Hírek

Térségünk bűnszervezete több mint kétmilliárd forinttal károsította meg az államot

A Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyészség különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt folyamatban lévő ügyben vádat emelt negyvennyolc elkövetővel szemben.

A vádirat szerint a bűnszervezetet irányító férfi társaival 2020-2021. évet megelőző időben létrehozott egy több gazdasági társaságból álló többszintű céghálózatot, melynek szolgálatásait a felső, harmadik szinten lévő, megrendelő cégek vették igénybe, többek között annak érdekében, hogy elkerüljék a ténylegesen a saját társaságuk munkavállalói utáni járulékfizetést. Mindezeken túlmenően a bűnszervezet tagjai a középső szinten álló társaságok nevében, a foglalkoztatottak névleges átvétele nélkül is állítottak ki a megrendelő cégek részére fiktív számlákat. A bűnszervezet tevékenysége a költségvetést károsító bűncselekmények elkövetése során közel 40, köztük több Komárom-Esztergom vármegyei székhelyű, gazdasági társaságot – az Esztergomi Járásban négyet – érintett. Az elkövetők tevékenységükkel 2 milliárd forintot meghaladó vagyoni hátrányt okoztak a Magyar Állam költségvetésének.

A bűnszervezetet irányító férfi a bűncselekményekből több, mint 400.000.000 forint vagyoni haszonra tett szert.

A főügyészség negyvennyolc személlyel, köztük a bűnszervezet nyolc tagjával szemben nyújtott be vádiratot a Tatabányai Törvényszékre. Az ügyészség a bűnszervezet tagjaival szemben egy kivételével végrehajtandó szabadságvesztés, közügyektől eltiltás és pénzbüntetés kiszabását indítványozta. A többi elkövetővel szemben végrehajtandó vagy felfüggesztett szabadságvesztések kiszabására tett indítványt. A főügyészség a bűnszervezet négy tagjával és további hat elkövetővel egyezséget kötött. A vádiratban összesen 600 millió forintot meghaladó mértékű vagyonelkobzást is indítványozott a főügyészség.

Forrás: Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyészség