Kategóriák: DorogHírek

25 éves a dorogi Ámulat Stúdió

25. jubileumát ünnepli a dorogi Ámulat Stúdió. Kecskeméti Edittel a munkásságáról, illetve a szolgáltatásairól beszélgettünk.

– 25 éves az általad üzemeltetett Ámulat Stúdió. Korábban is a szakmában dolgoztál?

– 36 éve végeztem és az első pillanattól kozmetikusként dolgozom, jó pár éve már kozmetikus mesterként. Mindig saját üzletet vezettem, de valóban, a stúdióm most lett 25 éves.

– Honnan jött a szépészeti ágazat iránti szerelem?

– Tinédzserként elkísértem Anyukámat a kozmetikushoz, ott láttam bele egy kicsit ebbe a világba és akkor ez engem nagyon megfogott.

– Volt mentorod, vagy volt olyan személy, akire felnéztél a szakmában?

– Nyergesújfaluban voltam tanuló Schrenkné Mariettánál, tőle nagyon komoly alapokat kaptam. Vele a mai napig jó viszonyt ápolok. Kifejezetten mentorom nem volt, mindig a magam útját jártam és ha visszatekintek az utamra, azt látom, hogy az első pillanattól elhivatottan keresem az újdonságokat és a fejlődési lehetőségeket a szépészeti iparágban.

– 25 év alatt milyen technikákat sajátítottál el, illetve melyek azok, amik most is megtalálhatók a szolgáltatási palettádban?

– Az alapokból ma is sok mindent használok, de a szépészetben óriási változások történtek. Nagyon sokrétűvé vált a kozmetika, ma már pedig speciális szakosodási lehetőségeket is kínál. Ebben a szakmában dolgozóknak komoly dilemmát okozhat, hogy célirányosan fejlődjenek és egy irányt válasszanak maguknak, vagy minél sokoldalúbb szolgáltatást kínáljanak a klienseknek. Én a sokféleségben látom a sikereim titkát. Folyamatos megújulás jellemez engem a bőrápolás, anti-aging kezelések, a kozmetikai sminktetoválás, a sminkelés, az IPL szőrtelenítés, a fülbelövés és piercingek területén. Figyelek a környezetem igényeire, mindig kínálok új, modernebb lehetőségeket szakterületemen. Az innovációs technikákra igény van a kozmetikában, ezeket nyomon követem és meg is tanulom, hogy minél hamarabb és kellő szakmai tudással beépíthessem a szolgáltatásaink közé.

– A bőrápolás napjainkban központi kérdés a nők körében. Ez is egy olyan szakma, ahova mindig van hova fejlődni?

– Tanulmányaim kezdetén nem gondoltam, hogy ez a szakma tényleg ekkora lehetőségeket rejt magában, szerencsére a modern kor embere számára a bőrápolás természetes kultúrává vált. Azt hiszem, ha még 25 évet dolgozhatnék kozmetikusként, akkor is folyamatosan fejlődnék benne.  Számomra azonban különösen fontos az is, hogy a vendégköröm ne csak egy kezelést kapjon tőlem, hanem tanácsokat is az otthoni, helyes bőrápoláshoz. Talán ez is hozzájárult ahhoz a sikerhez, hogy a vendégköröm nagy része akár több évtizede is nekem szavaz bizalmat.

– A vendégeidet elnézve, az utóbbi időben mit tapasztalsz, több férfi veszi igénybe a kozmetikai szolgáltatásokat, mint mondjuk 10-20 évvel ezelőtt?

