felújítás

Ötmilliárd forint támogatás érkezik Esztergomba

A 2020-as év utolsó napjaiban megérkezett az esztergomi önkormányzathoz a Kisfaludy2030 Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt.-től az a támogató okirat, amely…

5 év ezelőtt

Elkezdődik az esztergomi Fürdő Szálló felújítása

Mintegy négyszázmillió forintos beruházás keretében végzik el az esztergomi Fürdő Szálló épületének teljes felújítását – jelentette be december 23-án, szerda…

5 év ezelőtt

Felújított útszakaszokat adtak át Mogyorósbányán

Október 6-án, pénteken három utca felújított útszakaszait adták át Mogyorósbányán. Az átadó ünnepségen Havrancsik Tibor polgármester köszöntötte a jelenlévőket. Többek…

5 év ezelőtt

Utcák újultak meg Tokod-Üveggyárban

Összesen több mint 2 kilométer hosszan újultak meg az úthálózatok Tokod-Üveggyárban. Bánhidi László polgármestertől megtudtuk, hogy a felújítási munkálatok a…

5 év ezelőtt

Megújult a dorogi művelődési ház színházterme

A dorogi színházterem felújítása során, többek között kicserélték a mintegy 40 éves széksorokat. Szabó-Berghauer Zoltán, a Dorog Város Művelődési Ház…

5 év ezelőtt

Újjászületik az egykori játszótér Leányváron

Mintegy 5 millió forintot nyert Leányvár Község Önkormányzata a Magyar Falu Program keretében, mely összegből a település egykori játszótere születik…

5 év ezelőtt

Felújították a dorogi Szent Borbála templom orgonáját

Az esztergomi bazilika és a ferences templom mellett, térségünkben a harmadik legnagyobb, több mint 1000 síppal megszólaló dorogi Bányásztemplom orgonáját…

5 év ezelőtt

Az uszodánál és a stadionnál is dolgoznak

Dorogon a Köztársaság út mellett több munkafolyamat zajlik ezekben a hetekben. Karbantartási munkálatokat végeznek a dorogi uszodában, de a stadionrekonstrukciós…

5 év ezelőtt

Átadták a felújított csolnoki óvodát

Szeptember 11-én, pénteken adták át a Magyar Falu program által, mintegy 24 millió forintból felújított csolnoki Gete utcai óvodát. Az…

5 év ezelőtt

Megújult Pilisszentlélek katolikus temploma

Ünnepi misén adták át szombaton a háromszáz fős szlovák nemzetiségű Pilisszentlélek teljesen felújított katolikus templomát, amely 1857-ben épült. A megbékélés…

5 év ezelőtt

Egyházi szálláshelyet adtak át Esztergomban

Esztergomban augusztus 31-én, hétfőn átadták az Adalbert Hotel Szent Tamásról elnevezett új szárnyát: a Vitéz János Római Katolikus Tanítóképző Főiskola…

5 év ezelőtt

Új útburkolatot kap a Kálvin köz

Tavaly készült el a dorogi református templom melletti Kálvin köz járdaszakasza és parkolója, most pedig az utat burkolják le. Az…

5 év ezelőtt

Megújul a Fő utcai járda Sárisápon

Megkezdődött a sárisápi Fő utcai járda felújításának következő üteme – írja az önkormányzat a Facebook oldalán. A rekonstrukció első szakaszában…

5 év ezelőtt

Megújul a dorogi művelődési ház színházterme

Teljesen megújul a dorogi művelődési ház színházterme, többek között kicserélik a széksorokat és új kárpitot kap a terem. A széksorok…

5 év ezelőtt

Megújult a közel százéves Gete utcai óvoda Csolnokon

Csolnok Község Önkormányzata által a Magyar Falu program keretében megvalósított általános hőszigetelési és tisztasági munkálatokhoz a Baumit saját mosdófelújítási programjával…

6 év ezelőtt

Megújult a csolnoki Bányász Művelődési Ház

A LEADER program keretében újították fel a csolnoki Bányász Művelődési Házat. A Csolnoki Bányász Hagyományőrző Egyesület a LEADER program (VP6-19.2.1.-2-4-17)…

6 év ezelőtt

Új öltözőpadokkal és fűnyírótraktorral bővült a csolnoki sportpálya

A Csolnoki Szabadidő Sportegyesület a LEADER program (VP6-19.2.1.-2-4-17) keretében pálya rekultivációra és eszközbeszerzésre nyújtott be pályázatot, amelyet a Vidékfejlesztési Program…

6 év ezelőtt

Megszépülnek a dorogi Bécsi út zöldfelületei

Dorog Város Önkormányzata zöldterület-fejlesztést valósít meg saját beruházásában, több ütemben a Bécsi út teljes szakaszán - tájékoztat erről a település…

6 év ezelőtt

Esztergomban már 64 szoba felújítására pályáztak a szálláshelyek

Több mint 8800 pályázat érkezett be, a csütörtökön elindult, 60 milliárd forintos keretösszegű magán- és egyéb szálláshelyek fejlesztésére kiírt támogatásra…

6 év ezelőtt

Ismét milliárdos támogatás jött megyénkbe

Tizenegy megyei település örülhet a jó hírnek: közel 1,3 milliárd forintnyi fejlesztés kezdődhet meg hamarosan, köztük Bajnán és Bajóton is.…

6 év ezelőtt