A Dorogi FC kerek egy évtizede újra a felemelkedés útján

Pontosan tíz éve annak, hogy a dorogi labdarúgás hosszabb vajúdás és vegetálás után újra elindul felfelé. 2011 nyarán a megyei osztály küszöbéről indulva az elmúlt évtized megint a sikerekről szólt, amely során az NB II-ig küzdötte magát a csapat, ahol pedig biztosan meg is kapaszkodott és immár hat éve egyértelműen jelentős helyet foglal el az ország labdarúgásának térképén, egyben megyénk legjobb, legsikeresebb egyesülete. Mindezek mellett az utánpótlás és a női labdarúgás terén is egyaránt a sikerek jellemezték – Szabó Gyula cikke.

Kisebb-nagyobb hullámvölgyek a korábbiakban is előfordultak a dorogi labdarúgás történetében, de összességében mindig is az ország egyik meghatározó klubjának számított. 2002 nyarától viszont egy nagyon hosszú és szinte kilátástalan helyben járás jellemezte a helyi labdarúgó életet. A versenysportra nehezedő egyre keményebb anyagi megpróbáltatások számos honi klubot küldtek padlóra. Köztük több egykori neves egyesület meg is szűnt, vagy éppen beleszürkült az alacsonyabb osztályok mezőnyében. Dorogot sem kerülte el a válságos időszak, amelyben huzamosabb ideig maga is beleragadt.

2002-ben már nem tudták vállalni a másodosztályú szereplést az akkori NB I/B osztályban. A nevezéshez hibádzott még további 40 millió forint, ezért az NB II-nek nevezett harmadosztályban indultak. Azonban újabb évad elteltével már ezt a szintet sem voltak képesek tartani és a klub maga kérte a negyedosztályba való besorolását, az akkori NB III-as csoportba annak ellenére, hogy a mezőny élbolyában végeztek az NB II-ben. A dorogi labdarúgás addigi történetében soha nem volt a harmadosztálynál alacsonyabb szinten, azonban 2003 és 2005 között két évadot voltak kénytelenek tölteni a negyedik vonalban. Az MLSZ által a bajnoki rendszer átszervezésével újból a harmadosztályban szerepeltek, miután a 2005-2006-os évadtól a csoportot eggyel feljebb sorolták. Dorogon nem volt különösebb perspektíva és a klub vezetőségének elsődleges célja ezekben az időkben csakis az egyesület életben tartása lehetett és lehetőség szerint legalább az NB III-as szint megőrzése. Egy esetleges megyei osztályba történő kieséssel a legkisebb reménysugarak is elúszhattak volna egy későbbi felemelkedéshez.

 

A harmadik vonalban szerepelt csapatunk, amelyet a következő évben a negyedosztályban indítottak

 

Nyolc nagyon keserves év után, a 2010-2011-es évad befejeztével papíron bekövetkezett az, amit mindenképpen szerettek volna elkerülni, mégpedig a kiesés az NB III-ból. Újabb átszervezés, illetve visszalépéseknek köszönhetően viszont megtarthatta harmadosztályú tagságát, viszont ez a mentőöv csak akkor ért volna bármit is, ha sikeresen kiaknázzák a lehetőséget, szemben azzal, hogy egy évvel csak elodázzák a süllyesztőt. Ekkor vette kezébe a klub sorsát Mayer László, aki egykor maga is a Dorog utánpótlás csapataiban rúgta a labdát és 2006 óta a dorogi sport adminisztratív vonalába került. Előbb, mint a Dorogi-szénmedence Sportjáért Közalapítvány ellenőrző bizottságának tagja, később pedig a Dorogi FC elnökségi tagja, végül pedig a klub elnökhelyettesi pozícióját töltötte be. 2011 nyarán egy konzultációt kezdeményezett, amelynek részeként a helyi labdarúgást új, s főleg biztosabb alapokra helyezve vázolta fel az egyesület lehetőségét a sikeresebb jövő reményében. A tervszerűség mellett saját üzleti vállalkozásával anyagilag is a klub mellé állt. Ha nem is mindjárt egy nagyszabású tőke megteremtését sikerült a támogatásával megvalósítani, viszont egyértelműen a klub működéséhez szükséges biztos anyagi hátteret garantálni tudott.

