Elindultak a felkészülési mérkőzések és mindjárt a Dorog idegenben 2-0-ára verte meg az NB I-ben szereplő Gyirmót FC Győrt. Szintén…
2022. január 11-én, kedden a Fővárosi Törvényszék tanúkat hallgat meg egy 2019 szeptemberében történt óbudai gyilkossággal kapcsolatban, ahol az áldozat…
A helyi járőrök január 8-án, szombaton 3 óra 15 perckor Tokodon, a Bem József utcában ellenőriztek egy körözött személyt. A…
Az esztergomi Pézsa Tibor Sportcsarnok bővítése miatt szükséges daruzási és közműépítési munkákhoz kapcsolódó, ideiglenes forgalomtechnikai lezárások várhatók 2022. január 10.…
A Babits Mihály Színház rendezésében január 9-én, vasárnap 15 órakor az esztergomi művelődési házban ismét látható a Folyóügy című szkeccskomédia.…
Felfüggesztett fogházbüntetésre ítélték azt a férfit, aki Tokodaltáró és Dorog között a közúti közlekedési szabályok többszörös megsértésével végrehajtott előzés közben…
Január 7-én egy hónapra elrendelték az előzetes letartóztatását annak a nőnek, aki a gyanú szerint bajóti otthonukban az élettársát a…
Településkörképi szempontból megújul a tokodaltárói Tárna utca. Első körben kivágták az ott található tujákat, majd többek között parkosítást végeznek el,…
Meghosszabbították a letartóztatását annak a férfinak, aki párjával együtt rendszeresen értékesített kábítószert Dorogon. Az indítvány szerint a dorogi férfi az…
Az MTI sportszerkesztőségének felkeresésére a hazai szövetségek idén is eldönthették, hogy a sportágukban kiket tartanak az év legjobbjainak. Idén 56…