„Kedves Esztergomiak! A mai napon abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy átadhattam egykori alma materem igazgatójának, Smiger Andrásnak a Megyei…
Meghosszabbíthatják az előzetes letartóztatását annak a szlovák állampolgárságú férfinak, aki a gyanú szerint tavaly májusban Esztergomban és Szlovákiában is megölt…
„Nagy örömmel osztjuk meg, hogy a Zeneiskola új ütőtermének kivitelezési munkálatai a héten lezárultak.” – írta az Esztergomi Zsolt Nándor…
Az esztergomi rendőrök fogták el azt a 25 éves férfit, akit kábítószer-kereskedelem miatt elítéltek, ő azonban nem vonult be a…
A Tesco „Ön választ, mi segítünk” pályázatának 11. fordulójában többek között mozgásösztönző óvodai és iskolai fejlesztéseket, matematikai tehetséggondozó foglalkozásokat, valamint…
Rendszeres a magyar és szlovák rendőrök közös szolgálatellátása Esztergomban és Komáromban. A magyar és szlovák rendvédelmi szervek a magyar-szlovák határrendészeti…
Iskolaidőben reggelente a zsúfoltság további enyhítése céljából az esztergom-kertvárosi Szalézi lakóparktól újabb rásegítő járat indul Esztergomba. Esztergom helyi járati közlekedésében…
A Szallas.hu adatai szerint 42 százalékkal több belföldi üdülésre szóló foglalást regisztráltak már az idei őszre, mint tavaly ilyenkor; a…
Szendrei Róbert az esztergomi Helischer József Városi Könyvtárban mutatta be 2022. szeptember 5-én „Magyarország első városa Esztergom” című könyvét. A…
Országos futóbajnokság miatt forgalomkorlátozásra kell számítani 2022. szeptember 17-én, szombaton 15 és 19 óra között Esztergomban. A korlátozással érintett útszakasz…
Térségünkben Esztergomban, Csolnokon, Sárisápon, Lábatlanon és Dömösön számíthatunk tervezett áramszünetekre 2022 szeptemberében. Az E.ON Hungária folyamatos korszerűsítést hajt végre hálózatán.…
A nyáron több mint 450 rendőrségi bejelentés érkezett a tűzszerész ügyeletre és augusztus végéig már több mint 1300 esetben riasztották…
Szeptember 10-én, szombaton immáron tizenharmadik alkalommal rendezik meg a Méz-napot a Szentgyörgymezői Olvasókörben. Az idei eseményen Mudrák Bélára emlékeznek. A…
A város legnagyobb szabadtéri zenei színházává változik át az esztergomi Széchenyi tér szeptember 10-én, szombaton. A nagyszabású gálaműsor keretében a…
Szeptember 2-án, pénteken az Esztergomi Rendőrkapitányság vezetőjének javaslatára Hernádi Ádám, Esztergom polgármestere rendőrségi dolgozókat részesített elismerésben. Kimagasló teljesítményéért vehetett át…
A helyi járőrök Esztergomban, a Petőfi Sándor utcában állítottak meg egy személygépkocsival közlekedő férfit szeptember 2-án, pénteken este. Az iratok…
A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság szakembere, Szénási Valentin egy különös bogárra lett figyelmes az Esztergom közelében végzett felmérése során. Mivel…
Letartóztatták azt a csehországi tartózkodási helyű ukrán állampolgárságú férfit, aki 14 migránst szállított illegálisan. A sofőrt augusztus 29-én Esztergomban fogták…
Börtönbüntetésre ítélhetik azt a különös visszaeső férfit, aki egy esztergomi munkásszállón a távol lévő szobatársát lopta meg. A vádirat szerint…
Augusztus 30-án, kedden délután kisgyermeket sodort el egy kerékpáros az esztergomi Széchenyi téren. Racsné Galambos Gréta rendőr őrnagy, a Komárom-Esztergom…