60 éve történt: A dorogi labdarúgó csapat az NDK olimpiai válogatott vendége volt

A Dorogi Bányász labdarúgó csapata 1962 februárjában közel két hétig a Német Demokratikus Köztársaságban vendégszerepelt. Ott tartózkodásuk során a dorogi legénység három helyszínen, hét mérkőzésen lépett pályára. A dorogiak az NDK Labdarúgó Szövetség meghívásának tettek eleget, amely az 1964-es olimpiára készülő kelet-német válogatott számára invitálta meg a mieinket.

A jó erőkből álló, ütőképes német gárda nagy reményekkel látott neki az 1964-ben esedékes olimpiai részvételhez. Az alaposan kidolgozott felkészülés jeles részét képezte a dorogiak ellen beiktatott edzőmeccsek sora, amely két fő felvonásból tevődött össze. A német válogatott előbb egy nagypályás viadalt tűzött ki a Dorog ellenfeleként, valamint kiírtak számára egy teremlabdarúgó tornát, ahol a dorogiak szintén hivatalosak voltak.

A Dorog csapata elsőként Lipcsébe érkezett, ahol az NDK válogatott elleni első megmérettetésre került sor. A keretből három meghatározó játékost – Prohászka János, Surányi József és Varga János – is nélkülöznie kellett Buzánszky Jenő vezetőedzőnek. Surányi és Varga sérülés, míg Prohászka vakbélműtétje miatt volt kénytelen kihagyni a németországi részvételt. A kitűnő erőkből álló vendéglátók nagyszerű erőpróbát meríthettek a messze földön komoly elismerést és nagyfokú szimpátiát bíró magyar bányász csapattal szemben. A mindvégig nagy iramú, élvezetes mérkőzés igazságos döntetlennel zárult.

1962. február 11., Lipcse, Zentralstadion:

NDK OLIMPIAI VÁLOGATOTT – DOROGI BÁNYÁSZ  1 – 1

Gólszerző: Monostori Tivadar.

Német újság beszámolója az NDK elleni mérkőzésről 

A találkozót követően mintegy 150 km-es utazás várt a dorogiakra, akik a Lipcsétől észak-keletre található jeles bányászvárosba, Senftenbergben folytatták a mérkőzés-sorozatukat. A helyi hatalmas sportcsarnokban, a 2 ezer fő befogadására alkalmas Niederlausitzhalle-ben került megrendezésre a német szövetség által kiírt teremlabdarúgó-torna. A német válogatott-keretet négy felé osztották, belőlük az I-től IV-ig számozással ellátott válogatott csapatokat alakítottak ki. A mieink, mint külföldi vendég, a házigazda város helyi csapata és további két német együttes alkotta a 8 csapatos mezőnyt.

Senftenberg-i látkép (forrás: Pinterest)

A teremtorna a pálya és a kapuk méretei miatt is rendhagyó volt, ahol a 60×30 méter méretű pálya várta a feleket. Némi időbe tellett, amíg a dorogiak alkalmazkodni tudtak a számukra addig sosem tapasztalt paraméterekhez. Rá is ment erre az első két meccsük, ahol előbb az olimpiai keret II-es, majd a III-as számú csapata ellen maradtak alul.

1962. február 15., Senftenberg,  Niederlausitzhalle:

NDK OLIMPIAI VÁLOGATOTT II. – DOROGI BÁNYÁSZ  1 – 0

1962. február 15., Senftenberg,  Niederlausitzhalle:

NDK OLIMPIAI VÁLOGATOTT III. – DOROGI BÁNYÁSZ  5 – 2

A két gólunk szerzője sajnos nem ismert.

Miután sikeresen megszokták a furcsa méretű pályát és kapukat, az eredményekben is kifejezére jutott. A folytatásban legyőzték az olimpia gárda I. számú legénységét és a házigazdákat is. Végül a németek III. számú csapata nyerte a tornát, míg a dorogiak az 5. helyen végeztek.

1962. február 16., Senftenberg,  Niederlausitzhalle:

NDK OLIMPIAI VÁLOGATOTT I. – DOROGI BÁNYÁSZ  1 – 2

Gólszerző: Kertes László (2)

1962. február 16., Senftenberg,  Niederlausitzhalle:

FSV. GLÜCKAUF BRIESKE– DOROGI BÁNYÁSZ  0 – 4

Gólszerző: Kertes László (2), Monostori Tivadar (2)

A teremtornáról szóló beszámoló egy német újság címlapján

A teremfocit követően újra a nagypálya lett a főszereplő, amely során a helyi első osztályú gárda mérte össze erejét a dorogiakkal. A tornán magabiztosan nyertek a mieink ellenük, ezúttal viszont sikerült visszavágniuk.

1962. február 18., Senftenberg,  Elsterkampfbahn stadion:

FSV. GLÜCKAUF BRIESKE– DOROGI BÁNYÁSZ  1 – 0

A dorogi csapat portyájának harmadik, befejező állomása a főváros, Berlin volt. A turné záróakkordaként Berlin-válogatottja látta vendégül a mieinket, a Dynamo Berlin stadionjában.

1962. február 20., Berlin, Friedrich-Ludwig-Jahn-Sportpark:

BERLIN-VÁLOGATOTT – DOROGI BÁNYÁSZ  0 – 1

Gólszerző: Kertes László

 Dynamo stadionja Berlinben, a Dorog zárómeccsének színhelye (forrás: Coliseum News)

A dorogiak nagyon jó benyomást tettek a házigazdákra, akik nagy közönsikert is arattak. Mindkét fél részére jól megalpozta a jövőt, hiszen a mieink ezt követően érték el legnagyobb sikereiket, a német csapat pedig az olimpián bronzérmes lett, amelynek szövetségi kapitánya az egykori dorogi vezetőedző, Sós Károly volt.

A Németországban szerepelt dorogi csapat tagjai: Bernáth János, Csóri László, Fellegi István, Fodor János, Fürtös Gábor, Hegedűs Endre, Ilku István, Ilku János, Kertes László, Kovács István, Lakat Jenő, Láng Károly, Marosvölgyi András, Monostori Tivadar, Oláh Sándor és Pálmai Sándor. 

Borítókép: A Központi stadion Lipcsében. Itt került sor az NDK–Dorog találkozóra (forrás: Leipziger Volkszeitung.de).

Szabó Gyula