– Na ez egy érdekes kérdés. Amikor megnyitottam az Ámulat Stúdiót, nagyon szerettem volna egy rossz beidegződést lerombolni, miszerint csak nők járnak kozmetikushoz. Ezért kitaláltam egy „férficsütörtök” nevű napot, ami talán a környéken akkoriban egyedülálló elgondolás volt. Szerettem volna, hogy a férfiak is bejöjjenek és igénybe vegyék a bőrápolási lehetőségeket. Akkor nem tudtam ezt a sztereotípiát megdönteni, nem érdekelte a férfiakat a bőrápolás, így néhány hónap elteltével fel kellett adnom ezt a tervemet. Később azért az élet mégis engem igazolt. Ma már a férfiak számára is rendkívül fontossá vált a helyes és hatékony bőrápolás, bőrfiatalítás. Bejelentkeznek és jönnek, nem okoz már semmilyen gondot a férfi vendégek jelenléte a kozmetikában.

– Egy-két évtizede általánosságban az idősebb korosztály vette igénybe a kozmetikai szolgáltatásokat. Mennyire változott ez az utóbbi időben, sokkal több a fiatal, mint korábban? Amennyiben igen, akkor ez minek köszönhető? Korábban kezdődnek el a bőrhibák, vagy inkább azt lehet mondani, hogy egyre fiatalabb korban elkezdenek a nők foglalkozni a szépségükkel?

– Én ezt a helyzetet nem igazán ismerem, mert az első pillanattól széles spektrumon mozog a vendégköröm a korosztályokat tekintve. A fiataloknál talán annyi változás történt, hogy sokkal tudatosabbak, igényükké vált, hogy szakértő kéz gondoskodjon a bőrporblémáikról, ne a fürdőszobai berkekben barátnőkkel, tűvel piszkálják a bőrhibáikat, esetleg még hegeket is okozva ezzel maguknak. Ráadásul ma már olyan gépek állnak rendelkezésre, amikkel fájdalommentesen és gyorsan lehet szép eredményt elérni a problémás, fiatal bőrön. Az idősebb korosztály számára pedig a fiatalító arckrémek és kezelések lettek a mindennapi rutin részei. Az igény arra, hogy szakszerűen lássuk el őket, nagy, így rendszeressé vált az ő megjelenésük is a Stúdióban. Az évek előrehaladásával szinte szlogenszerűen csengő igények is felmerültek, korosztálytól függetlenül és ebben is versenyképesek vagyunk: gyors, hatékony, látványos, megfizethető szépészeti beavatkozásokkal állunk vendégeink rendelkezésére.

– Az emberek szokásai folyamatosan változnak, mind a vásárlás, mind a médiafogyasztás területén. Ezzel kapcsolatban mi a helyzet a szépségápolással?

– Sokan fordulnak hozzám szaktanácsért, megjegyzem, nálam ingyen kap tanácsot mindenki, aki hatékony bőrápolásra vágyik. A média részéről nagy a nyomás, hiszen minden terméket el akar adni a fiatalodni és szépülni vágyóknak, de azt tapasztalom, hogy ezek a tanácsadások helyes úton tartják vagy helyes irányba terelik a klienseimet. Visszatérnek és mind az Ámulat Stúdióban, mind az otthonukban hatékonyan tudjuk közösen alkalmazni a technikákat, a krémeket, a kezeléseket. Professzionális termékeket használok az arckezelések során. Az üzletben megvásárolhatóak ezen termékek a mindennapi, otthoni bőrápoláshoz. Így a rendszeres kezeléseim és a napi, otthoni ápolás közös munkává alakulhat át, növelve a hatékonyságot. Számomra ez az igazi siker.

– Egyre népszerűbb a smink- és szemöldöktetoválás. Nálad is lehet ilyen szolgáltatást igényelni? Amennyiben igen, mik a tapasztalataid?

– Ma már az üzletben lányommal, Nórával ketten dolgozunk, mint kozmetikusok, így a feladatokat is meg tudjuk osztani. Például ez a terület is olyan, ami iránt ő nagyon érdeklődött, ezért bár mindketten megtanultuk a sminktetoválást, ő végzi zömmel ezeket. Egyre nagyobb a kereslet ezen szépészeti beavatkozás iránt is, így ő az, aki ezen a területen folyamatosan képzi magát.  A tetoválásokon túl, maga a sminkelés is virágkorát éli, Nóri ezen a területen is folyamatosan fejlődik és tanul. Egyre többen keresik nálunk ezt a szolgáltatást is, akár csak a profi sminkest, amit ő szintén szeretettel csinál.

