Dr. Völner Pálnak, a térség országgyűlési képviselőjének kezdeményezésére helyi cégek, illetve egyéni vállalkozók újították fel a nyergesújfalui mentőállomást, ezzel megköszönve…
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. 2018-ban a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretein belül országosan több mint 526 kilométernyi út…
November 5-6-án és 8-9-én aszfaltozási munkálatok miatt lezárják a nyergesújfalui Tó utcát. A Tó utca felújítása során az aszfaltozási fázisba…
Térségünkben Esztergomban, Táton, Mogyorósbányán, Nyergesújfaluban, Lábatlanon, Piliscséven és Csolnokon számíthatunk tervezett áramszünetekre 2021 novemberében. Az E.ON Hungária folyamatos korszerűsítést hajt…
Térségünkben ismét több helyen adhatunk életmentő vért 2021 novemberében. Összegyűjtöttük, hol és mikor tehetjük ezt meg! November 4. csütörtök, 11.30-16.30…
A legnagyobb dél-koreai vegyipari konszern, az LG Chem és a japán Toray Industries közös vállalkozásban akkumulátor szeparátort gyárt majd Magyarországon…
Felfüggesztett börtönbüntetésre ítélhetik azt a férfit, aki féltékenységből élettársát késsel fenyegette meg, annak barátjára pedig kábelkorbáccsal támadt rá Nyergesújfaluban. A…
Az 1891-ben átadott Esztergom – Almásfüzitő vasútvonal mentén élők duplán ünnepelhettek 2021-ben az október 23-i hétvégén. Az idén 130 éves…
Legutóbb kétmillió forint adomány érkezett az Esztergom-Dorog Mentő Alapítványhoz, de az elmúlt fél évben is rendszeresen támogatták a szervezetet. Morva…
Összefogtak a nyergesújfalui hivatásos tűzoltók, hogy a mustgáz veszélyeire hívják fel a lakosság figyelmét. A Nyergesújfalui Katasztrófavédelmi Őrs épülete előtt…