Bajna

Beruházások Bajnán

Bajnán a Perembolti játszóteret felújították, a Vásár téren pedig új játszóteret alakítottak ki. A bajnai önkormányzat a Vásár téren, pályázat…

7 év ezelőtt

Több baleset is történt közel egyidőben Bajnán

Augusztus 2-án, péntek délután egymástól függetlenül több autóbaleset is történt Bajnánál. Három autó csúszott be a vizes úton az árokba…

7 év ezelőtt

Megszűnik a Széna téri autóbusz-állomás

Augusztus 10-től a Széll Kálmán térről indulnak majd az autóbuszok Nagysápra és Bajnára. 2019. augusztus 10-től megszűnik a Széna téri…

7 év ezelőtt

Szalagkorlátnak ütközött motorjával

Egy 23 éves férfi motorkerékpárral közlekedett 2019. július 18-án 18 óra 25 perckor Héreg irányából Bajna felé. Egy balra ívelésű…

7 év ezelőtt

Bajnai Falunap

Július 27-én, szombaton rendezik meg a Bajnai Falunapot a sportpályánál. A rendezvény reggel hétkor a főzőversennyel kezdődik meg. Az eseményen…

7 év ezelőtt

Árokba csapódott egy autó Bajnánál

Július 12-én, péntek délelőtt letért, majd az árokba csapódott egy személygépkocsi az 1119-es úton Bajna és Héreg között. Az autóban…

7 év ezelőtt

Magyar Falu Program: támogatott települések

Múlt héten hirdették ki a Magyar Falu Program első két pályázatának eredményeit. Térségünkből több település is támogatást kap helyi egyházi…

7 év ezelőtt

70 éves ittas vezetőt állítottak meg Bajnán

A Dorogi Rendőrkapitányság járőrei 2019. július 1-jén, hétfő délután Bajnán megállítottak egy személygépkocsival közlekedő helyi lakost. Az ellenőrzés során alkalmazott…

7 év ezelőtt

Viharkárokhoz vonultak a tűzoltók Pilismarótra és Bajnára

Június 19-én, szerdán több viharkárhoz vonultak tűzoltóink a megyében, köztük Pilismarótra és Bajnára. Az esztergomi hivatásos tűzoltók vonultak Pilismarótra, ahol…

7 év ezelőtt

Bajnánál okozott balesetet

Tavaly szeptemberben Bajnánál okozott közúti balesetet egy sárisápi férfi. A rendőrök az ügy vizsgálatát lezárták és a napokban megküldték az…

7 év ezelőtt

Forgalomkorlátozások a Tour de Hongrie ideje alatt

Térségünkben is áthalad a Tour de Hongrie Magyar Kerékpáros Körverseny, ami miatt több helyszínen kell forgalomkorlátozásra számítani. A Magyar Kerékpáros…

7 év ezelőtt

Megnyílnak a gyerekek előtt a tűzoltóságok kapui

Gyermeknap alkalmából május 25-én, a hónap utolsó szombatján hatodik alkalommal nyílnak meg a tűzoltóságok kapui a gyerekek előtt. A „Nyitott…

7 év ezelőtt

Bántalmazta élettársát: a bajnai asszony életveszélyes sérüléseket szenvedett

Közös otthonukban bántalmazta élettársát a gyanú szerint H. László 2019. május 6-án. Az asszonyt életveszélyes sérülésekkel szállították a mentők kórházba.…

7 év ezelőtt

Bajnán folytatódott a Megyejáró Hódító Túrák sorozat

Május 11-én, szombaton zajlott le Bajnán a Gróf Sándor Móric Emléktúra, amelyen több, mint ötszázan vettek részt. Az egész héten…

7 év ezelőtt

Szelektív hulladékok elszállításának pótlása

A napokban nem került mindenhol elszállításra a szelektív hulladék. Szombaton pótolják. A Kommunál-JUNK tájékoztatása szerint a szelektív hulladékok begyűjtését május…

7 év ezelőtt

Megújul a bajnai főtér

65 millió forintos projekt keretében Bajnán, a Hősök tere aszfaltburkolatának felbontásával kezdődtek meg az átalakítási-felújítási munkálatok. A két-három hónapig tartó…

7 év ezelőtt

Arany fokozattal tüntették ki a bajnai polgárőrség elnökét

Április 12-én, az Országos Rendőr-Főkapitányság épületében rendezték meg az Országos Polgárőr Szövetség évi küldöttgyűlését. Dr. Túrós András 2018. évi tevékenységet…

7 év ezelőtt

Melléképület gyulladt ki Bajnán

Április 13-án, szombat reggel kigyulladt egy húsz négyzetméteres melléképület Bajnán, a Rákóczi Ferenc utcában. Az épületben tűzifa és építési anyagok…

7 év ezelőtt

Kitüntették Bajna polgármesterét

Március 15-e alkalmából, a köz szolgálatáért érdemjel arany fokozatát adományozták Pallagi Tibor, Bajna Község polgármesterének. A kitüntetést Dr. Pintér Sándor…

7 év ezelőtt

Áramszünetek Dorogon és Bajnán

Térségünkben Dorogon és Bajnán számíthatunk tervezett áramszünetekre március utolsó heteiben. Az E.ON Hungária folyamatos korszerűsítést hajt végre hálózatán. A tervszerű…

7 év ezelőtt