Dorogi FC

Örök Mérlegen: Tatabánya – Dorog

A legnagyobb megyei rangadó okán rovatunk ezúttal is külön számmal jelentkezik. Ugyanis hét év után újra tétmérkőzésen találkozik egymással Komárom–Esztegom…

2 év ezelőtt

Örök Mérlegen: Dorogi FC – Budapest Honvéd FC

A dorogi csapat NB II-ből történő kiesését követően ugyan e sorozat befejezettnek lett nyilvánítva, azonban kiemelkedő alkalom esetén kivételt képezendő,…

2 év ezelőtt

50 éve történt: A Fradi legyőzése a bajnoki nyitányon, majd a CSZKA Moszkva vendégszereplése Dorogon

Kerek fél évszázada különösen jó volt doroginak, Dorog-szurkolónak lenni. A csapat hét év után visszajutott az NB I-be és mindjárt…

2 év ezelőtt

90 éves Bödör László

90 éves Bödör László, a magyar labdarúgó-válogatott korelnöke, aki 1955-ben a dorogi focicsapat játékosaként mutatkozott be az NB I-ben és…

2 év ezelőtt

Kovács Olivér a Dorogi FC-nél folytatja pályafutását

A Dorogi FC színeiben folytatja pályafutását Kovács Olivér - tájékoztatta a szurkolókat a klub a hivatalos honlapján. A 32 éves…

2 év ezelőtt

Új játékosok a Dorogi FC-nél

Július utolsó hétvégéjén kezdődik a labdarúgó NB III-as bajnokság. Július 29-én, szombaton 13 órakor az Észak-Nyugati csoport első fordulójában a…

3 év ezelőtt

67 éve lépett utoljára pályára a válogatottban Buzánszky Jenő.

1956. július 15-én Magyarország Lengyelországgal játszott barátságos mérkőzést a Népstadionban - írja a Puskás Intézet. A találkozó több szempontból érdekes:…

3 év ezelőtt

Elkészült az NB3-as bajnokság sorsolása!

A Magyar Labdarúgó Szövetség péntek délelőtt tette közzé a harmadosztály menetrendjét, azon belül a dorogi csapatot érintő észak-nyugati csoport sorsolását…

3 év ezelőtt

Dorogi FC: szurkolói tájékoztató az új szezon előtt!

Július utolsó hétvégéjén veszi kezdetét a harmadosztályú labdarúgó bajnokság 2023-2024-es idénye, amelynek észak-nyugati csoportjában kapott besorolást a Dorogi FC csapata.…

3 év ezelőtt

60 éve történt: A Dorogi Bányász labdarúgó csapata fennállásának legelőkelőbb bajnoki eredménye, egyben ötödször lett az ország legjobb vidéki egyesülete

Minden idők legkiemelkedőbb helyezését szerezte meg a Dorog az 1962–1963-as bajnoki évadban. Sokáig a bajnoki címre is esélyes csapat az…

3 év ezelőtt

Egymással fog küzdeni Dorog, Komárom és Tatabánya

Az MLSZ Versenybizottsága elkészítette az NB III-as bajnokság csoportbeosztását. A versenykiírás alapján az új idényben már négy csoportban zajlanak a…

3 év ezelőtt

Dorog mellett Tatabánya és Komárom is ott lehet az NB III-ban

A napokban a Magyar Labdarúgó Szövetség közzétette, mely klubok jogosultak indulni a 2023/2024-es idény NB III-as versenyrendszerében. Vármegyénkből Dorog mellett…

3 év ezelőtt

50 éve történt: Hét év után újra az NB I-be jutott a Dorogi AC labdarúgó csapata

A dorogiak 1966-ban történt kiesésüket követően, 1973. június 24-én kiharcolták a visszajutást a legjobbak közé. A mindent eldöntő utolsó fordulóban…

3 év ezelőtt

Ma lenne 80 éves a Dorog egykori játékosa, Szuromi Antal

Ma lenne 80 éves a magyar kupa-győztes, egykori Dorog, Tatabánya és MTK játékos, Szuromi Antal - írja a Puskás Intézet.…

3 év ezelőtt

Élcsapatok is érdeklődnek Szedlár iránt

Május végén derült ki, hogy Mayer László, a Dorogi FC tulajdonosa nem tudja finanszírozni a felnőtt csapat további működését, így…

3 év ezelőtt

70 millió forintot biztosít a felnőtt labdarúgásra a dorogi önkormányzat

Az önkormányzat döntött a felnőtt labdarúgás jövőjéről. Az ezzel kapcsolatos – a város honlapján megjelent – polgármesteri tájékoztatót változatlanul közöljük!…

3 év ezelőtt

Bekő Balázs lesz a Dorogi FC vezetőedzője

A legutóbb a Budaörsi SC-t irányító Bekő Balázs lesz az NB III-ba kiesett Dorogi FC vezetőedzője – értesült a Nemzeti…

3 év ezelőtt

Konferenciatalálkozó az 1963-as skóciai Bányász Gála 60. évfordulója alkalmából

Mint arról egy korábban megjelent emlékcikkben már olvasható volt, 1963-ban a Dorogi Bányász labdarúgóira épült Magyar bányász válogatott vendégszerepelt Skóciában…

3 év ezelőtt

Kilenc éve hunyt el Grosics Gyula

Kilenc éve hunyt el az Aranycsapat a kapusa, Grosics Gyula, akinek a dorogi pályafutását idézi fel a Puskás Intézet. Grosics…

3 év ezelőtt

35 éve történt: Öt év harmadosztály után az NB II-be jutott a Dorogi Bányász labdarúgó csapata

Az 1987–1988-as évadban az NB III Duna csoportjában a Dorog ezüstérmet szerezve kiharcolta a jogot az NB II-ben való indulásra.…

3 év ezelőtt