baleset

Két autó ütközött össze Tokodon

November 9-én, szombaton kora délután két személyautó ütközött össze az 1121-es úton Tokod, Ebszőnybányán. A rendőrség szóvivője elmondta, hogy az…

7 év ezelőtt

Súlyos sérüléssel járó balesetet okozott

Súlyos sérüléssel járó közúti közlekedési balesetet okozott egy 35 éves dorogi nő Esztergomban, még a nyáron. A rendőrség befejezte az…

7 év ezelőtt

Hétfő este a Bajnára vezető úton ütközött össze két gépkocsi

November 4-én, hétfő este egymásba rohant egy kisteherautó és egy személygépkocsi a Héreg és Bajna közötti úton, a Bikaréti-dűlő szőlőhegyen.…

7 év ezelőtt

Egy holttestet találtak Dorogon

November 5-én, kedd reggel egy holttestet találtak Dorogon, a Köztársaság út és az Otthon tér környékén. A rendőrség szóvivője elmondta,…

7 év ezelőtt

Három évet kaphat a halálos balesetet okozó férfi

Még tavaly tavasszal egy férfi Bajna és Szomor között gyorsan haladt, megcsúszott, ezáltal egy tehergépkocsi elejének csapódott. A baleset következtében…

7 év ezelőtt

Lakossági segítséget kér egy balesetet szenvedett motoros

Június 6-án, csütörtök délután gépjármű ütközött össze egy motorkerékpárral Dorogon, a Bécsi úton, a Hősök tere előtt. A balesetet szenvedett…

7 év ezelőtt

Felborult egy teherautó Máriahalomnál

Október 29-én, kedd délután felborult egy kisteherautó a Máriahalom és Szomor közötti úton. A baleset félpályás útzárat képezett. Műszaki mentés…

7 év ezelőtt

Kerékpárost gázoltak Dorogon

Október 30-án, szerda délelőtt baleset történt Dorogon, a Köztársaság út és a Bányász körönd kereszteződésénél. A rendőrség szóvivője elmondta, hogy…

7 év ezelőtt

Felborult egy autó Tokodon

Október 29-én, kedd délelőtt Tokodon, a Bajnai úton egy autó letért az útról, majd tetejére borulva állt meg. Az eset…

7 év ezelőtt

Maradandó fogyatékosságot okozott

Egy naszályi férfi nem adta meg az elsőbbséget a 10-es út nyergesújfalui szakaszán, ezáltal balesetet okozott. A gondatlan sofőr maradandó…

7 év ezelőtt

Felborult egy autó a 10-esen

Október 27-én, vasárnap délután 15 óra körül a tetejére borult egy gépkocsi a 10-es főút 65-ös kilométerszelvényénél, Neszmély és Süttő…

7 év ezelőtt

Két baleset is történt vasárnap kora délután

Október 27-én, vasárnap délután fél kettő körül (majdnem egyidőben) Táton és Bajna térségében is baleset történt. Táton, a Malon dűlőn,…

7 év ezelőtt

Fotók a halálos balesetről

Mint arról korábban beszámoltunk, halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt a 117-es számú úton 2019. október 26-án, szombaton 11 óra…

7 év ezelőtt

Halálos baleset történt a Táti úton

A 117-es úton az Ice Beach-nél szombat délelőtt két jármű frontálisan ütközött. A balesetben ketten életüket vesztették. Halálos kimenetelű közúti…

7 év ezelőtt

Felborult egy személygépkocsi a Táti úton

Október 25-én, péntek reggel 7 óra körül egy autó felborult a 117-es úton, az Ice Beach környékén. Gányai Balázs rendőr…

7 év ezelőtt

Két autó ütközött össze Esztergomban

Október 23-án, szerda délután összeütközött két személyautó Esztergomban, a Kossuth Lajos utcában, azaz a 11-es főút belterületi szakaszán. A balesetnek…

7 év ezelőtt

Teherautó és személygépkocsi ütközött Kesztölcnél

Október 24-én, szerda reggel 6 óra 53 perckor baleset történt a 117-es úton, a kesztölci alsó bekötőnél. Gányai Balázs rendőr…

7 év ezelőtt

Baleset történt Dorogon

Október 17-én, csütörtök délután anyagi káros baleset történt Dorogon, az Esztergomi út és a Hantken Miksa utca kereszteződésében. A rendőrség…

7 év ezelőtt

Esztergomi tűzoltók siettek a piliscsabai balesethez

Utoléréses balesetet szenvedett két személygépjármű október 15-én, kedden kora délután Piliscsabán. A baleset következtében nagy mennyiségű olaj folyt az útra.…

7 év ezelőtt

Járdán ütötte el a gyalogost

Személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt 2019. október 15-én délután Dorogon, a Baross Gábor lakótelepen. Egy személygépkocsival közlekedő férfi…

7 év ezelőtt