Az idei év első felében kedvezőbb képet mutatnak a vasúti átjárók baleseti statisztikái, mint az előző években, a nyári vakáció azonban továbbra is kiemelten veszélyes időszaknak…
Browsing: Hírek
Életének 84. évében elhunyt Földes Vilmos, művésznevén VILL, Esztergom ismert karikaturistája, rajztanára és főiskolai docense. Halálával nemcsak a város, hanem a magyar karikatúraművészet is egy meghatározó…
A rendkívüli hőség miatt újabb párakapukat helyeztek üzembe Dorogon, hogy enyhítsék a kánikula hatásait és segítsék a közterületen közlekedőket. Az önkormányzat tájékoztatása szerint a már működő…
Június 26-án a budapesti prímási palotában adták át a Parma Fidei – Hit Pajzsa díjat Erdő Péter bíborosnak, prímásnak, esztergom-budapesti érseknek. Az elismerést a katolikus tanítás…
A napokban egy külföldi turistát kellett kimenteni a Visegrádi-hegységből, miután egyedül indult túrázni, eltévedt az erdőben, és teljesen kimerült. A sikeres mentőakció a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság…
Négy és fél évtizeddel ezelőtt, 1981. június 27-én került megrendezésre a maga nemében azóta is kuriózumnak számító esemény, ahol néhány külföldi fellépő mellett a hazai rockzene…
A dorogi képviselő-testület a 2026. június 26-i ülésén elfogadta azt az előterjesztést, amelynek értelmében 3,5 millió forintos önkormányzati támogatásban részesül a Dorogi Futball Szolgáltató Kft. A…
A Dorogi Polgármesteri Hivatal két közterület-felügyelője, Pócza László és Szenczi György vehette át az idei Év köztisztviselője díjat. Az elismeréseket a képviselő-testület június 26-i ülése előtt…
A vármegyei közgyűlés csütörtöki ülésén a katasztrófavédelem elmúlt évi munkáját, a folyamatban lévő fejlesztéseket, valamint a vármegye költségvetését is értékelték. A képviselők emellett áttekintették a TOP…
Megújultak a tokodi községháza és a Hegyeskő Általános Iskola környezetében található virágágyások. A fejlesztés a MOL–Új Európa Alapítvány Zöld Oázis 2026 programjának támogatásával, valamint az önkormányzat…
Igazi nagynevű ellenféllel lép pályára a Dorogi Bányász a hónap utolsó napján. A skót élvonalban szereplő Dundee FC látogat Magyarországra, amely felkészülési mérkőzésen méri össze erejét…
Július elején kezdődnek meg a kátyúzási munkálatok Tokodaltárón, miután a képviselő-testület kiválasztotta a kivitelezőt. A tervek szerint közel 100 négyzetméternyi úthibát javítanak ki, emellett a Vajaskúti…
Remek eredményekkel zárta a 2025/2026-os versenyszezont az Esztergomi Kempo Karate Sportegyesület. Az esztergomi versenyzők a Csomád Kupa Nemzetközi Kempo Bajnokságon léptek tatamira, ahol négy arany- és…
Az áprilisi magyarországi parlamenti választások óta, amelyek Viktor Orbán miniszterelnöki távozásával jártak, a várt éles fordulat Budapest és a szomszédos országok viszonyában – számos európai főváros…
2026. június 29. és július 3. között karbantartási munkák miatt ideiglenesen módosul egy vonat menetrendje az Esztergom–Almásfüzitő vasútvonalon. A MÁV-csoport tájékoztatása szerint a munkálatok idején kizárólag…
Június 27-én, szombaton reggel 7 órától június 28-án, vasárnap 18 óráig ideiglenes forgalmi változás lép életbe Esztergomban aszfaltozási munkálatok miatt. A módosítás több helyi és regionális…
Négy és fél évtizeddel ezelőtt, 1981. június 27-én került megrendezésre az a maga nemében azóta is kuriózumnak számító esemény, ahol néhány külföldi fellépő mellett a hazai…
Kiváló esztergomi sikerrel zárult a Komárom-Esztergom vármegyei ifjúsági horgász csapatbajnokság, amelyet a KEMHESZ és a Kocsi Horgász Egyesület rendezett meg a kocsi Kétrekeszes Víztározón. A versenyen…
A Közlekedési és Beruházási Minisztérium a hétvégére elrendelt harmadfokú hőségriasztás miatt részlegesen feloldja a hétvégi kamionstopot. Az intézkedés célja, hogy a gépjárművezetők könnyebben eljuthassanak a megfelelő…
Országos témavizsgálatot indít a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) az edzőtermeket üzemeltető vállalkozások által alkalmazott általános szerződési feltételek (ÁSZF) ellenőrzésére. A hatóság azt vizsgálja, hogy…