Elkezdődött az esztergomi kerékpárút kivitelezésének előkészítése

A Széchenyi 2020 program keretében 800 millió forint európai uniós, vissza nem térítendő támogatás segítségével valósul meg az Esztergomot Esztergom-Kertvárossal összekötő kerékpárút.

Esztergom Város Önkormányzata sikeresen pályázott a TOP-3.1.1-16 kódszámú, a „Fenntartható települési közlekedésfejlesztés” című felhívásra – ennek eredményeképpen a település közigazgatási területén belül megkezdődött az Esztergom, Esztergom-Kertváros összekötését biztosító kerékpárút kivitelezése.

A TOP-3.1.1-16-KO1-2019-00007 azonosítószámú projekt célja a fenntartható, biztonságos kerékpáros közlekedés feltételeinek megteremtése a településrészek között. A projektben létrejövő 7,2 kilométeres kerékpárút Esztergom belvárosát köti majd össze az Esztergom-Kertváros településrészben található Palatinus-tóval.

Esztergomban a Mária Valéria hídfőtől a Schweidel J. utcáig kijelöléssel és helyenként burkolatfelújítással, a Schweidel J. utcától az Esztergom-Kertváros Sátorkő utcáig új építésű és kijelöléssel létesített szakaszok kombinációjával, majd ezt követően a Palatinus-tóig újra csak kijelöléssel kerül kialakításra az új kerékpáros útvonal.

A fejlesztés összhangban van Esztergom Város kerékpárforgalmi hálózati tervével. A tervezett kerékpárút része a Duna menti kerékpárútvonalnak, és az esztergomi kerékpáros hálózat részeként rávezet az épülő EUROVELO6 nyomvonalára.

A projekt részeként kerékpáros közlekedést népszerűsítő és közlekedésbiztonsági célú szemléletformáló tevékenységet is megvalósítunk.

A 799 998 810 forint uniós támogatással megvalósuló beruházás hozzájárul a fenntartható közlekedési módok közlekedési feltételeinek a javulásához.

A projektről bővebb tájékoztatást az esztergom.hu oldalon olvashatnak!