Esztergom

Három balesettel indult a hét

Május 6-án, hétfőn délelőtt három baleset is történt térségünkben: Esztergomban, Esztergom-Kertvárosban és Nagysápon – tudtuk meg Racsné Galambos Gréta rendőr őrnagytól, a Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjétől.

9 óra körül érkezett a bejelentés miszerint Esztergomban, az Árpád utca és az Ady Endre utca kereszteződésénél két személygépkocsi ütközött össze. Nem sokkal később 10 óra előtt Nagysápnál a 1119-es út 7. kilométerszelvényénél szintén két jármű ütközött össze. 12 óra körül Esztergom-Kertvárosba, a Nyitrai utcába riasztották a rendőröket egy balesethez, ahol szintén két gépkocsi karambolózott.

Mindhárom balesetben anyagi kár keletkezett, személyi sérülés nem történt.