Kategóriák: EsztergomHírek

Az MCC Feszt a legfrissebb és legerősebb szakmai-közéleti és könnyűzenei fesztivál

A szervezők várakozásait is felülmúló érdeklődés övezte a Mathias Corvinus Collegium (MCC) második fesztiválját Esztergomban. A három nap alatt mintegy 32 ezren látogattak el az MCC Fesztre, hogy részt vegyenek a szakmai beszélgetéseken, koncerteken és az interaktív programokon. A rendezvényen több mint 50 külföldi szaktekintély részvételével 70 szakmai eseményt valósítottak meg, míg az úgynevezett Edu sétányon 48 kiállító kínált izgalmas családi, kulturális és interaktív programot.

„Hangot adunk a tehetségnek” mottóval másodjára szervezték meg az MCC Fesztet Esztergomban. A tavalyi tizenkétezres látogatószám több mint a duplájára nőtt idén. Alapvetően ingyenes volt a fesztivál, ugyanakkor az esti, karszalagköteles koncertekre mindhárom nap gyorsan elkeltek a jegyek.

A fesztivál csütörtökön geopolitikáról szóló vitafórummal és megnyitó ünnepséggel indult. „Egyedül az MCC Feszt az a fesztivál, amelyet csak és kizárólag a tehetség jegyében szerveznek meg” – hívta fel a figyelmet megnyitó beszédében Szalai Zoltán főigazgató. A második napon felszólalt William Darlymple, világhírű skót történész, aki az élet értelméről és kihívásairól osztotta meg gondolatait, történelmi aspektusokat is ismertetve. Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszter frissen megjelent kötetét mutatta be a Mindszenty téren, ahol Patrick Deneen, amerikai politológussal beszélgettek.  Az MCC Feszten megrendezett Mandiner Vita a Magyarország előtt álló kihívásokról, többek között az Európai Bizottsággal való tárgyalásokról szólt. A téma kapcsán Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter Balázs Péter volt külügyminiszterrel folytatott vitájában hangsúlyozta, az uniós képviselőkkel zajló egyeztetések során az idő a legnagyobb ellenfél; időben kell megállapodásra jutni. A magyar bankrendszer jövőjéről szóló beszélgetésen Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója pedig kiemelte, a bankrendszer nemzetközi összehasonlításban is rendkívül stabil mind tőkeerő, mind likviditás tekintetében. A rendezvény kiemelt sztárvendége David Coulthard, volt Formula-1-es versenyző, tanácsadó és kommentátor, pedig a siker titkaira világított rá diákoknak szóló előadásában.

A fesztivál csúcspontja a szombat volt, amikor a változékony időjárás ellenére is teltházzal működtek az egyes programok.  A sajtószabadság és az újságírói függetlenség témájában tartott, rendkívül érdekes vitán részt vett Szalai Zoltán, az MCC főigazgatója, a Mandiner lapigazgatója, továbbá Dull Szabolcs, a Telex főszerkesztője, Rónai Egon az ATV, valamint Lánczi Tamás, a közmédia műsorvezetői. A magyar felmenőkkel is büszkélkedő egykori német miniszter és polgármester Klaus von Dohnanyi, online jelentkezett be az MCC Fesztre, ahol kifejtette, a kompromisszumokra jutó, együttműködő és egymás érdekeit tiszteletben tartó nemzetekben látja Európa jövőjét. „Hosszú távon csak a béke jelenthet megoldást a gazdasági és energetikai kihívásokra” – erről pedig már Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszélt több száz érdeklődő előtt Esztergom főterén. Parázs vitákban sem volt hiány a rendezvényen: Patrick Deneen konzervatív amerikai filozófus és Radek Sikorski, az EU-USA európai parlamenti delegációjának elnöke, korábbi lengyel külügyminiszter az emberiség jövőjéről folytatott eszmecserét.

Az MCC Feszten természetesen nívós könnyűzenéből sem volt hiány. Rengeteg diák és fiatal bulizott a Brains, az Irie Maffia, a Beatrice és Valmar koncertjein. Az MCC másodjára adott hangot a tehetségnek Esztergomban, megmutatva a tudásban és közösségben rejlő erőt és sikert.

Fotók, forrás: MCC Feszt

Megosztás