kábítószer

A fél országban, köztünk megyénkben is munkálkodott a bűnszervezet

Nógrád megyében olyan kábítószerrel kereskedő bűnszervezetet számoltak fel, amely Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Győr-Moson-Sopron, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Bács-Kiskun, Komárom-Esztergom, Pest, Zala és Somogy megyére…

7 év ezelőtt

A szeméttel együtt véletlen a drogot is kidobta

Esztergomba érve egy algyői fiatalkorú a szeméttel együtt véletlen a vonat kukájába dobta a kábítószerét. Később visszasietett az állomásra esztergomi…

7 év ezelőtt

Esztergomban, Mezőtúron és Mosonmagyaróváron is körözték

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai előállítottak egy kunszentmártoni lakost, majd a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság fogdájába szállították. A rendőrök 2018. január 2-án este…

7 év ezelőtt

Razzia: térségünkben hat díler is lebukott

Az Esztergomi Rendőrkapitányság bűnszövetségben elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást egy tatai és két esztergomi, valamint kábítószer-kereskedelem…

7 év ezelőtt

Nyolc évet is kaphatnak a pilisvörösvári és a sárisápi dílerek

Az Esztergomi Járási Ügyészség kábítószer kereskedelem bűntette miatt emelt vádat három dílerrel szemben. Két férfi Sárisápon, míg társuk Pilisvörösváron lakott.…

7 év ezelőtt

Tankolás után fizetés nélkül távoztak a drogos fiatalok

Az Esztergomi Rendőrkapitányság kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást öt férfi ellen. Egy 22 éves erdőkerti lakos…

7 év ezelőtt

Hajvágás mellett kábítószert is árult vendégeinek az esztergomi nő

Az Esztergomi Járási Ügyészség kábítószer kereskedelem bűntette miatt emelt vádat az előzetes letartóztatásban lévő 23 éves nővel szemben. Az esztergomi…

7 év ezelőtt

Egy esztergomi áruházból lopott, kábítószer is volt nála

Az Esztergomi Rendőrkapitányság kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást N. András szolnoki lakos ellen. A gyanúsítottat 2017.…

7 év ezelőtt

Szolgálaton kívüli dorogi nyomozó buktatta le a tolvajt

A Dorogi Rendőrkapitányság lopás bűntett és kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást egy bajnai lakos ellen. A…

7 év ezelőtt

Leányvári kábítószerest kaptak el a rendőrök

Péntek éjjel a rendőrök egy gépjárművet és annak vezetőjét ellenőrizték Leányváron. Kiderült, hogy a férfi kábítószer hatása alatt állt, illvetve…

7 év ezelőtt

Pilisjászfalu után Dunabogdányban kapták el a termesztőket

Kábítószer birtoklása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztályán. A szentendrei nyomozók állampolgári bejelentés…

7 év ezelőtt

Marihuána ültetvényre bukkantak Pilisjászfalun

A BRFK Kábítószer Bűnözés Elleni Osztály nyomozói tetten érték azt a négy férfit, akik magukat rendőrnek adták ki, majd házkutatást…

7 év ezelőtt

Kender termesztéssel fizette adósságát

Első fokon a férfit négy, párkányi dílerét öt és fél év börtönre ítélték, miután kiderült, hogy előbbi vadkendert termesztett az…

8 év ezelőtt

Kábítószer birtoklás miatt körözték

Kábítószer birtoklás és lopás vétsége miatt körözték a 21 éves vajai lakost. A fiatalembert az esztergomi rendőrök kapták el. Az…

8 év ezelőtt

Hatalmas razzia Esztergomban: dílereket fogtak el

Kábítószer kereskedelem és birtoklás miatt a rendőrök egy esztergomi és egy pilisvörösvári lakost előzetes letartóztatásba helyeztek. Ezen felül további 10…

8 év ezelőtt

Droggal kereskedtek Sárisápon

A Dorogi Rendőrkapitányság kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást két sárisápi lakos ellen. A gyanúsítottak az utóbbi hónapokban…

8 év ezelőtt

Borospincében termesztették a kábítószert

Vádat emeltek az a két férfi ellen, akiket kannabisz termesztés miatt kaptak el a rendőrök 2016. április 12-én, Dorogon -…

8 év ezelőtt