További bűncselekményekkel gyanúsítják a csolnoki tolvajt

A 27 éves tettest még további két bűncselekmény elkövetésével gyanúsították a dorogi nyomozók.

Mint arról korábban beszámoltunk, a rendőrség Tevékenység-irányítási Központjába 2021. április 6-án 11 órakor érkezett a bejelentés, miszerint egy csolnoki ingatlan melléképületéből kéziszerszámokat tulajdonítottak el. A dorogi járőrök adatgyűjtés követően – 45 perc múlva – a feltételezett elkövetőt azonosították és a lakásán elfogták. A nyomozók gyanúsítottként kihallgatták, ellene lopás, valamint kábítószer birtoklása vétség elkövetése miatt indult büntetőeljárás.

A bevezetett nyomozati cselekmények során a dorogi nyomozók további információk birtokába jutottak. Ez megalapozta, hogy a tettest további bűncselekmények elkövetésével is meggyanúsítsák. A gyanú szerint még április 16-án egy személygépkocsiban kutatást végzett, de nem lopott el semmit. Ezen felül április 20-án Dorogon egy telefont már ellopott. A férfi az újabb két bűncselekmény elkövetését is beismerte, így ellene még lopás kísérlet és lopás bűntett miatt folytatnak büntetőeljárást.

Forrás: police.hu