Hírek

Több alkalommal ütötte-rúgta volt élettársát Esztergomban

Nem jogerősen három és fél év börtönbüntetésre ítélték azt a különös visszaeső férfit, aki volt élettársát a nyílt utcán bántalmazta. Legutóbb egy hotelig követte, az előtérben meglökte, majd felpofozta.

A megállapított tényállás szerint a korábban 4 alkalommal büntetett vádlott és a sértett élettársak voltak, azonban a sértett nő szakított a férfivel, aki ezt képtelen volt elfogadni. A sértett 2022. március 16-án Esztergomban sétált, amikor megjelent a férfi és megkérdezte, hogy miért nem békülnek ki, miért nem válaszol az üzeneteire. A nő közölte, hogy nem akar újra párkapcsolatot létesíteni vele, mire a vádlott pofon ütötte őt, majd több alkalommal, testszerte ököllel megütötte, gyomron, illetve hátba rúgta. A nőnek emiatt 8 napon belül gyógyuló sérülései keletkeztek.

2022. június 12-én a férfi a nőt telefonos alkalmazáson keresztül testi épség elleni cselekménnyel fenyegette, amely a sértettben komoly félelmet keltett.

2022. június 13-án a sértett összetalálkozott a vádlottal, közöttük szóváltás alakult ki. A férfi megpróbált belerúgni a nőbe, majd kis erővel megfejelte a homlokát, tenyérrel arcon ütötte. A nő egy hotel felé indult, ahova a férfi követte. Amikor a nő belépett a hotel bejárati ajtaján, a férfi meglökte őt, majd egy alkalommal, tenyérrel arcon ütötte és trágár szavakkal illette. A nőnek ekkor sérülése nem keletkezett.

A garázdaság vétsége és zaklatás bűntette miatt indult ügyben az Esztergomi Járási Ügyészség által benyújtott vádirat alapján az Esztergomi Járásbíróság a vádlott távollétében megtartott tárgyalást követően a férfit 3 év 6 hónap börtönbüntetésre és 4 év közügyektől eltiltásra ítélte. Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, a vádlott védője enyhítésért jelentett be fellebbezést. A távollévő vádlott részére az ítélet hirdetményi úton kerül kézbesítésre.

Borítókép, forrás: Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyészség / Tatabányai Törvényszék