Gombos Pék Műhely néven nyílt meg Esztergom legújabb kézműves kis péksége. A tulajdonos eltökélt szándéka, hogy magas minőséget képviselő termékeket…
A garázdaság vétsége, kapcsolati erőszak bűntette, és a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett súlyos testi…
Március 8-án, hétfő este egy őzet gázoltak el Dorogon, a Bécsi út Hegyalja utca és Határ út közötti szakaszán. Buóczné…
Végső búcsút vettek Snell György esztergom-budapesti segédpüspöktől, a Szent István-bazilika plébánosától, a Szent Jobb őrétől kedden Budapesten. A zárt körű…
Szemész szakorvos által – gyermek (5 éves kortól) és felnőtt szemvizsgálatot – végeznek a dorogi Fókusz Optikában. A látásunk az…
A Komárom-Esztergom Horgászegyesületek Szövetsége a hét elején ötven mázsa, kétnyaras pontyot telepített a Dunába az általa kezelt szakaszon - mondta…
A Benedek Endre Barlangkutató és Természetvédelmi Egyesület (BEBTE) Szemétirtók csoportja a Dorogi Égetőmű Környezetfejlesztő Alapítvány által kiírt sikeres pályázatának köszönhetően…
Az Esztergomi Járási Ügyészség vádiratot nyújtott be azzal a többszörös visszaeső férfival szemben, aki dorogi és esztergomi üzletekből lopott. A…
Az Esztergomi Járásbíróság tárgyalás mellőzésével, jogerősen száz óra közérdekű munka büntetést szabott ki azzal a férfivel szemben, aki nem fizette…
A vezetéstől való eltiltás ellenére, a kijárási korlátozást megszegve, biztosítás, rendszám és világítás nélkül, ittasan motorozott Esztergomban. Az Esztergomi Rendőrkapitányság…