 

A 2011-12-es évad csapata, amellyel kezdetét vette a felemelkedés

 

Az új szezonra való készülődés közepette az előző év csapatának játékosállományának jórészét megtartva a klubhoz hívta a Dorog egykori játékosát, az akkoriban Tökölön edzőként sikeresen munkálkodó Miskei Attilát, aki néhány játékosát is magával hozta Dorogra. Továbbá visszatért az egykori reményteljes csatárunk, Vigh Ádám is, aki hosszú éveket Ausztriában légióskodott. A hatékonyság mindenkit meglepett és a korábbiakban bukdácsoló és az elmúlt években rendre kiesőjelölt dorogi csapat mintegy varázsütésre megtáltosodott. Talán még a vezetőség legszebb számításait is felülmúlta az őszi szererplés. A csapat a szezon során egyetlen egyszer szenvedett vereséget, azt is a 13. fordulóban, a bajnok Érd elleni minimális 1-0-ás meccsen. A tavaszi folytatásban megismételték a nagyszerű őszi szezont, s szintén egyetlen vereség mellett – ugyancsak az éllovas Érd ellen veszítettek 1-0-ra – a dobogó második fokára állhattak a bajnokság végén. Egyetlen év elteltével ez óriási előrelépésnek számított, s nem csak az ezüstérem elnyerése jelentette az örömöt, de a csapatnak fazonja lett, amely helyenként látványos, igazi támadó felfogású focit produkált.

Az ezüstérmet nyert gárda 2012-ben
A Dorog immár az NB III egyik meghatározó csapatává vált és innen már nem volt többé visszaesés. A következő évadban csak a legjobb 6-közé kerülés volt a célkitűzés, ugyanis 2013-tól az MLSZ drasztikus létszámcsökkentést határozott meg, amely alapján az NB II-ben a hetedik helytől lefelé minden csapat kiesett az NB III-ba, míg a harmadik vonalban lévőknél a 6. helytől lejebb végzők kényszerültek a megyei osztályba. A csapat tavaszi hajrája viszont olyan fényesere sikeredett, hogy a végén bajnokok lettek. A teljes szezont veretlenül és mindössze két döntetlent játszva hozták. A kiugró siker annyira váratlanul ért mindenkit, hogy a tavaszi induláskor a klub csak a harmadosztályhoz szükséges licencet kérte, így hiába lett volna jogosult az NB II-es szerepléshez, az MLSZ nem járult hozzá. Bizonyos fokig talán szerencsésebb is, hogy mindez így alakult akkor, hiszen a hirtelen jött sikert követően nagyon nehéz lett volna a meglehetősen erős másodosztályú mezőnyben való helytállás.
A bajnokcsapat 2013-ban
A folytatásban így is nagyon erős volt az NB III is, hiszen a mezőnyt az előző év élcsapatai és a NB II-es csapatok alkották. A csapat viszonylag jól vette a megerősödött osztályt, ahol végül a középmezőnyben végzett úgy, hogy néhány bravúrt is bemutatott. Biztosan győzte le a bajnok Csákvárt, s a dobogós Győri ETO II. csapatát 5:1 arányban ütötte ki, amelyet a győri visszavágón is legyőzött. A téli szezonban Miskei edzőt Ozoróczi Gábor váltotta, az évad végén pedig Németh Szabolcsot szerződtették. Vele már egyértelműen a másodosztályra való előkészítést célozták meg.
Lelátókép 2014-ben

A Dorog minden bizonnyal fel is jutott volna az NB II-be, hiszen magabiztosan szerepelve őszi bajnokként zárt. Azonban egy sajnálatos eset miatt a teljes addigi eredmények kárba mentek. Történt, hogy három játékosunk nem tudott munkahelyi elfoglaltságai miatt a központi sportorvosi vizsgálaton megjelenni, helyette egyénileg intézték az igazolást. Noha még az MLSZ részéről sem vetődött fel szabálysértés, idővel mégis érvénytelennek tartották ezen igazolásokat. Rejtélyes körülmények között, az akkori egyik legnagyobb ellenlábas, az Újbuda értesülést szerzett arról, hogy Dorogon nincs minden játékos esetében rendben az igazolás. Viszont csak az ellenünk elszenvedett súlyos, 4:1 arányú vereségüket követően óvtak a Szövetségnél, amelyet helybenhagytak és 3-0-ás gólkülönbséggel a fővárosi csapat javára adták meg mindhárom bajnoki pontot. Az óvás egy hatalmas lavinát indított, amely végén összesen 25 pontot vontak le a dorogiaktól. Tavasszal így is remekül szerepelt a csapat, amely a 8. helyre futott be végül.

Csapatunk a 2014-15-ös évadban

Az új évadban egyértelműen a feljutás volt a cél, amelyet biztosan teljesített a gárda, amely 14 év eltelte után újra másodosztályú lett, egyben a Szövetség előírásainak megfelelően a több, mint másfél évtizednyi időn keresztül amatör alapokra helyezett dorogi klub immár profi egyesületté vált. 2016 nyarától napjainkig tart az NB II-es tagság és remélhetően az elkövetkező évtizedben is további sikerek fogják kísérni a klub működését és a csapat szereplését. Tekintve, hogy az NB II-es feljutásnak mini jubileuma van, így egy külön cikket szentelünk ennek is a további részletekkel.