– Mit tanácsolsz a nőknek, mikor és milyen esetben forduljanak hozzád? Vannak úgynevezett „csodafegyverek”?

– Természetesen minden bőrápolással kapcsolatos ügyben érdemes kozmetikushoz fordulni, hiszen a környezeti hatások nagyon igénybe veszik a bőrünket. Mindenre van megoldás, szerintem már ez is nagy csodafegyver, de ha most tőlem kérdezed, akkor azt mondom, hogy az Ámulat Stúdió nagy csodafegyvere a Hydra Beauty kozmetikai bőrápoló rendszer. Ez a jövő kozmetikája. Fájdalommentesen tisztít, hidratál, fiatalít. Gyorsan érünk el látványos minőségi eredményt, úgy tudom, a megyében csak az én üzletemben található meg ez a gép.

– Hogyan vészelted át a járványidőszakot, illetve a vállalkozásodat mennyire befolyásolta ez? Esetleg nyitottál más irányba is a pandémia alatt?

– A pandémia időszakára nem lehetett felkészülni, hiszen váratlanul ért minden vállalkozást. Amikor már látható volt, hogy ez azért nem két hétig fog tartani, mi azonnal elkezdtük keresni a fejlődési utainkat. Lányommal több online tanfolyamot, képzést is végig csináltunk, kerestük az újdonságokat, alaposan elkezdtünk arra készülni, hogy ha nyithatunk, akkor megint legyenek új, vonzó szolgáltatásaink. Három professzionális gépet is megvásároltunk ekkor: a már említett Hydra Beauty-t, a Thermage rádiófrekvenciás bőrfiatalító gépet és a PhotonJet FHR felsőkategóriás IPL szőrtelenítő készüléket. Ezekkel a gépekkel vártuk a nyitáskor a vendégeinket, magunk is meglepődtünk, hogy milyen minőségi kategóriát léphettünk a bőrápolásban, bőrfiatalításban, hogy erre mekkora az igény. Nem utolsó sorban pedig beruháztunk még egy STR-SOLUTION térsterilizátorra is, hogy a lehető legjobban védjük vendégeink egészségét és tökéletes biztonságban legyenek a szépségszalonban.

– Végül, de nem utolsó sorban: 25 év a szakmában nem kevés idő. Ki lehet égni ebben a szakmában, vagy továbbra is ugyanolyan lelkesen végzed a munkát, mint korábban?

– Bizony nem kevés idő, nagyon büszke vagyok, hogy valóban 25 éve tudok sikeresen működtetni egy szépségszalont egy kisvárosban. Voltak persze nekem is nehézségeim, mélypontjaim. Úgy gondolom azonban, hogy mindig tudtam jól váltani, megújulni és ebből adódóan a kiégés is elkerült. Azt látom, hogy a vendégköröm igényli az újításaimat, a kínálatomat, a szakmai tudásomat, ugyanakkor új embereket is hoz ez számomra. Az egy külön öröm, hogy a lányommal dolgozhatok, mert azelőtt nem volt biztos, hogy esetleg erre a pályára lép. Úgy érzem, hogy ő is méltóan követi ezt a megkezdett 25 évet, ugyanakkor látom, hogy saját ötletekkel, újdonságokkal is frissítette az eddig is színes palettánkat mind a szakmai tevékenységeinkben, mind a közösségi média felületein.

– Mit mondanál az olvasóknak zárószónak?

– Várunk továbbra is Mindenkit nagy szeretettel az Ámulat Stúdióban – A szépség otthonában! (Cím: 2510 Dorog, Bécsi út 50. – Bejelentkezés: +36 33 441 780 – Web: www.amulatstudio.hu).

Megosztás