Bravúros győzelmet könyvelhettek el a dorogiak a soroksáriak ellen augusztus 19-én, vasárnap a Labdarúgó NB II. negyedik fordulójában. Már az…
Augusztus 12-én, vasárnap a Labdarúgó NB II. harmadik fordulójában a Budafoki MTE vendége a Dorogi FC volt. Sajnos most a…
Augusztus 5-én, vasárnap a Labdarúgó NB II második fordulójában a Dorogi FC vendége a Vác FC volt. A dorogiak az…
Augusztus 5-én, vasárnap 17.30-kor a Labdarúgó NB II második fordulójában a Dorogi FC vendége a Vác FC lesz a Buzánszky…
Sajtótájékoztatóval egybekötött szurkolói ankétot tartott megyénk egyetlen NB II-ben játszó labdarúgó csapata, a Dorogi FC. Július 27-én Dorogon, az Intézmények…
Július 29-én, vasárnap került megrendezésre a Labdarúgó NB II. első fordulója. Kezdésként a Balmaz Kamilla Gyógyfürdő csapata a Dorogi FC-t…
Július 29-én, vasárnap kezdődik a 2018/19-es idény az NB II-ben. Az első fordulóban a Balmaz Kamilla Gyógyfürdő vendége a Dorogi…
Július 27-én, pénteken 18 órakor, Dorogon, az Intézmények Háza Dísztermébe várják a dorogi szurkolókat. A szurkolói ankét során lehetőség nyílik…
Az eddigi három felkészülési mérkőzésből mindegyiket sikerült megnyernie a Dorogi FC-nek, gratulálunk a szép eredményhez! Július 11-én, szerdán, a Dorogi…
Július 7-én, szombaton a Taksony SE csapata látogatott Dorogra a Buzánszky Jenő Stadionba, hogy megmérkőzzön a Dorogi FC-vel. A találkozón…
Bejelentette visszavonulását Hajnal Tamás, a Ferencváros 59-szeres válogatott labdarúgója - írja az MTI. A klub péntek reggel honlapján közölte a…
Június 29-én, pénteken 17 órakor került megrendezésre a dorogiak első felkészülési mérkőzése a Buzánszky Jenő Stadionban. A Dorogi FC vendége…
Az új vezetőedző, Miskei Attila mellett új szakmai igazgató is munkába állt a labdarúgó NB II-ben szereplő Dorognál, a posztot…
Tizenegyedik alkalommal rendezte meg a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság a Borbély Zoltán Emléktornát 2018. június 26-án Esztergomban. A rendőrség a versennyel…
Idén a Dorogi FC rendezte meg a Faragó László Öregfiúk emléktornát, volt kollégájuk tiszteletére június 23-án, a Buzánszky Jenő stadion…
Korábban írtuk, hogy a Nemzeti Sport információ szerint Toldi Gábor lesz a Dorogi FC új vezetőedzője. Ezzel kapcsolatban, a Dorogi…
Nem hosszabbított szerződést a labdarúgó NB II-ben szereplő Dorogi FC vezetősége a 35 éves Simon Attilával (2013-14-es szezonban NB I-es…
A Diákolimpia Országos Döntőjét a Dorogi Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű és Sportiskolai Általános Iskola diákjai nyerték meg, akik a Dorogi…
Június 3-án, vasárnap játszotta a Dorog az utolsó bajnoki mérkőzést a Vác ellen. Ezzel be is fejeződött a bajnokság. Várhatóan…
Június 3-án, vasárnap 17 órakor az NB II utolsó bajnoki mérkőzését játssza a Dorogi FC a Vác FC ellen, Budapesten…