Több mint tízmilliárd forinttal támogatja a kormány az esztergomi Nagyboldogasszony és Szent Adalbert Főszékesegyház rekonstrukcióját. Az erről szóló kormányhatározat a…
Befejeződött a Kesztölci Polgármesteri Hivatal komplex energiahatékonysági fejlesztése, illetve a Kesztölci Rendezvényközpont energetikai korszerűsítése. Kesztölc Község Önkormányzata 36,22 millió Ft…
A dorogi Zrínyi Ilona Általános Iskolában a tornaterem, az Eötvös József Általános Iskolában a kézilabdapálya, a Zsigmondy Vilmos Gimnáziumban pedig…
Popovics György, a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat elnöke és Kolonics Péterné polgármester asszony adták át a felújított háziorvosi rendelőt Csolnokon. „Az…
Mostantól kényelmes és higiénikus körülmények várják a gyerekeket a Pilisjászfalui Dózsa György Általános Iskolában is, hiszen november 15-én adták át…
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. 2018-ban a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretein belül országosan több mint 526 kilométernyi út…
Korábban írtuk, hogy a megújult vasútállomás mellett 6 állásos buszforduló is épül, illetve új bekötőutat is létesítenek körforgalommal. A Dorogi-medence…
A szeptemberi iskolakezdésre megvalósult a Petőfi Sándor Általános Iskola energiahatékonysági fejlesztése, és átadták az intézményt az ott tanuló több mint…
Megújult az Esztergomi Arany János Általános Iskola tornaterme. Az EFOP-4.1.3-17. számú, ”Az állami fenntartású köznevelési intézmények tanulást segítő tereinek infrastrukturális…
A 240 sajátos nevelési igényű tanulót gondozó esztergomi Montágh iskolában 400 millió forintot meghaladó bővítési és felújítási program kezdődött meg…
Újabb négy sikeres pályázatot könyvelhetett el Esztergom város a napokban. A pályázat során elsőként 1 milliárd forintból a Sándor-major szociális…
150 millió forintos támogatást nyert Dorog Város Önkormányzata a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében a TOP-2.1.2-16-KO1-2017-00001 számú, Dorog,…
Az üdülési szezonra Esztergom Város Önkormányzata megszépítette a kiemelt közterületeit. A virágágyak beültetése folyamatos. A Hősök terei és a Tesco…
Dorog Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a május 25-ei ülésen elfogadta Dorog Város Köztemető ravatalozó épületének felújítását. A ravatalozó épületét Jaksics László…
Folyamatban a Dorog, Mária utca zöldben 2020 című projekt megvalósításához szükséges tervezés. Dorog Város Önkormányzata 150 millió forintos támogatást nyert…
Elkezdődtek Dorogon a Petőfi Sándor Általános Iskolában az energetikai felújításhoz kapcsolódó munkálatok. Az elmúlt napokban a vakolat leverésével megkezdődtek a…
Dorogon, az Iskola utcában folyamatban lévő építkezések, a járdafelújítás és a parkolók kialakítása miatt június 11-étől, hétfőtől lezárják a forgalom…
Elkezdődött a Petőfi iskola felújítása. Az elmúlt napokban a vakolat leverésével megkezdődtek a munkálatok az intézménynél - írja Dorog város…
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. tájékoztatása alapján, 2018. május 31-én, csütörtök este 10:00 órától június 1-én, péntek reggel 6:00 óráig…
Május 25-én, pénteken 10 órától, a Magyar Közút Zrt. útfelújítási munkálatokat végez Esztergom- kertváros 111-117-es főutak körforgalmi csomópontjában. A munkálatok…