Az Emberi Erőforrások Minisztériuma levélben tájékoztatta Dorog Város Önkormányzatát, hogy létrehoz egy úgynevezett „C” típusú sportparkot Dorogon, az önkormányzat által…
Az Ister-Granum EGTC újabb sikeres pályázattal nyert el támogatást a Szlovákia – Magyarország Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében. Ipolydamásd főpályázóként,…
Március 8. óta nem került sor bajnoki mérkőzésre Dorogon, így hosszú idő után léphet pályára csapatunk hazai környezetben. A katasztrófálisan…
A labdarúgó NB II nyitó fordulójában az NB III-ból feljutó Pécsi MFC a Dorogi FC-t látta vendégül augusztus 2-án, vasárnap.…
Augusztus 2-án játssza csapatunk a 2020–21-es NB II-es évad legelső mérkőzését. A bajnoki nyitányt Pécsen kezdik a dorogiak, így ezt…
Július 25-én rendezték meg az első Baráth Sándor emlékversenyt a sárisápi horgásztónál. A Tokodaltárón található Rosenberg cég a tó egyik…
Augusztus első hétvégéjén kezdetét veszi az új évad a labdarúgó NB II-ben, amely régen látott nagy és izgalmas küzdelmet ígér.…
A labdarúgó NB II-ben szereplő Dorogi FC kétéves szerződést kötött az egykor az első osztályban is szereplő támadóval, Beliczky Gergővel…
A hétvégén rendezik a szegedi Matyi-éren a Magyar Országos Horgász Szövetség legnagyobb versenyét, a tagszövetségek csapatainak országos bajnokságát. A 160…
Ahogyan arról már a DorogiSport oldaláról értesülhettek az érdeklődők, a Dorogi Tenisz életében új időszak köszönt be. A tervezett változásokról,…
Elindult a strandszezon a birkózóknál, az országos bajnoki sorozat első állomásán, Esztergom-Kertvárosban, a Music Öböl Beach-en nagyszerű hangulat közepette több…
Miután a strandbirkózás bekerült a 2022-es és a 2026-os ifjúsági olimpia programjába, s a nemzetközi szövetség (UWW) szándékai szerint a…
A labdarúgó NB I-be feljutó MTK kooperációs szerződést kötött az NB II-es Doroggal. Az MTK és a Dorogi FC június…
Július 10. és 12. között 48 órás páros horgászversenyt rendeztek 44 horgász részvételével a Sárisápi Horgásztavon. Az első napon sokan…
Július 11-én, szombaton az esztergomi Széchenyi téren flashmob-ot szervezett a DNC Esztergomi Kyokushin karate csoportjának edzője, Kaszala Béla. A megmozduláson…
Hetvenhat esztendős korában elhunyt Szűcs Lajos, az 1968-as, mexikóvárosi olimpián aranyérmes labdarúgócsapat tagja. Az újpesti nevelésű sportoló a Dorogi Bányászban…
A dorogi csapat nem mindennapi labdarúgó túrán vett részt 1965 nyarán. Az akkor még a Szovjetunióhoz tartozó három tagállam -…
Az Esztergomi Vitézek nyerte a hetesrögbi országos bajnokságot, amelynek szombati fináléjában a Budapest Rögbi Centerben 32-5-re jobbnak bizonyult a Szegedi…
Június végén kezdte meg felkészülését az új szezonra a Dorogi FC NB II-es csapata. Az MLSZ a szezon első fordulóját…
A Dorogi Futókör lassan 7 éve üzemel, köszönhetően a szakosztályvezetőnek, Sárdi Tamásnak és segítőinek Szegvári Józsefnek és Kovács Zoltánnak. A…