ügyészség

Napokig használta jogtalanul a gépjárművet, vádat emeltek ellene

Az Esztergomi Járási Ügyészség  jármű önkényes elvételének bűntette miatt vádat emelt azzal a férfival szemben, aki a munkáltatója engedélye nélkül…

6 év ezelőtt

Közel 27 milliót loptak össze

Az Esztergomi Járási Ügyészség indítványára az Esztergomi Járásbíróság 2018. szeptember 25. napján elrendelte egy székesfehérvári férfi  letartóztatását, aki  öt komárom-esztergom…

6 év ezelőtt

Nem nyugodott bele a szakításba, hátba szúrta volt élettársát

Vádat emeltek az a férfi ellen, aki tavaly év végén nem nyugodott bele abba, hogy volt élettársa szakított vele, és…

6 év ezelőtt

Bíróság előtt kell felelnie

A tulajdonos engedélye nélkül, három napig használta a személygépkocsit a 32 éves férfi. Az esztergomi rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.…

6 év ezelőtt

Letartóztatásban marad a halálos balesetet okozó dorogi férfi

Korábban írtuk, hogy halált okozó ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntett, segítségnyújtás elmulasztása és jármű önkényes elvétele bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja…

6 év ezelőtt

Több milliót csalt ki egy esztergomi pár az áldozatuktól

Szeptember 3-án, hétfőn 12.30-kor folytatja az Esztergomi Járásbíróság annak az esztergomi párnak az ügyét, akik egy 60 éves kazincbarcikai lakostól…

6 év ezelőtt

PayPass hátránya: talált bankkártyával vásároltak

Bankkártyát talált egy fiatal férfi Lábatlanon, mellyel egy trafikban vásárolt. Később két társának is átadta a kártyát vásárlás céljából. Vádat…

6 év ezelőtt

A kávéautomatát rugdosta az esztergomi buszvégen

Az Esztergomi Járási Ügyészség garázdaság vétsége miatt nyújtott be vádiratot a buszváróban kihívóan közösségellenes és erőszakos magatartást tanúsító férfival szemben.…

6 év ezelőtt

Kilenc évett kapott a dorogi perverz pedofil

Kilenc év börtönbűntetést kapott az a 49 éves dorogi férfi, aki az ismerőse által rábízott kiskorú gyermekkel szexuális cselekményt végzett,…

6 év ezelőtt

200 óra közmunkát kapott a nemi szervét mutogató dorogi férfi

Az Esztergomi Járási Ügyészség az új büntetőeljárási törvény szabályait alkalmazva, gyorsított eljárásban, szeméremsértés vétsége miatt állította bíróság elé azt a…

6 év ezelőtt

Vádat emeltek a halálos közúti balesetet okozó nő ellen

Halálos közúti balesetet okozott az a szentendrei nő, aki még tavaly nem az útviszonyoknak megfelelően vezette a gépkocsiját Dobogó környékén.…

6 év ezelőtt

Hónapokig lakott lopott teherkocsiban egy esztergomi hajléktalan

Az Esztergomi Járási Ügyészség nagyobb értékre, több közokirat egyidejű elvételével elkövetett lopás bűntette miatt emelt vádat egy férfival szemben, egyben…

6 év ezelőtt

248 sértettől közel 70 milliót csalt ki

Az Esztergomi Járási Ügyészség jelentős kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat a letartóztatásban lévő…

6 év ezelőtt

Ottfelejtett okirat buktatta le a lakókocsis tolvajokat

Lakókocsiból lopott, majd a bűncselekmény helyszínén hagyta élettársa lakcímkártyáját a 44 éves dömösi férfi, a rendőrök így jutottak a nyomára.…

6 év ezelőtt

Bíróság előtt felelhet a tokodi ittas vezető

Eljárást indítottak az a férfi ellen, akit még júniusban kaptak el ittas vezetés miatt a dorogi rendőrök Tokodon. Tokodon állítottak…

6 év ezelőtt

Életveszélyesen megvert egy nőt, mert közeledett hozzá

Július 13-án, pénteken tárgyalják először annak a hajléktalan férfinak az ügyét, aki nő ismerőse közeledését életveszélyes veréssel hálálta meg, még…

6 év ezelőtt

Akár öt évet is kaphat az illegálisan veszélyes hulladékokat lerakó férfi

Az Esztergomi Járási Ügyészség veszélyes hulladékra elkövetett hulladékgazdálkodás rendje megsértésének bűntette miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki az…

6 év ezelőtt

Csecsemő kora óta bántalmazta kisfát egy férfi Esztergomban

Az Esztergomi Járási Ügyészség kiskorú veszélyeztetésének bűntette, és személy elleni erőszakos cselekménnyel fenyegetve elkövetett zaklatás vétsége miatt emelt vádat azzal…

6 év ezelőtt

Összesen 12 év letöltendőt kaptak a dorogi hajléktalanokat bántalmazók

A Tatabányai Törvényszék 2018. június 27-én 7 év börtönbüntetésre ítélte azt a férfit, aki társaival három hajléktalant bántalmazott, majd kifosztották…

6 év ezelőtt

Becsületsértő kifejezésekkel illette a rendőröket egy férfi Süttőn

Az Esztergomi Járási Ügyészség a sértett munkakörének ellátásával összefüggésben elkövetett becsületsértés vétsége miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki…

6 év ezelőtt