Június-július fordulója több fontos határidőt is hoz: június 30-án éjfélig kérhető a gépjárműadóra az automatikus, pótlékmentes részletfizetés, és ugyanez a határideje a 2024-es globális minimumadó bevallásának…
Browsing: Hírek
A Pilisi Parkerdő Pilisi Erdőkezelő Kft.-jének szakmai irányításával elindult az esztergomi Prímás-sziget természetvédelmi restaurációja. A munkálatokat Némedy Zoltán erdőmérnök és természeti örökségvédelmi szakmérnök vezeti, aki a…
Befejeződött a Baross Gábor lakótelep épülettömbjei közötti sétány burkolatának felújítása Dorogon. Az önkormányzat tájékoztatása szerint a fejlesztés következő lépéseként annak lehetőségét vizsgálják, hogy a meglévő közvilágítás…
Egyre távolodik az idő az abszolút élvonalbeli szerepléstől, ugyanakkor annak jelentősége mit sem halványul, sőt bizonyos szempontból inkább felértékelődik. A Dorog labdarúgócsapata 1945, 1949 és 1973…
Párkány Város Önkormányzata nyilvánosan mondott köszönetet mindazoknak, akik részt vettek a hétfő hajnali tűzeset felszámolásában, illetve segítséget nyújtottak a beavatkozás során. A Fő utca 8. szám…
Az Esztergomi Vaszary Kolos Kórház tájékoztatása szerint 2026. július 1-jétől 2026. augusztus 31-ig változik a parkolás rendje az intézmény területén. A Semmelweis-naptól életbe lépő intézkedés értelmében…
Az országos tisztifőorvos július 1-jén (szerdán) 24 óráig meghosszabbította a harmadfokú hőségriasztást. A rendkívüli forróság hétfőn Dorog térségét sem kerülte el, több helyen is 40 Celsius-fok…
Június 26-án a Richter dorogi gyárának vezetői gyárlátogatásra invitálták a 2024 óta hivatalban lévő dorogi képviselő-testület tagjait, a városi intézmények vezetőit, valamint a helyi civil szervezetek…
Utazás előtt érdemes előre tájékozódni, mi kerülhet az útipoggyászba. A leggyakoribb problémát a megengedett mennyiséget meghaladó jövedéki termék, például cigaretta, alkohol behozatala jelenti; most a NAV…
A Fáy András lakótelep 5. szám alatti lakók bejelentése nyomán megkezdődött a garázsok előtti terület rendezésének előkészítése Dorogon. A problémát az okozza, hogy esőzések idején a…
Vármegyei sikerrel zárult a 2026-os Év Fagylaltja verseny: a komáromi Ireks-Stamag Kft. munkatársa, Benkő Péter egy ezüst- és egy bronzérmet is szerzett az alapanyaggyártók és forgalmazók…
Június 20-án nagyszabású rendezvénnyel ünnepelte fennállásának századik évfordulóját a Tokod Üveggyári Sport Club. A jubileum alkalmából kiállítás nyílt a klub regnálásának évtizedeiből, amely a futball mellett…
Július 10. és 12. között a szlovákiai Zsére ad otthont a Falunapok és Town Twinning 2026 nemzetközi rendezvénynek, amelyre Dorogról is várják az érdeklődőket. A háromnapos…
A Magyarország és Ukrajna között a kárpátaljai magyarság helyzetéről folyó diplomáciai vita közepette Budapest nagyszabású átalakításba kezdett a külföldön élő honfitársak védelmét szolgáló rendszerben. Június 28-tól…
Albánia az elmúlt években a magyar utazók egyik legkedveltebb titkos tippjévé nőtte ki magát. Nem véletlenül: a fenséges hegycsúcsok, az érintetlen nemzeti parkok és az úgynevezett…
Okostelefonja élettartamának meghosszabbítása pénzt takarít meg, csökkenti az elektronikai hulladékot, és zökkenőmentessé teszi a mindennapi rutint. Sokan azért cserélik le idő előtt a telefonjukat lassú teljesítmény,…
Az okostelefon‑szokások alakítják, hogyan dolgoznak, kapcsolódnak és pihennek az emberek. A mindennapi használat kisebb változtatásai egy figyelemelterelő eszközt olyan hatékony eszközzé alakíthatnak, amely valódi célokat támogat.…
Öt és fél évtizeddel ezelőtt a Dorog 1923, 1939 és 1944 után immár negyedszer nyerte meg a harmadosztályú bajnokságot. Az 1971-ben megszerzett aranyérem nemcsak feljutást ért,…
Az idei év első felében kedvezőbb képet mutatnak a vasúti átjárók baleseti statisztikái, mint az előző években, a nyári vakáció azonban továbbra is kiemelten veszélyes időszaknak…
Életének 84. évében elhunyt Földes Vilmos, művésznevén VILL, Esztergom ismert karikaturistája, rajztanára és főiskolai docense. Halálával nemcsak a város, hanem a magyar karikatúraművészet is egy meghatározó…