat következett. Az egykori csapat nevében előbb Bartalos József, majd Engelbrecht József mondott köszönetet a találkozó megszervezéséért. Engelbrecht egy különleges ajándékkal is készült: ünnepélyes keretek között a Dorogi Sportmúzeumnak adományozta pályafutása legelső futballcipőjét.
Mások is értékes relikviákkal érkeztek. Kiss Károly egy korabeli, általa viselt Dorog-mezt ajánlott fel, Monostori Tivadar a chilei világbajnokságon használt stoplis cipőjét adományozta, míg Ivanics Tibor több, Dorogról szóló korabeli újságcikkel gazdagította a gyűjteményt.
Az ünnepség során megemlékeztek az addigra elhunyt játékosokról és a szakmai stáb tagjairól is. A csapatból ekkor már hiányzott a legendás csapatkapitány, Tóth Gyula, valamint Horváth István kapus. A szakmai stábból Ilku István kapusedzőre, Fischer Ákos intézőre, dr. Császár Gábor csapatorvosra és Molnár Ernő gyúróra emlékeztek kegyelettel.
A 2006-os nosztalgiatalálkozó résztvevői a Lógató Étteremben.
Felső sor balról: Kiss Rudolf, Bakonyi István, Göb Sándor, Für István, Ivanics Tibor, Ecker Róbert, dr. Tittmann János, Peszeki Jenő (a polgármester előtt előrehajolva), Kovács Antal, Csóri László, Schnitzer Imre, Monostori Tivadar, Szabó Gyula, Gabala Ferenc.
Alsó sor: Engelbrecht József, Peszeki Géza, Fürstenczeller János, Hernádi Gyula, Kiss Károly, Szabó József, Holdampf Sándor és Bartalos József.
A meghitt pillanatok után a közös vacsoráé lett a főszerep, amelyet Dorog Város Önkormányzata finanszírozott. A Lógató Étterem kiváló konyhája bőséges és ízletes fogásokkal várta a vendégeket, amelyeket a hosszú közös asztal mellett, jó hangulatban fogyasztottunk el, némi nedű kíséretében.
A kötetlen beszélgetések után közös meccsnézés következett. Az étterem hatalmas kivetítőjén kiváló képminőségben élvezhettük a Németország–Argentína világbajnoki negyeddöntő élő közvetítését, amelyet történetesen éppen azon a napon rendeztek.
Buzánszky Jenő a világbajnokság miatt nem tudott személyesen jelen lenni a találkozón, hiszen Grosics Gyulával együtt hivatalos meghívottként Németországban tartózkodott.
A két igazoltan távol lévő legenda és a korábban már említett elhunytak mellett további öt egykori játékost sem sikerült elérnünk a szervezés során. Közülük talán Major Ferenc hiánya fájt a legjobban. Szívesen részt vett volna az összejövetelen, csakhogy a szervezők nem rendelkeztek az elérhetőségével, aki pedig értesíthette volna, sajnálatos módon megfeledkezett róla. Szerencsére azóta már közvetlen kapcsolatban állunk vele, így hasonló rendezvényről bizonyosan nem marad le.
Sovány vigasz ugyan, de az egykori kiváló labdarúgó – akit mindenki csak „Gizi” becenéven ismert – így is sokszor szóba került a beszélgetések során.
A kiváló hangulat és a mérkőzés annyira magával ragadta a társaságot, hogy csak a kora esti órákban jutott eszünkbe: közös fényképet is kellene készíteni. Addigra azonban néhányan már elköszöntek, köztük Lakat Jenő, Prohászka János és Varga János.
Jenő bácsit ezúttal is a kötelesség szólította. A Dorogi Nyugdíjas Egyesület elnökeként másnap kora reggel kirándulást szervezett, amelynek még akadt néhány előkészülete, ráadásul időben pihenni is szeretett volna. Távozásakor magával vitte a két „Jani bácsit” is.
A társaság nagy része azonban még együtt maradt, így még sötétedés előtt sikerült néhány kültéri csoportképet készítenünk. A mellékelt fényképen azonban így is eggyel kevesebben szerepelnek, hiszen azt éppen Kiss László készítette.
Utólag jutott eszembe, hogy a jelenlévők aláírását is megörökíthetnénk. Egy dorogi sportkiadvány hátsó belső borítójára gyűjtöttem össze valamennyiük kézjegyét, amely ma már különösen értékes emléknek számít.
Most, az 50. évforduló alkalmából visszatekintve újabb jubileumot is ünnepelhetünk, hiszen ennek a felejthetetlen nosztalgiatalálkozónak immár húsz éve.
A résztvevők aláírásai
Ötven év távlatából sajnos tovább fogyatkozott azoknak a köre, akik részesei voltak ennek a nagyszerű sikernek. Legyen ez az írás valamennyiük emléke előtt tisztelgés.
Az egykori játékosok közül azóta már eltávozott Ecker Róbert, Horváth István, Kiss Károly, Peszeki Géza, Rozgonyi Miklós, Schnitzer Imre és Tóth Gyula, míg a szakmai stáb tagjai közül sajnos már senki sem maradt még hírmondónak sem.
A dorogi csapat sikerének értékét tovább növeli, hogy azt egy olyan korszakban érte el, amikor a magyar labdarúgás ismét erősödőben volt. Az 1966-os kiesést követően a Dorog egészen a harmadosztályig sodródott, miközben a hazai futball is hanyatló időszakát élte. Amikor azonban a hetvenes évek közepén a dorogi együttes újra felküzdötte magát az élvonalba, a magyar labdarúgás is ismét felfelé ívelő pályára állt.
Talán szokatlan párhuzam, mégis gyakran eszembe jut erről Pázmány Péter sokat idézett gondolata, amelyet a pálos rend és Magyarország sorsának kapcsolatáról fogalmazott meg:
„Ha számukat fogyni látod, tudd meg, hogy az országnak is rosszul áll a szénája, de ha őket növekedni látod, tudnod kell, hogy az ország is felemelkedőben van. Te is, Magyarország, édes hazám, a pálosokkal fogsz növekedni és ugyanazokkal fogsz hanyatlani.”
Természetesen távol áll tőlem, hogy egy szakrális, üdvtörténeti gondolatot a sporttal állítsak párhuzamba. Mégis úgy érzem, hogy a dorogi labdarúgás és a magyar futball – különösen a válogatott – eredményessége között hosszú évtizedeken át valóban felfedezhető volt egyfajta együttmozgás. A Dorog felemelkedése rendre egybeesett a magyar labdarúgás erősödésével, míg visszaesései is sokszor egy tágabb országos folyamat részét képezték.
Ahogyan húsz évvel ezelőtt, a feljutás 30. évfordulóján, úgy idén, az 50 éves jubileum alkalmából is közös megemlékezést szervez Dorog Város Önkormányzata és a Dorogi Bányász FC.
Külön köszönet illeti Major Ferencet, aki rendelkezésemre bocsátotta a neve alatt szereplő értékes fényképeket.
Borítókép: Az NB I-be jutott dorogi csapat játékosai és szakvezetői – forrás: Képes Sport.
A cikkben szereplő egyéb fotómelléklet a Dolgozók Lapja, a Népsport és Képes Sport újságok 1975–1976-os évfolyam számaiból származnak.
Szabó Gyula
Legutóbbi cikkek
