Az Esztergomi Járási Ügyészség kiskorú veszélyeztetésének bűntette, és személy elleni erőszakos cselekménnyel fenyegetve elkövetett zaklatás vétsége miatt emelt vádat azzal…
A Tatabányai Törvényszék 2018. június 27-én 7 év börtönbüntetésre ítélte azt a férfit, aki társaival három hajléktalant bántalmazott, majd kifosztották…
Az Esztergomi Járási Ügyészség a sértett munkakörének ellátásával összefüggésben elkövetett becsületsértés vétsége miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki…
Életveszélyt okozó testi sértés bűntette és más bűncselekmények miatt tárgyalják 2018. június 27-én, szerdán a 2015-ös dorogi hajléktalantámadást. A tárgyaláson…
Előzetesben az új pszichoaktív anyaggal kereskedő díler – a tőle vett anyagtól ketten is rosszul lettek. A kereskedéssel elkövetett új…
Az Esztergomi Járási Ügyészség szabálysértési értékre, dolog elleni erőszakkal, valamint a helyiségbe a használó tudta és beleegyezése nélkül bemenve elkövetett…
Korábban írtuk, hogy egy kialakult konfliktus során egy férfi súlyosan bántalmazta édesanyját Csolnokon. A bíróság ítéletet hozott a többszörösen visszaeső…
Korábban írtuk, hogy figyelmetlenség miatt szenvedett életveszélyes égési sérüléseket egy 8 hónapos kisgyermek Csolnokon. Az esetben ítélet született, ami nem…
Félelemben tartották a kisiskolásokat a fiatalkorúak Dorogon – egyikük még 14 éves sem volt. A Tatabányai Járási Ügyészség vádat emelt…
Tavaly decemberében írtuk, hogy csaknem két évtizede elkövetett emberölés gyanúsítottját fogták el Kesztölcön. A napokban emelet vádat ellene az ügyészség.…
A 10-es számú főúton Budapest irányából Dorog felé közlekedett SMART típusú személygépkocsival egy 28 éves dorogi férfi 2016. szeptember 2-án…
Gyorsított eljárásban állították elő azt a 17 éves fiatalt, aki egy hónapja egy dorogi éjjel-nappali üzlet sarkánál egy idős embert…
Vádat emeltek az a 24 éves férfi ellen, aki hónapokon keresztül verte, szidalmazta, fenyegette és zaklatta az élettársát tokodi lakásán.…
Felfüggesztett börtönbűntetést kapott egy fiatalkorú, aki a „felelsz vagy mersz” játékban a gyerekeket szexuális tevékenységre utasította egy Komárom-Esztergom megyei táborban.…
Tragédia: egy csolnoki apa figyelmetlensége miatt szenvedett életveszélyes égési sérüléseket egy 8 hónapos kisgyermek. A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség életveszélyt okozó,…
A Tatabányai Járási és Nyomozó Ügyészség garázdaság és rongálás vétsége miatt emelt vádat azzal a 16 éves fiatallal szemben, aki…
Egy ittas férfi, esztergom-kertvárosi ismerőse lakásába tört be, ahonnan két mobiltelefont is ellopott. A lopást a sértett hét éves kislánya…
A Dorogi Rendőrkapitányság kifosztás bűntett, lopás bűntett és rongálás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást egy 18 éves gyöngyösi…
Dorog és Tokodaltáró között állítottak meg a dorogi járőrök egy személygépkocsival közlekedő férfit még március 19-én. A rendőrök ellenőrizték a…