A dorogi rendőrök február 21-én, szerdán 16 óra 50 perckor Tokodon ellenőriztek egy 27 éves helyi férfit. Megállapították, hogy ellene…
Nem az első eset, hogy rendőröket kell riasztani a helyi vendégmunkásokra. Most egy 18 éves gyöngyösi fiatal lopott készpénzt és…
A rákosmenti rendőrök vádemelési javaslattal zárták annak a férfinak az ügyét, aki több százezer forintot csalt ki egy idős férfitől,…
Megszégyenítő cselekedetet tett az a 32 éves tokodi lakos, aki vallási tiszteleti tárgyakat lopott egy templomból, amit később feldarabolt és…
Az Esztergomi Rendőrkapitányságon lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytattak büntetőeljárást N. János helyi lakos ellen. A gyanú szerint a…
A dorogi rendőrök február 12-én, hétfőn 11 óra 50 perckor Dorogon igazoltattak egy 30 éves férfit. Megállapították, hogy ellene a…
Hivatali visszaéléssel gyanúsítja a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda a Belügyminisztérium egy kormánytisztviselőjét. Egy táti vállalkozó ellen pedig befolyással üzérkedés…
Korábban írtuk, hogy egy tokodi férfi a nyergesújfalui munkahelyén az egyik munkatársától készpénzt lopott, az esztergomi rendőrök bíróság elé állítási…
Megyénk főügyészsége egy embercsempész ellen indítványozott letartóztatást, aki az eljárás során megszökött, de a hatóságok az elfogatóparancs alapján a Kanári-szigeteken…
Az Esztergomi Járási Ügyészség önkényuralmi jelkép használatának vétsége miatt gyorsított eljárásban bíróság elé állította a 39 éves szlovák állampolgár férfit.…
Az Esztergomi Járási Ügyészség személy elleni erőszakos cselekménnyel fenyegetve elkövetett zaklatás vétsége miatt emelt vádat azzal a 20 éves férfival…
Saját szerelme vett rá prostitúcióra a fiatalkorú lányt, akit aztán rabszolgának adott el egy dorogi barátjának 35 ezer forintért. A…
Esztergomba érve egy algyői fiatalkorú a szeméttel együtt véletlen a vonat kukájába dobta a kábítószerét. Később visszasietett az állomásra esztergomi…
Vádat emeltek az a 17 éves tokodi fiú ellen, aki 15 éves társával egy barátjuk nagymamájának sárisápi házába törtek be.…
Az esztergomi rendőrök január 25-én, csütörtökön 7 óra 43 perckor Esztergomban ellenőriztek egy 32 éves tokodi nőt. A járőrök megállapították,…
A Dorogi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást egy táti lakossal szemben. Az…
A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség hivatali visszaélés bűntette miatt emelt vádat egy ügyintézővel és egy ügyvéddel szemben, akik közel négy éve…
A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai előállítottak egy kunszentmártoni lakost, majd a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság fogdájába szállították. A rendőrök 2018. január 2-án este…
Az Esztergomi Járási Ügyészség jármű önkényes elvételének bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat a 37 éves esztergomi férfival szemben.…
A Dorogi Rendőrkapitányság lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást egy bajnai lakos ellen. A dorogi rendőrök elfogták és…