Esztergom

Tizennégy térségi tűzoltó munkáját ismerték el Szent Flórián napján

A Kisbéri Wass Albert Művelődési Központ és Városi könyvtár adott otthont május 3-án, pénteken a Komárom-Esztergom Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Tűzoltó napi ünnepségének.

Az ünnepség kezdetén Sári Ákos tűzoltó ezredes, igazgató mondott köszöntő beszédet, melyben a soha el nem évülő tűzoltói erényekről és a szakma szeretetéről beszélt. Sinkovicz Zoltán, a házigazda Kisbér polgármestere, ünnepi beszédében Szent Flórián életét és a tettei nyomán fennmaradt morális értékeket taglalta. Az ünnepség fényét három kisbéri diák előadása emelte, akik dalokkal és verssel készültek a tűzoltók tiszteletére.

Az esemény fénypontjaként elismerések átadására került sor. Komárom-Esztergom vármegye polgármesterei dicséret kíséretében adták át elismeréseiket a tűzoltóknak. A vármegyei ünnepséggel párhuzamosan a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság épületében, Budapesten is elismeréseket vehettek át a vármegyei szervezet állományából.

A kisbéri Szent Flórián napi ünnepség zárásaként Popovics György, a vármegyei közgyűlés elnöke mondott pohárköszöntőt.

Esztergomi elismerések

A BM Országos Katasztrófavédelmi Főgazgatóság Főigazgatója kiemelkedő szakmai tevékenysége elismeréseként

  • kiemelkedő helytállása, bátor magatartása elismeréséül Hősies Helytállásért elismerésben részesítette Nagy Imre tű. őrnagyot, az Esztergomi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság parancsnokát; dícséretben és jutalomban részesítette:
  • Birkés Zoltán tű. törzszászlóst, az Esztergomi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság különlegesszer-kezelőjét;

Esztergom Polgármestere eredményes munkája elismeréseként dícséretben és jutalomban részesítette

  • Bakody Tamás tű. törzszászlóst, az Esztergomi Katasztrófavédelmi Kirendeltség különlegesszer-kezelőjét;
  • Madari Norbert          tű.        főtörzsőrmestert,        az        Esztergomi       Hivatásos Tűzoltóparancsnokság gépjárművezetőjét;
  • Szöllősi Csaba tű. őrmestert, az Esztergomi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság beosztott tűzoltóját;
  • Szakály Ádám tű. őrmestert, az Esztergomi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság beosztott tűzoltóját;
  • Albert Bence tű. őrmestert, az Esztergomi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság beosztott tűzoltóját.

Nyergesújfalu Polgármestere eredményes munkája elismeréseként dícséretben és jutalomban részesítette

  • Vági Gábor tű. alezredest, az Esztergomi Katasztrófavédelmi Kirendeltség tűzoltósági felügyelőjét;
  • Bozóki Krisztián        tű.        főtörzsőrmestert,        az        Esztergomi       Hivatásos Tűzoltóparancsnokság, Nyergesújfalui Katasztrófavédelmi Őrs beosztott tűzoltóját;
  • Téglás Dávid tű. őrmestert, az Esztergomi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság, Nyergesújfalui Katasztrófavédelmi Őrs beosztott tűzoltóját.

Süttő Polgármestere eredményes munkája elismeréseként dícséretben és jutalomban részesítette

  • Balogh Zoltán tű. őrmestert, az Esztergomi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság, Nyergesújfalui Katasztrófavédelmi Őrs beosztott tűzoltóját.

Lábatlan Polgármestere eredményes munkája elismeréseként dícséretben és jutalomban részesítette

  • Gách Zoltán tű. törzszászlóst, az Esztergomi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság, Bajnai Katasztrófavédelmi Őrs szerparancsnokát.

Tát Polgármestere eredményes munkája elismeréseként dícséretben és jutalomban részesítette

  • Aranyosi József őrnagyot, az Esztergomi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság műszaki biztonsági tisztjét.

Tokod Polgármestere eredményes munkája elismeréseként dícséretben és jutalomban részesítette

  • Csákvári Károly tű. századost, az Esztergomi Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Katasztrófavédelmi Hatósági Osztály megbízott osztályvezetőjét.

További elismerések vármegyénkben>>

Forrás: Katasztrófavédelem
Fotók: Varga Mihály Sebestyén tű. fhdgy., Szőke Péter – BM OKF