Tolatás közben okozott halálos balesetet

Az esztergomi rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát azzal a 41 éves sofőrrel szemben, aki januárban tolatás közben halálos balesetet okozott.

Egy esztergomi nő 2019. január 18-án 15 óra 30 perc körüli időben személygépkocsival közlekedett Esztergomban, a Táncsics Mihály úton. Megállt, járművével félig elfoglalva a járdát, majd tolatásba kezdett. Eközben nem vette észre, és elütötte a járdán gyalogosan közlekedő és a gépkocsit hátulról kerülő házaspár férfi tagját. Kibillenve az egyensúlyából  a férfi ráesett a mellette sétáló feleségére, így mind a ketten az úttestre estek. Az asszonyt kórházba szállították, aki később életét vesztette. A járművezetővel szemben halálos közúti baleset gondatlan okozása vétség elkövetése miatt folytattak büntetőeljárást.

A rendőrség a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és vádemelési javaslattal megküldte az eljárás ügyiratait az illetékes ügyészségnek.

Forrás: police.hu