Halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt 2018. január 8-án 13 óra 15 perckor a 10-es számú főút 42-es kilométerszelvényében, Tokodaltáró…
Egy 47 éves tokodaltárói nő 2018. január 1-jén, hétfőn 3 óra 40 perckor egy Ford típusú személygépkocsival a 10-es számú…
Egy olvasónk hívta fel a figyelmet a Tokodaltárót és Esztergom-kertvárost összekötő földút melletti illegális szemétlerakó helyre, ami már hónapok óta…
A Dorogi Rendőrkapitányság lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást egy 22 éves tokodaltárói lakos ellen. A gyanúsított 2017.…
A hétvégén írtuk, hogy Dorog külterületén és Tokodaltárón is autóbaleset történt. A tűzoltóság most részletes tájékoztatást adott képekkel ellátva. Összeütközött…
Összeütközött három személyautó december 2-án, szombaton este 19 óra előtt, a 10-es főút tokodaltárói szakaszán, a Bányász utcai kereszteződésben. A…
A dorogi rendőrök 2017. október 22-én, vasárnap 10 óra 17 perckor Tokodaltáró, József Attila úton ellenőrizték egy Suzuki személygépkocsi vezetőjét.…
A rendőrség közigazgatási hatósági eljárás keretein belül vizsgálja az eset körülményeit. A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján 2017. október 20-án,…
Szeptember 20-án, szerda délután, egy 85 éves motoros nem biztosított elsőbbséget egy tokodaltárói útkereszteződésben, ezért egy kisbusszal összeütközött. A balesetben…
Tokodaltáró Község Önkormányzata használtruha osztást szervez szeptember 17-én, vasárnap délelőtt 9 és 12 óra között a Tokodaltárói Bányász Kultúrotthonban. A…
Az Esztergomi Járási Ügyészség közveszéllyel fenyegetés bűntette miatt emelt vádat az a 64 éves férfivel szemben, aki tavaly decemberben az…
Augusztus 16-án, szerdán Dorogon és Tokodaltárón is közúti közlekedési baleset történt. Dorogon kerékpárost gázoltak el, Tokodaltárón pedig két személyautó ütközött…
A TOP keretén belül áprilisban a Bányászati Miniverzumra 250 millió forint támogatást ítéltek meg. A júliusi sorsolás alapján pedig a…
24 óra alatt 5 ittas sofőr vezetői engedélyét vették el a rendőrök Komárom-Esztergom megyében, köztük Dorogon és Tokodaltárón. A rendőrök…
Július 6-án, csütörtökön, elektromos és elektronikai hulladékbegyűjtő akciót szerveznek Tokodaltárón, a Bányász Kultúrotthon udvarán. Időpont: 2017. július 6. csütörtök, 08.00-12.00…
Június 4-én, vasárnap, Táton két motorost is megállítottak, akiknek a motorjukon nem volt hatósági jelzés. Kiderült, hogy jogosítványuk sincs, sőt…
Tokodaltárón a brikettgyár egyik régóta romos állapotban lévő épületét felrobbantották. A huszakFILM videót is készített róla. A bontás által a…
Az Esztergomi Járási Ügyészség felfegyverkezve elkövetett rablás bűntettének kísérlete és lopás bűntette miatt emelt vádat az előzetes letartóztatásban lévő 26…
Ezek voltak a hétvége katasztrófái térségünkben. Tűzoltóinkak három helyszínen is be kellett avatkozniuk. Mintegy száz négyzetméteren égett az avar pénteken…
A hétvégén, csak a térségünkben 10 sofőrt kaptak el a rendőrök alkohol, vagy drogfogyasztás, illetve vezetői engedély nélküli közlekedés miatt.…