Kategóriák: EsztergomHírekProgramok

Babits 80: névadójára emlékezik az esztergomi színház

Névadója halálának 80. évfordulójára emlékezik a Babits Mihály Színház A gólyakalifa 2021. szeptember 5-i bemutatójával, melyet a Bubik Színpadon láthat majd a közönség.

Bánföldi Szilárd, a készülő produkció főszereplője – akit Hamlet szerepében ismerhetett meg még tavaly az esztergomi közönség – elmondta: régi vágya volt egy monodráma elkészítése, ezért is örült nagyon a rendező, Kaj Ádám felkérésének, akivel kölcsönösen inspirálják egymást a pórbafolyamat során Tábory Elemér alakjának színpadi kidolgozásában. A fiatal színművész szerint kihívás és óriási művészi lehetőség a több mint, egy órás folyamatos, elmélyült koncentrációt igénylő szerep, amely ráadásul, hasadt tudatának révén, kettős személyiség, így még nehezebb a hiteles ábrázolás.

A látványt ezúttal is esztergomi tehetségek készítik majd: a jelmeztervező Kovács Klaudia lesz, a látványelemekért, kellékekért Orth M. Dániel felel. A Gólyakalifa-látomásban Braun Barna tűnik majd fel. A zeneszerző: Ágoston Máté.

Az olvasópróbát 2021. július 27-én tartották meg a Babits Mihály Emlékházban.

SZÍNLAP:

Babits Mihály 1913-ban írt regényét sokan a modern magyar próza előfutárának tartják. A szerzőt a tudathasadás problematikája foglalkoztatja, amihez Freud Az álomról c. tanulmánya szolgáltatja a tudományos alapot. A főhős, Tábory Elemér betegsége ugyanakkor nem tekinthető klasszikus személyiségzavarnak, mert másik énje álmában él, és erről az álomlétezésről neki tudata, sőt emlékezet is van. Babits valójában egy lélekhasadás tragédiáját írja meg, amikor kettéválik az ember „fényes” (az erkölcsi és etikai, a civilizált) és az árnyékszerű része (a démonikus, az ösztöni), és ettől a mentális elkárhozástól még az őrangyal szerepét helyettesítő női szereplők sem tudják megmenteni.

A gólyakalifa egyszerre mese, lélektani regény, bűnügyi történet, pszichológiai thriller, aminek költői nyelvezetét még Stephen King is megirigyelné. Színházunk ezzel az előadással kapcsolódik be az idei Babits Mihály Emlékévbe.

Írta: Babits Mihály

Tábory Elemér: Bánföldi Szilárd
Gólyakalifa: Braun Barna

Jelmez: Kovács Klaudia
Zene: Ágoston Máté
Szcenika: Orth M. Dániel
Dramaturg: Pásztó András

Rendezte: Kaj Ádám

Facebook esemény>>

A képeket és a videót Karvaly Bence készítette.