Július 19-én, kedden éjszaka a rendőrök egy gépkocsivezetőt állítottak meg Esztergomban, a Táti úton. Kiderült, hogy a sofőr nem rendelkezik…
Meghosszabbíthatják annak a férfinak az előzetes letartóztatását, aki társaival 2021 júniusában és júliusában több magyarországi boltban – köztük egy esztergomi…
Az Országos Rendőr-főkapitányság „Házhoz megyünk” című bűnmegelőzési programjának keretében, az Esztergomi Rendőrkapitányság munkatársai települtek ki az Esztergomi Bazilikához, július 19-én,…
Az ügyészség megrovást alkalmazott azzal a nővel szemben, aki meghamisította a munkaszerződését azért, hogy egy esztergomi biztosító fizessen neki. A…
Július 15-én, pénteken tettek esküt a tűzoltó szakképzésben sikeresen végzett tűzoltók a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság épülete előtti téren. Komárom-Esztergom…
Esztergomban a Dobogókői úton autók ütköztek, míg a Hősök terén hűtőszekrény és papírhulladék égett a hétvégén. Hűtőszekrény és papírhulladék égett…
Július 17-én, vasárnap az Esztergomi Strandfürdőben rendezték meg a jubileumi 40. Szent István Kupát. A versenyen 11 egyesület 123 versenyzője…
Július 16-án, szombaton este két ittas vezetőt is kiszűrtek a forgalomból a rendőrök Esztergomban. A helyi járőrök Esztergomban, a Dobogókői…
A helyi járőrök Esztergomban állítottak meg egy személygépkocsival közlekedő férfit július 15-én, pénteken késő este. Ellenőrizték az iratokat, majd alkoholszondát…
Pénzbüntetést szabhatnak ki azzal a férfival szemben, aki éjjeli őrként sport felszereléseket tulajdonított el egy esztergomi fürdőből. A vádirat szerint…
Az esztergomi rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki azt az 51 éves férfit, aki egy esztergomi hotelben több mint 140.000 forint tartozást…
A helyi rendőrök Esztergom-Kertvárosban állítottak meg egy személygépkocsival közlekedő férfit július 13-án, szerdán délelőtt. A sofőr nem tudta átadni az…
Közmunkát szabhatnak ki azzal a férfival szemben, aki ittas állapotban be akart törni egy esztergomi házba, ezért a riasztórendszer vezetékét…
Meghosszabbították az előzetes letartóztatását annak a szlovák állampolgárságú férfinak, aki a gyanú szerint tavaly májusban Esztergomban és Szlovákiában is megölt…
A helyi járőrök Esztergom területén állítottak meg egy segédmotoros kerékpárral közlekedő férfit 2022. július 9-én, szombaton este, mivel a járművezető…
2022. július 8-ától az esztergomi Vaszary Kolos Kórház betegellátó épületein belül ismét kötelezővé tették a maszkhasználatot – közölte az intézmény…
Kiemelkedő tanulmányi eredménye és közösségi munkája elismeréseként a Védelmi Információs Központ Közhasznú Alapítvány elnöke díszserleget adományozott Nothartné Viszked Georgina tű.…
Meghosszabbíthatják az előzetes letartóztatását annak a szlovák állampolgárságú férfinak, aki a gyanú szerint tavaly májusban Esztergomban és Szlovákiában is megölt…
Az esztergomi nyomozók vádemelési javaslattal lezárták az eljárást azzal a 34 éves férfival szemben, aki családjával egy lakatlan házba, a…
A 34 éves gyanúsított az esztergomi vasútállomásról lopott egy kerékpárt még június 26-án. Azzal később a kórházhoz ment, majd visszament…