A vezetéstől való eltiltás ellenére, a kijárási korlátozást megszegve, biztosítás, rendszám és világítás nélkül, ittasan motorozott Esztergomban. Az Esztergomi Rendőrkapitányság…
A dorogi rendőrök elfogták azt a 43 éves tokodi férfit, aki engedély nélkül távozott a bűnügyi felügyelet alól. A Dorogi…
A helyi járőrök 2021. március 7-én, vasárnap délelőtt Komáromban, a vasútállomáson igazoltattak egy tokodaltárói lakost. A férfiről kiderült, hogy ellene…
Március 6-án, szombaton 15 óra körüli időben árokba hajtott egy autó Nagysáp közelében, a 1119-es út kilencedik kilométerszelvényénél. Racsné Galambos…
Március 6-án, szombaton kora délután kerti hulladék égetése során egy idős férfi a tűzbe esett és életét vesztette. Racsné Galambos…
Teljes terjedelmében égett egy személyautó március 5-én, péntek délután Csolnok külterületén. Varga Mihály Sebestyén tűzoltó főhadnagy elmondta, hogy a tűzhöz…
Az Esztergomi Járásbíróság a jármű önkényes elvételének bűntette miatt gyorsított eljárásban tárgyalta azt a férfit, aki a szabadságvesztésből szabadulását követően…
A csalók minden lehetőséget megragadnak és leginkább az idős emberekre fókuszálnak, akik egyedül élnek. Beszélgessünk rokonainkkal a veszélyekről! Világszerte tapasztalható,…
Március 5-én, pénteken dél körül anyagi kárral járó baleset történt Esztergom-Kertvárosban. A rendőrség szóvivője megkeresésünkre elmondta, hogy a 117-esen úton,…
A járőrök 2021. március 4-én, csütörtökön délután Esztergomban, a Kolozsvári úton megállítottak egy személygépkocsival közlekedő helyi lakost, akit az Esztergomi…
Kondé Zsolt rendőr őrnagy ezúttal telefonon keresztül adott iránymutatást a bajbajutott túrázóknak. A rendőrségre 2021. március 3-án, szerdán 18 óra…
Az Esztergomi Közterület Felügyelet munkatársai 2021. március 3-án, szerdán délelőtt Esztergomban, a Lőrinc utcában intézkedtek, melyhez segítséget kértek. Egy szombathelyi…
A lopott jármű motorját kiszereltette a tettes, hogy azt a sajátjába átszereljék. A dömösi férfi útja az esztergomi rendőrökig vezetett.…
Március 2-án, kedden délelőtt a rendőrök egy olyan férfit szűrtek ki a forgalomból, aki a vezetéstől való eltiltás ellenére a…
Március 3-án, szerdán reggel árokba hajtott egy gépjármű Tokodon, a 1118-as út negyedik kilométerszelvényénél. A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint megcsúszott az…
Az Esztergomi Járásbíróság a 2021. március 2-án megtartott előkészítő ülésen üzletszerűen elkövetett lopás vétsége miatt elsőfokon a maximálisan kiszabható 90…
Március 1-jén, hétfő délután egy körözött személyt fogtak el a rendőrök Lábatlanon. A helyi járőrök a Rákóczi Ferenc úton ellenőrizték…
Március 1-jén, hétfőn 18 óra előtt egy kislányt sodortak el Dorogon, a Mária utca és a Bécsi út kereszteződésénél. A…
Február 28-án, vasárnap délután fél egy körül három személygépkocsi karambolozott Esztergom és Pilisszentlélek között, a 1111-es út 27-es kilométerszelvényénél a…
Az Esztergomi Járásbíróság jogerős ítéletet hozott annak az öt férfinak az ügyében, akik egy esztergomi szórakozóhely előtt összeverekedtek. Az Esztergomi…