Kategóriák: DorogHírekSport

Sportolóból lett edző

Útmutató a fiatal sportolóknak: Soós Tamara, az Új-Hullám Sport Egyesület úszóedzőjének beszámolója.

Igazság szerint mióta az eszemet tudom, imádom a vizet. Szerettem strandolni, lubickolni és a sport mindig is közel állt hozzam. Így jött a versenyúszás, amelybe 10 éves koromban kóstoltam bele  és szinte azonnal beleszerettem. Elején ijesztő volt, új emberek, új közeg, de Ágostonné Dóka  Zsófia az első edzőnk, megkönnyítette dolgunkat – nagyon kedves volt velünk mégis határozott és kemény -. A másik dolog, amit szerettem az idegen emberek, akiket megismertem és végül a csapattársaim lettek. Imádtam őket, annyira összekovácsolt minket az a sok edzés és együtt töltött idő, hogy sokszor miattuk mentem csak le, edzésre. Sokukkal a mai napig tartom a kapcsolatot és barátomnak nevezhetem őket.

Az első úszóversenyem itt a volt a dorogi uszodában, emlékszem nagyon izgultam azt kívántam bár csak jönne egy vihar, ami elmossa az egészet és akkor nem kell versenyeznem, de aztán végül jól sült el a dolog és dobogós lettem. Érem a nyakban, oklevél a kézben és boldogan mentem haza.

Minden időjavítás egy élmény, legyen az egy edzésen vagy versenyen. Mindig imádtam feszegetni a határaimat, persze ez beletelt pár évbe mire megérettem fejben és akarjak teljesíteni. Nem csak magamnak, de az akkori edzőmnek, Szabó-Rácz Petrának, akinek rengeteget köszönhetek, és akit a napokban már munkatársamnak, de sokkal inkább a barátomnak hívhatok. Azokban az időkben igazi család lettünk. Az uszoda lett a második otthonom, az edzőm és a csapat többi tagja pedig a második családom.

Ebben az időszakban rengeteget fejlődtem mind  technikailag, mind időben. Minden edzésen ott voltam, kezdve a hajnalitól a késő estiekig, amelynek meg is lett az eredménye, hiszen egy aranyérmet szereztem az országos B kategóriás versenyen 50 méteres pillangóúszásban. Erre az eredményemre vagyok az egyik legbüszkébb. Öt éven át tartott a versenyúszás, edzőváltás történt, valamint elkezdtem a középiskolát, sajnos ez miatt már nem tudtam tovább csinálni a versenysportot, de a mai napig hiányzik.

Abban, hogy ma én is edzői pályára léptem, meghatározó szerepet játszott Szabó-Rácz Petra. Annyira szerettem vele az edzéseket, hogy elhatároztam én is ilyen edző szeretnék lenni. Végtelenül kedves, türelmes, biztató és jó kedvű, mint Ő.

Ma pedig már megvan a saját kis csapatom, szintén a dorogi Új-Hullám Sport Egyesületben, ahol úsztam. Imádom a csapatomat, szeretem és élvezem a mindennapos edzéseket velük. Szeretem látni rajtuk a fejlődést, tudni, hogy valahol ez az én kezem munkája is.

Azt, hogy ők maradnak-e versenyúszók vagy esetleg edzői pályára lépnek a későbbiekben, az még a jövő zenéje. Addig is keményen edzünk mindennap!

Soós Tamara

Megosztás