Kategóriák: HírekKesztölc

Présházból alakítanak ki gyógynövényes házat Kesztölcön

Présházból alakít ki gyógynövényes házat a Kesztölci Gasztro- és Borkultúráért Egyesület.

Az egyesület a Magyar Falu Programban elnyert 4,9 millió forintos támogatásból vásárolta meg a hatalmas pincerendszerrel ellátott régi présházat.

Dr. Völner Pál a térség országgyűlési képviselője a január 22-ei pincebejáráson elmondta, hogy Kesztölcön mindig nagy tervek vannak és nagyon sokat tesznek azért a helyiek, hogy az idegenforgalmat fellendítsék. Hozzátette, hogy itt megy át az Országos Kéktúra útvonala is, ami az idegenforgalom fellendítésében nagy segítséget nyújt. A mostani pályázat által pedig nem csak a kiváló borászatok és szőlőtermőterületek, hanem a gyógynövénykultúra is fejlődhet a településen.

Kara József Zoltán, a Kesztölci Gasztro- és Borkultúráért Egyesület elnöke elmondta, hogy a gyógynövényes ház ötlete úgy jött, hogy rengeteg gyógynövényük termett és nem tudták már hol tárolni ezeket. Mostanra pedig annyira kinőtték magukat, hogy úgy, mint a bornak, ennek is szerettek volna egy helyet létrehozni. Hozzátette, hogy a jelenlegi présház helyén egy olyan épületet szeretnének felépíteni, ahol egy kisebb csoport kényelmesen le tud ülni és a gyógynövényeket fel tudja dolgozni.

A Régió TV Esztergom felvétele a bejárásról: