Kategóriák: DorogHírekSport

Örök Mérlegen: Nyíregyháza – Dorog

A hétvégén útjára indul a 202122 évi NB II-es labdarúgó évad. A nyitányon a dorogi csapat a Nyíregyháza vendégeként lép pályára, mégpedig – a nyírségiek stadionjának átépítési munkálatai miatt –, Balmazújvárosban. A találkozóra augusztus elsején, 17:30 órai kezdettel kerül sor – Szabó Gyula cikke.

Az új évad alkalmából a mérkőzések beharangozóiként készült cikksorozat részben módosul és innetől fogva csak is az aktuális ellenféllel játszott egymás elleni mérkőzéseire fókuszál.

A legelső alkalommal az  NB I/B-ben, 1967. június 4-én, Dorogon 3 ezer néző előtt csaptak össze, ahol a kezdő sípszótól a mieink huszáros rohamokkal ostromolták a vendégek kapuját. Már az első 5 percben 2-3 biztos gólnak látszó helyzetet teremtettek és hagytak kihasználatlanul. A nagy nyomás továbbra sem csökkent és még az első tíz perben egy mintaszerű támadást követően vezetést szerzett a Dorog, majd a félidő derekán tovább növelte előnyét. Jellemző, hogy az ellenfél csak a 40. percben jutott el először a dorogi kapu elé, majd pár perc alatt két kecsegtető helyzetük is adódott, végül egy nagy védelmi hibából szépítettek, szűk két perccel a játékrész vége előtt. A látottak alapján legalább 56 gólos dorogi vezetéssel térhettek volna pihenőre a csapatok. A térfélcsere nyiltabb és változatosabb küzdelmet hozott, felváltva kerültek veszélybe a kapuk is. Az utolsó negyedórára ismét a dorogiak első félideji játéka dominált és újabb gólt lőve bebiztosították a 31-es győzelmüket.

Közvetlenül az őszi visszavágó előtt csapatunk két legjobbja, Fellegi István és Virág Pál sérülés miatt nem állhatott Buzánszky Jenő edző rendelkezésére. Ennek ellenére az október 22-én lejátszott meccsen – szintén 3 ezer szurkoló érdeklődése mellett – a dorogiak hasonló lendülettel kezdtek, akárcsak az első találkozón. Az egyre fokozódó dorogi nyomás az első húsz percben góllá érett. Nem sokkal később el is dönthették volna a mérkőzést a mieink, ám a tiszta ziccerben kitört Laczkó az elvetődő hazai kapus lábát találta telibe. Az ordító helyzet kihagyása megbosszulta magát, igaz ahhoz kellett a dorogi védelem két megingása is, hogy a Nyíregyháza fordítani tudjon. Ezután a dorogiak rohanhattak az eredmény után, ám hiába játszottak fölényben és kerültek gyakran helyzetbe, nem sikerült újabb gólt szerezniük. A mérkőzés képe alapján még a döntetlen is hízelgő lett volna a vendéglátókra, de végül maradt a 21-es állás és vele együtt mindkét pont a Nyírségben.

Utána már csak az 199798-as évadban találkoztak, szintén az NB I/B-ben. Előbb Dorogon két gólos hazai vezetést követően alakult a végeredmény 22-es döntetlenre, míg a tavaszi nyírségi visszavágón egy gólos dorogi vezetést fordított a maga javára a Szpari 2:1 arányban. Innentől márcsak a mieink 2016-ban történő NB II-be való jutása alkalmával kerültek újra össze, viszont azóta folyamatosan csoportellenfelek a másodosztályban. Az elmúlt öt évad tíz mérkőzése kiegyenlített erők küzdelmét hozta, s hogy a mérleg nyelve valamelyest mégis a Nyíregyháza felé billen, az a fenn említett, 1998 tavaszán 21-re megnyert hazai mérkőzésüknek köszönhető.

Ez lesz a két csapat 15. egymás elleni összecsapása. Az eddigi 14 alkalom mind másodosztályú bajnoki mérkőzés volt és valahányszor a nyírségieknek volt sokkal kedvezőbb a tabellán elfoglalt aktuális helyük.

A 14 meccsből 5 dorogi győzelem, 3 döntetlen, 6 vereség; 17 : 18-as gólaránnyal született.

Hazai mérleg: 7 mérkőzésen 3 győzelem, 2 döntetlen, 2 vereség; 10 : 8-as gólarány.

Idegenbeli mérleg: 7 mérkőzésen 2 győzelem, 1 döntetlen, 4 vereség; 7 : 10-es gólarány.

Csak az elmúlt öt év mérlegét figyelembe véve:

A 10 meccsből 4 dorogi győzelem, 2 döntetlen, 4 vereség; 10:11-es gólaránnyal született.

Hazai mérleg: 5 mérkőzésen 2 győzelem, 1 döntetlen, 2 vereség; 5 : 5-ös gólarány.

Idegenbeli mérleg: 5 mérkőzésen 2 győzelem, 1 döntetlen, 2 vereség; 5 : 6-os gólarány.

Érdekesség, hogy egyetlen találkozójuk sem végződött még gól nélkül, továbbá a dorogiak vendégként eddig mindig betaláltak, igaz egy gólnál többet sosem tudtak szerezni. Semleges pályán még nem játszottak a felek egymással, ez lesz az első ilyen alkalom.

Mindkét csapat legnagyobb arányú győzelme a másik felett 3 : 0 volt, viszont ezt az eredmény a Nyíregyháza idegenben érte el a Dorog ellen.

Az eddigi 17 dorogi gól szerzői időrendben: Bartalos József, Takács Tibor, Lakics Balázs, Rácz Jenő, Móra Krisztián (2), Marczinkó Zoltán, Simon Attila (2), Faragó Tomás, Mészáros Áron, Szedlár Gábor, Hegedűs Márk, Vigh Ádám, Sitku Illés, Girsik Áron és Dlusztus András.

A két fél legutóbb idén, február 7-én Dorogon mérkőzött meg, ahol a dorogiak megérdemelt 10-ás győzelmet arattak.

A mindkét csapathoz kötődő játékosok közül Varga János kezdi a sort, akit Dorogról az akkor NB I-ben szereplő Nyíregyháza igazolt le 1982-ben és akárcsak később Békéscsabán, úgy a nyírségieknél is alapember volt, mégpedig a csapat törtenének legjobb időszakában. Kevésen múlott, hogy nem sokkal később egy másik kiváló dorogival, Goldschmidt Gyulával is erősödjön a Szpari, ám végül meghiúsult az átigazolás és Goldschmidt maradt Dorogon. Szintén a Dorog játékosai voltak egykor Arany László, Szatmári Csaba és Bábik Tibor, akik több kitérőt követően a későbbiekben Nyíregyházán is játszottak.  Közvetlenül a nyíregyházi csapatból  és ott meghatározó kapusként számontartott Csepecz János igazolt Dorogra, aki nem csak további teljes pályafutását töltötte csapatunknál, de nyugdíjba vonulásáig a dorogi klub alkalmazottjaként dolgozott és Dorogon is telepedett le. Szintén közvetlenül a Szpariból érkezett Dorogra a neves volt válogatott Halász István,  a közelmúltban pedig Papp Máté – aki jelenleg is alapemberünknek számít -, majd Forró Gyula. Dr. Magyar György mindkét csapat vezetőedzője volt, aki elsőként Dorogon munkálkodott, majd ezt követően került a Nyíregyházához, ahonnan útja és pályafutása újra Dorogra hozta vissza. Bozai Gyula vezetőedző szintén mindkét csapatnál edzősködött. Egykori kapusunk, majd vezetőedzőnk, Borsos Vilmos később a nyírségiek kapusedzője volt. Játékosunk, majd szakmai igazgatónk, Bene Ferenc közvetelnül Dorogról távozott Nyíregyházára, ahol szintén szakmai igazgató volt. Érdekesség, hogy a 2017-ben Nyíregyházán aratott győzelemkor a Dorog sportigazgatója volt, míg öt hónnappal később, már ellenfélként érkezett Dorogra a 30-ás győztes meccsünk idején. A Szpari egykori játékosa, Terjék Lajos a közelmúltban a szakmai munkát segítette Dorogon. Külön érdekesség, hogy a nyíregyháziak egyik legnépszerűbb és legsikeresebb edzője, Temesvári Miklós testvére, Temesvári Tibor a Dorog labdarúgója volt.

A vasárnapi találkozón ugyan a Nyíregyháza a vendéglátó, azonban stadionjának felújítási munkálatai miatt, rendhagyó módon ezúttal semleges pályán fogadja a mieinket, mégpedig Balmazújvárosban. A dorogiak eddig három alkalommal léptek pályára abban a stadionban és különösen az utóbbi két mérkőzés alakult számukra sikeresen. Legelsőnek 2016 őszén az akkor NB I-be jutott balmazújárosi csapattal szemben derekasan helytállt az újonc dorogi legénység. A vezetést is megszerezve, az abszolút esélyes hazaiaknak kellett az eredmény után szaladniuk, s végül 2:1 arányban legyűrték a vártnál sokkal nagyobb ellenállást tanúsító dorogiakat. 2018-ban és 2019-ben is viszont győztek a Balmaz ellen, előbb 10-ra, majd 20-ra. Ezúttal viszont a Nyíregyháza ellen kellene a lehető legjobb eredményt elérni, ami cseppet sem egyszerű, hiszen a szabolcsi alakulat korábban is és várhatóan az új évadban is masszív, jó erőkből álló csapattal küzd majd a bajnoki pontokért.

Szabó Gyula