Hétfőn az erős szél miatt több helyre riasztották a tűzoltókat vármegyénkben, főként az Esztergomi Járás területére. A Bajnai Katasztrófavédelmi Őrs…
Február 5-én, hétfőn délelőtt Csolnokon, a 1106-os úton, az út szélén álló tölgyfa egyik ága az úttest fölé hajlott és…
Február 10-én, szombaton 19 órától a Csolnoki Sportcsarnokban rendezik meg a Komárom-Esztergom Vármegyei Svábbált. A programot a Csolnoki Fúvószenekar, a…
Nyirák Norbert ev. a LEADER (VP6-19.2.1.-2-7-21) program keretében gépek beszerzésére nyújtott be pályázatot, amelyet a Vidékfejlesztési Program Irányító Hatósága és…
2024 februárjában is lesz házhoz menő szelektív hulladékgyűjtés térségünkben, sőt, már a zöldhulladékot is kihelyezhetjük a ház elé. Szelektívhulladék-gyűjtési időpontok…
Priegl Róbert a pályázat segítségével alaptevékenységéhez kötötten autóiparral kapcsolatos eszközbeszerzést valósított meg, amely a szakmai sztenderdek kihívásainak maximálisan megfelelő szolgáltatás…
Dorog környékén, a Bakonyalján és Tatán gyarapodhatnak a vármegye turisztikai újdonságai – derült ki az erre a célra létrehozott konzorciumot…
256 fő szavazott arra, hogy Fódi János Művelődési Ház és Könyvtárra nevezzék át a Kossuth Lajos Művelődési Ház és Könyvtárat.…
Január 9-én, kedden kora délután összeütközött egy autóbusz és egy személygépkocsi Csolnokon, a Kossuth Lajos utcában. A Katasztrófavédelem tájékoztatása szerint…
Térségünkben ismét több helyen adhatunk életmentő vért 2024 januárjában. Összegyűjtöttük, hol és mikor tehetjük ezt meg! Január 4. csütörtök, 15.00-18.00…