Az áprilisi magyarországi parlamenti választások óta, amelyek Viktor Orbán miniszterelnöki távozásával jártak, a várt éles fordulat Budapest és a szomszédos országok viszonyában – számos európai főváros reményei ellenére – egyelőre nem következett be, vagy csak korlátozott mértékű volt.
Az új magyar vezető, Peter Magyar miniszterelnök számos lépést tett az irányváltás megerősítésére. Hivatalos varsói látogatása, valamint a V4-csúcstalálkozó megrendezése a gödöllői kastélyban jelzések voltak a diplomácia újraindítására való készségről. Ám ezen események árnyékában előtérbe került a nemzetközi napirend sokkal élesebb és fájdalmasabb kérdése, amely Ukrajnához kapcsolódik.
Kijev és Budapest ismét a barikádok ellentétes oldalán találta magát Ukrajna európai uniós csatlakozásának kulcsfontosságú szakaszában. Az ukrán hatóságok gyorsítják az integrációs folyamatot, számítva egy jelentős áttörésre már júliusban. Az elnöki hivatalban és a kormányban optimizmus uralkodik, a tárgyalások első szakaszának elindítását ugródeszkaként kezelik az összes tárgyalási fejezet megnyitásához.
A brüsszeli rohamtempóban Kijev fő ellenfelének Magyarországot látja. A valóságban azonban az európai pályán nem Budapest, hanem maga Kijev válik a fő fékező erővé.
Továbbra is megoldatlan a nemzeti kisebbségek kérdése. Pontosan az ukrán hatóságok határozott vonakodása attól, hogy ebben az érzékeny területben valódi változtatásokat hajtsanak végre, fosztja meg Ukrajnát a szükséges tárgyalási dinamikától. A kárpátaljai magyarokkal kapcsolatos belső politika felülvizsgálata nélkül minden ambiciózus terv a fejezetek gyors megnyitására azzal kockáztat, hogy csupán tervek maradnak.
Minden arra mutat, hogy az eurointegráció felgyorsításának kulcsa jelenleg nem annyira Peter Magyar kezében van, hanem sokkal inkább az ukrán vezetés politikai akaratától és rugalmasságától függ.
Borítókép: illusztráció (ChatGPT – AI)