Az elmúlt kerek 10 év statiszitkája
A dorogi csapat az elmúlt tíz év során 324 bajnoki mérkőzésen szerepelt, ahol 141 alkalommal győztesen hagyta el a pályát, 85 döntetlent játszott és 98 esetben szenvedett vereséget. 442 dorogi gól mellett 336 gólt kaptak. A tíz év első öt éve az NB III-ban, az azt követően eltelt öt esztendőt pedig az NB II-ben töltötte. A harmadik vonalban három alkalommal is a dobogón végeztek, s érdekes, hogy közülük éppen a bajnoki bronz ért aranyat.
Az elmúlt egy évtized a Magyar Kupában is szép eredményeket hozott. 2015-ben és 2021-ben a legjobb 16-közé jutásért, 2017-ben és 2018-ban nyolcaddöntőt játszottak, míg 2020-ban a negyeddöntőig jutottak.
Különböző barátságos és előkészületi mérkőzések során számos nemzetközi találkozón is résztvettek, köztük több neves csapat ellen. Legkiemelkedőbb eredményként egyaránt 2-1-re győzték le az Inter Bratislava és az Egyesült Arab Emírségből való Shabab Al-Ahli Dubai FC csapatát és az utolsó percben bekapott gólt követően 1-1-es döntetlent értek el az izraeli Makkabi Petah Tikva ellenében.
A tíz év során hat vezető edző állt a csapat élén, időrendben: Miskei Attila (2011 őszi szezon – 2013 őszi szezon), Ozoróczi Gábor (2014 tavaszi szezon), Németh Szabolcs (2014 őszi szezon – 2017 tavaszi szezon), Schindler Szabolcs (2017-2018-as teljes évad), Miskei Attila (2018 őszi szezon – 2019 tavaszi szezon 6. fordulóig), Balogh Pál (2019 tavaszi szezon további 13 forduló), Németh Szabolcs (2019 ősz – 2020 őszi szezon 15. fordulóig), Fenyvesi László (2020. őszi szezon 16. fordulótól napjainkig).
Az elmúlt 10 év során a Dorogi FC elnöksége – Mayer László, Dr. Bartalos József,  Dr. Pák Péter, Sitku Pál, Krecskovszky Ferenc – változatlan összetételben munkálkodik. Egyetlen személyi csere a volt elnök, Kara Dániel 2012-ben történő nyugdíjba vonulásától Mayer László alelnöki posztot követően elnökként áll a klub élén. Mayer László a dorogi labdarúgásért kifejtett erőfeszítéseinke és remek eredményeinek elismeréseként Pro Urbe díjjal lett kitüntetve 2019-ben. A szakmai stáb is évek óta stabil összetételű, amelyben Tóth László technikai vezető 2012 óta tölti be tisztségét, aki a 2012 nyarán nyugdíjba vonult Kiss Lászlótól vette át a posztot, míg Harmat József gyúró és masszőr mind az elmúlt teljes évtized során folyamatosan szolgálta a csapatot.
A 10 évvel ezelőtti játékosállományból Vigh Ádám még jelenleg is tagja a csapatunknak. A dorogi klub jelenleg az ország legsikeresebb egyesületeinek rangsorának 26. helyén áll.
Az eredeti szépségében felújított Déli kapu
Az évtized idejére esett a dorogi klub centenáriuma, amelyet méltó és emlékezetes keretek között sikerült megrendezni, továbbá négy jelentősebb pályafelújítás. Mindjárt 2011 nyarán a játéktér teljes fűcseréje történt, majd 2014-ben két elektromos eredményjelző és óra, a Déli kapu megújulása, tatarozása, továbbá a Monostori Tivadar Utánpótlás Nevelő Központ avatása, azt követően pedig 2016-ban a Nyugati kapu kialakítása és a lelátókon ülőkék felszerelése, valamint a jelenleg is zajló nagyszabású stadion-rekonstrukciós munkálatok, amely során többek között világítással, fűthető, vadonatúj gyepszőnyeggel és egy nagyméretű elektromos kivetítővel is gazdagodik a Buzánszky stadion.
A Haladás elleni kupameccs és az új digitális eredményjelző 2014-ben
Az időszak további örömteli, egyben kiemelkedő eseményei közé tartozik a női labdarúgó csapat sikerei, amely során NB II-es bajnoki címet nyertek, mégpedig 100%-os teljesítménnyel, továbbá sikeresen feljutottak az NB I-be is úgy, hogy az osztályozót oda-vissza nyerték, csúcsként pedig bajnoki bronzérmet nyertek az első osztályban. Ezenfelül negyeddöntős játszottak a Magyar Kupában és három dorogi lány is a magyar női válogatottban szerepelt. Szintén eredményes az utánpótlás nevelés. A versenyeztetés során remekelnek a különböző korosztályos dorogi csapatok, köztük az U-19-es korosztály éppen idén lett toronymagasan bajnok úgy, hogy egyetlen döntetlent játszott csak, többi mérkőzését mind megnyerte. Az egyesület 2018-ban a Magyar Labdarúgó Szövetségtől Bozsik Utánpótlás Központ státuszt kapott.
Borítókép: Dorogi szurkolók idegenben, az Érd elleni meccsen 2012-ben
Szabó Gyula
Megosztás